Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

számolt levélben Zsigmondnak, és arra biztatta, hogy amilyen hamar csak tud, jöjjön be Magyarországra. Azt bizonygatta neki, hogy jelenléte erősíti a magyarok lelkületét, merészséggel tölti el barátait, másfelől arra jó, hogy érkező ellenségeit megzavarja, szétzilálja, elvegye vakmerőségüket és reményüket László jöttében és segítségében. Minélfogva ezeknek az érveknek a hatására Zsigmond, miután tekintélyes sereget kapott testvérétől, Venceltől, a cseh királytól, Bécsbe érkezett, Ausztria legfontosabb városába. Magához hivatván Filippot, megköszönte neki, hogy idejében és a legnagyobb szükségben segítette, és nagyszerű, legyőzhetetlen bátorsággal, szeretettel és egyedülálló hűséggel nemcsak az életét védelmezte, hanem visszaszerezte a királyságot és kiverte onnan a nápolyi főudvarmestert valamint híres vitézségével, hősiességével, iparkodásával és gyorsaságával arra kényszerítette László királyt, hogy menekültként térjen vissza Nápolyba. És jól tudja, hogy mit illik tennie mint királynak, hogy nem kevésbé kell hálájával, bőkezűségével, jótéteményeivel mindenkit felülmúlnia, mint ahogy méltóságban és tekintélyben felülmúl, mint ahogy tőle, a neki készséggel és hűen szolgálónak a megjutalmazójától, az ő jeles érdemeiért elvárják, azon van, hogy ilyennek mutatkozzon iránta, és majd mindenki meg fogja tudni, hogy mennyire megbecsüli a tőle kapott fontos szolgálatokat és az ő személyét. így szólt, majd a spano (ispán) címmel, ami magyarul azt jelenti, mint olaszul a gróf, az előkelő és gazdag várat, Temesvárt adományozta neki. Miután így néhány napig a királynál volt, aki őt megtisztelte, és mindenki más dicsérte és csodálta, visszatért a sereghez. Ezalatt, hogy a király ügyei Spano buzgóságának köszönhetően napról naprajavultak és hírük elterjedt, a király elindult Bécsből, hogy Budára menjen. Miután pedig Filippo seregével eléje ment és a magyar határon fogadta, a cseh főurak, valamint a két testvér, Gara Miklós és János véleménye alapján, akik a fogoly Zsigmondot őrizték és szabadon engedték anyjuk tanácsára, majd vele tartottak Csehországba, úgy döntöttek, a csehek javaslatára, hogy megostromolják ama urak egyikének a várát, akik összeesküdtek a király ellen. így is tettek, erővel elfoglalták és kifosztották, s nem téve különbséget férfiak, valamint nők között, az összes lakót felkoncolták, az épületeket felgyújtották, míg a várúr az összeesküvők táborába menekült. Amint ez megtudta, hogy felesége és gyermekei, valamint egész házanépe a katonák martaléka lett, és a várost övéinek a vére árasztotta el, valamint mindent elemésztett a tűz, a kegyetlen fájdalomtól, amely hirtelen összeszorította a szívét, rögtön meghalt Ez a vad kegyetlenség és irtózatos bosszú olyan félelmet keltett az összeesküvők lelkében, hogy nem csupán megrémültek, hanem teljesen kétségbe estek, hogy nem tudják tovább színezni hiábavaló terveiket. Féltek tőle, hogy Zsigmond, tudva, hogy ők igaztalanul sértették meg, kérlelhetetlen lesz velük szemben, és nevezetes bosszút fog rajtuk állni, ha kezében lesznek. Megbánva tetteiket, a könnyekhez és könyörgéshez folyamodtak, elküldtek a szelíd és megbocsátó természetű Spanohoz, kérlelve, hogy orvosoljon annyi bajt, segítsen nekik, és vessen véget a közös gyötrelemnek. Mondták, hibáztak, büntetésre és kivégzésre méltók, megbánták bűneiket, halandó emberek, és nagyon jól tudják, hogy a gyűlölet nem lehet halhatatlan, és gyakran nagy ellenségeskedésből nagy jóindulat szokott fakadni és szoros barátság és bár felkészültek a háborúra, inkább a békét óhajtják, és készen állnak, hogy minden alázatukkal és hódolatukkal ezt kérjék; szinte biztosak, hogy a megbocsátással együtt a királytól ki fogják könyörögni, ha ő közbenjár eziránt, mivel előtte oly nagy kegyben áll és óriási tekintéllyel bír, és