Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

oly arcátlanul az ő jelenlétében sértő szavakkal igen csúnya gorombaságot mondott, sem arról, hogy Bugiatto Marino megtámadta és meg akarta sebezni, ennek következtében arról sem, hogy Filippo Scolari védelmezte: jóllehet elmondja, hogy az összeesküvők gorombaságot mondtak a királynak, miközben körbefogták, és ezért civakodás, valamint hatalmas kavarodás támadt, és elfogták. De azért nem kis fontosságú és nem csekély jelentőségű, hogy megírta, jóllehet röviden és nem nagyon világosan, valamint nem egészében azt, amit Poggio fia erről a nagy esetről mesél. Neki hinnünk kell, mivel atyja az idő tájt élt, Zsigmond császárt és Spanot a konstanzi zsinaton ismerte meg, és olyan részleteket tudhatott meg, amiket más nem ismer. Nem akarom elmulasztani, hogy hozzátegyem, nagyon valószínű előttem, hogy az a tény, hogy a királyi korona Zsigmond fején volt, amikor az összeesküvők behatoltak a várba és eléje járultak, világosan bizonyítja, hogy ő királyi öltözetét azért vette fel, jelvényeivel azért ékesítette magát, és azért tette magát fenségessé, hogy nagyobb félelmet keltsen bennük, magát pedig még tiszteletre méltóbbá és tekintélyesebbé tegye ellenségei előtt, úgy, ahogy load, a zsidók főpapja tette a többi pappal és az egész néppel együtt Ő félve a haragos Nagy Sándor jövetelétől Jeruzsálembe, felöltötte főpapi ruháját, az alacsonyabb papokat öltözékükbe, az egész népet pedig fehérbe öltöztette, úgy találkozott a királlyal. Emezt, amint meglátta, hogy ama sokaság olyan ünnepélyesen, az olyan tekintélyes és tiszteletre méltó főpappal elébe jön, csodálat és alázat fogta el. Mert felháborodása és haragja szelídséggé és tiszteletté változott, és míg addig az volt a szándéka, hogy szétszórja és elűzi azt a népet, most elhatározta, hogy segít rajtuk, és amit gondolt, rögtön megvalósította. Zsigmond terve hiábavaló volt, nem sikerült neki, ami a zsidóknak: amin nem is szabad csodálkozni, mivel őket Isten intette, mit tegyenek, őt viszont az emberi körültekintés vezette. Filippohoz visszatérve, amint az érsek megparancsolta neki, hogy menjen Zsigmond után, a lehető legnagyobb gyorsasággal sietősen toborzott katonákat gyűjtött össze igen szép számban, és talán hétszáz lovast és velük bevette a veszprémi püspök egyik várát. Ezután mindenfelé embereket szétküldve, hogy újabb katonákat állítsanak ki a király nevében, igen rövid idő alatt nagy sereget gyűjtött, amellyel hadba indulva nagy területet bekalandozott és jó sokszor összecsapott a Zsigmond elleni lázadókkal és legyőzte őket Szokatlan félelmet keltve népekben, több tartományt a király engedelmességére térített, és elérte, hogy az egész nemesség, amely csaknem százezernyi volt, Zsigmond mellett fölkelt Mivel időközben értesítették (Spanot), hogy a nápolyi királyság főudvarmestere, akit a Zárába maradt László küldött előre, Bosznia felől átlépte a királyság határát, és nem lebecsülendő sereggel Buda felé tart minden mást otthagyva ő ellene indult A magyar bárók azonban, akik a főudvarmester kíséretében voltak, miután meghallották Scolari érkezését, reményüket vesztve a vállalkozásban, a következő éjszaka elvonultak, hogy javaikat megvédjék. Emiatt a főudvarmester gyanakodóvá vált, és nem bízva többé a magyarokban, sőt csapdától félve, miután gyűlésbe hívta embereit és előadta nekik, milyen helyzetben vannak, és milyen veszély leselkedik rájuk, visszatért Lászlóhoz. Emez is attól tartva, hogy ugyanaz a szerencsétlenség éri, mint atyját, Károlyt, és magában meghányva-vetve a magyarok kétséges megbízhatóságát, nagy sietséggel, és nem nagy dicsőséggel, a tengereken átkelve visszatért királyságába. Mialatt László azon gondolkodott és előkészítette, hogy elmeneküljön Zárából, Filippo Scolari, miután a gondolatairól és tetteiről pontosan tájékoztatták, mindenről be-