Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

hozzátették, hogy nemcsak nekik, hanem Zsigmondnak és az egész királyságnak szívességet és kiemelkedő szolgálatot tenne egy kegyetlen polgárháború elfojtásával és azzal, hogy a vad és kegyetlen férfiak kezéből a fegyvert kiveszi és mindenbe békét és nyugalmat hoz. Filippo megértvén az üzenetet és a hozzá intézett kérést, és megígérve, hogy mindent megtesz ez ügyben, amit csak tud, latolgatni kezdte magában, milyen nagy dicsőségére lenne a királynak, ha az ellenségnek megbocsátana, és milyen nagy hírnévre és előnyre tenne szert ő, ha ily módon letétetné a fegyvert, és milyen méltóságra, ha annak ellenségei hozzájönnének bocsánatot, békét és irgalmat kérni, s ellenállás nélkül birtokába tudná venni a királyságot Miután magában mindezt elmondta, elment hozzá, és részletesen elmesélte neki, amit az összeesküvők vele üzentek. Ezután, bebizonyítván neki, hogy milyen haszna származik a dühöngő és majdnem a végső kétségbeesésig jutott lelkek lecsillapításából, hogy végtelen nehézségeket győzhet le, amelyeket a háború, s főleg a belháború hoz magával, elkezdte szépen kérlelni, hogy bocsásson meg azoknak, akik ráébredve eltévelygésükre, alázattal borulnak lába elé, hogy kegyes bocsánatot kérjenek tőle. Mondta azt is, hogy elegendő bosszú a bűn bevallása, és az, hogy akkora megalázkodással maguktóljönnek kegyelmet kérni. És nem másért háborúznak a kiváló elméjű és nagyszerű vitézségű férfiak, mint hogy ellenfeleik legyőzötten megtudják, hogy bár ellenük kegyetlenek lehettek, és kegyetlenül cselekedhettek, ő ennek ellenére megbocsát nekik. Jóllehet lelkes és heves volt Spano kérlelése, mégsem elegendő, hogy akkor elnyerje a felháborodástól felindult király jóindulatát aki szigorú volt nem válaszolt, mozdulatai és arca haragot mutatott, és ellenségein bosszút kívánt állni. Nem sokkal ezután azonban, miután szállásáról kijött és vele Filippo, aki két sereggel ott táborozott, nyakából leesett egy aranydísze, amely egy kör alakban tekeredő, a saját farkába maró kígyót ábrázolt, pontosan olyat, amilyent az egyiptomiak hieroglifáikban az év jelölésére használtak: ami nem más, mint a nap körförgása,amely egy meghatározott pontról kiindulva ugyanoda visszatér. Ezt a nyakláncot azóta mindig viselte, hogy kiszabadult a fogságból és Csehországba menekült, mintegy címerjelképként, amely talán azt fejezte ki. hogy akik elfogták és ellene fegyvert ragadtak, hamarosan meg fogják bánni, mivelhogy szándékában állott bosszút állni. Miután egyik híve visszaadta neki a láncot, Zsigmond kézbe vette, és rögtön elovasta a szöveget, ami a rajta lógó kereszt köré volt írva, és így szólt: Oh Istenem, milyen irgalmas vagy, igazságos és kegyes. Véletlenül azt jelentette, hogy különleges kegyet kapott a fenséges Istentől, hogy kiszabadult a fogságból és ellenfelei kezéből, ami éppen nem látszik különösen egyezni a nyaklánc jelentésével, amely inkább bosszúvágyat, mintsem irgalmat tükröz. Mégis úgy tűnik, isteni sugallat buzdítására, és figyelmeztetést kapván, hogy irgalommal és jó lélekkel kell az ellenség iránt viseltetni, csendben megdorgáltatván a gyűlölet miatt, ami eddig a szívében volt ellenük, odafordult Spanohoz, és azt mondta neki, szívesen megbocsát mindenkinek, és ebben az irgalom és összes vigasztalás atyját, Istent akarja utánozni. Minekutána ezzel a megbocsátó elhatározással menlevelet adott a lázadóknak, hogy elébe járulhatnak, mindnyájan bánkódva, szégyentől telve, zavartan és sírva jöttek hozzá, lábai elé vetették magukat és mozdulataikkal, valamint szavakkal mutatták ki megbánásukat Amikor Zsigmond maga előtt látta őket majdnem a földön csúszva, ahogy maguk bevallják bűnüket, amit ellene követtek és megbocsátást kérnek érte, hangosan, hogy az összes körülötte álló hallhassa és érthesse, azt mondta nekik, hogy Fi-