Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)
Filippo Scolari, ragadványnevén Spano úrnak, firenzei polgárnak az élete (Jacopo, Poggio úr fia)
nek. És mivel engedelmeskedtek a parancsnak, Zsigmond arra kényszerült, hogy az ellenséggel összecsapjon, és miután Spano parancsnoksága alatt sok barbárt leöltek, a sereget győzelmesen hazavezette. Spanot pedig, mert olyan kiválóan viselkedett, a sereg előtt a hadi jelvények átadásával arany sarkantyús lovaggá ütötte, és Szerbiát, valamint az Istros folyót bízta rá. Ennek partjain és az összes úton és átkelőn, ahol be lehetett jönni, olyan őrségeket és őrhelyeket, valamint olyan erősségeket s fatornyokat építtetett, hogy nehéz volt nagy baj és pusztulás nélkül a védett helyeken áthaladni. Miután ezek a dolgok elvégeztettek, Zsigmond, akit a rómaiak császárává választottak, elküldte Spanot Itáliába a pápához, és a többi fejedelmekhez és köztársaságokba, szabad átvonulást kérve számára, hogy bántalom nélkül mehessen Rómába, és ott a pápától a koronát megkapja. Mindenki jóindulatúan válaszolt, kivéve a velenceieket, akik egy ilyen nagyúr jöttétől féltükben Marsilio Carrares e és Pier Brunoro Scala, Padova ill. Verona korábbi urai miatt árkot ástak a hegyektől egészen a tengerpartig, Treviso és Friaul között, tíz mérföld hosszan, belevezették a Livenzának nevezett folyót, és mindenféle tornyokat és őrtornyokat építettek. De mindez hiábavaló volt, mert Spano először húszezer lovassal és gyalogossal odament, átkelt az árkon, és elfoglalta a várakat, Scalabrinot pedig, a velencei sereg vezérét(5), akinek 12000 embere volt, elűzte. Elfoglalta Aquileiát, Udinét, és végigdúlta az egész vidéket Treviso kapujáig, felégetve a falvakat, és az ellenség szokása szerint mindenütt pusztítva. Miután eljött a tél, és nem érkezett meg a császár ígért segítsége és támogatása, és az emberei szét voltak szóródva, hogy védjék az ellenségtől elfoglalt helyeket, visszatért Magyarországra. Nem hiányoztak a rágalmazók sem, akik rosszat mondtak és cselekedtek ellene, különösen Marsilio és Pier Brunoro, akik azt bizonygatták a királynak, hogy Filippot a velenceiek pénzzel megvesztegették, hogy ne menjen Lombardiába, pedig ha ott tíz napig táborozott volna, senki nem kételkedett volna benne, hogy a pártok segítségével Padova és Verona nemes városait megszerezte volna. E fölött fölindulván (Filippo) megesküdött arra, hogy a következő tavaszon Itáliába visszatér, és nemcsak tíz, hanem húsz napig táborozik majd ott, ahová nem félelemből, vagy azért, mert pénzzel megvesztegették, nem akart menni, hanem, hogy ne sértse a császár hírnevét és méltóságát Esküjét nem is szegte meg, mert ahogy ígérte, az általa kijelölt időben Lombardiába ment De nem ért el semmilyen eredményt, egyrészt a velencei hadsereg miatt, amelyet Pandolfo Malatesta kapitány vezetett, másrészt mert a velenceiek az összes gyanús vezetőt és személyt jöttének hírére városokból elűzték, és miután Friaulban egy hónapot eltöltött, visszatért Magyarországra. Zsigmond ezután úgy vélekedett, hogy a római császár tiszte a vallásról való gondoskodás, hogy a magasságos Istent jámborul és szentül imádják, és hogy a pápák közötti egyházszakadás és szakítás (amely VI. Orbán pápától kezdve tartott)(6) megszüntetésével az egyháznak csak egy feje és Krisztusnak csak egy helytartója legyen, s miután helyretette és elrendezte a királyság dolgait, és Spanot maga helyett hátrahagyta, Itáliába ment, hogy XXIII. János pápával tárgyaljon. Miután Lodiban meglelte, felkereste Franciaországot, Spanyolországot, Portugáliát és Britanniát, s miután több évet töltött el a hit érdekében jeleskedve, az összes uralkodó és főpap szándékával egybehangzóan zsinatot hirdetett meg Konstanz városába, és ide sok báró kíséretében megérkezett. Spano ezalatt a török ellen sikerrel megvívott sok csa-