Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)
Nagy Emese: Az ozorai ferences kolostor
az előbbi, (nagyobb) teremmel azonos szélességű helyiség két sarkát tudtuk kibontani. A nyugati kiterjedés megállapítására már nem volt lehetőségünk. Az előbbiekben említett két nagy terem déli fala egyben az egész épületegyüttes déli zárófala is volt eredetileg. Ehhez később, utólagosan, a falsíkból előre ugró kisebb helyiséget csatoltak. A falakat a kriptánál már említett, kisebb méretű, világosabb téglákból építették, s alapozásuk is tégla volt, ellentétben az eredeti épület törtköves alapozású főfalaival. A toldalék helyiség északkeleti belső sarkában 114x102 cm alapterületű tömör téglaalapozás látszott: talán tűzhely alapozása. Feltehetően itt lehetett a kolostor konyhája. Erre vall a toldaléképület külső, nyugati felén talált zárt szemétréteg is, melyből igen sok XV. századi edénytöredék, csont, tojáshéj, konyhai hulladék került elő. A konyha s a vele szomszédos refektórium idehelyezését egyébként indokolja az az általános szokás is, hogy ez utóbbi helyiségeket a templommal átellenben lévő épületszárnyban szokták kialakítani. Kisebb átépítések nyomaival az egész keleti szárny területén találkozhatunk. A cellákban, folyosókon két, néhol három egymás fölötti szint maradványai látszottak. A kerengőfolyosó kiszélesítésére utaltak az udvari fal délkeleti sarkában egymás mellé, ill. részben egymásra csúsztatva épített falak. Ami az ásatások során előkerült középkori leletanyagot illeti: legjelentősebbnek mondhatjuk talán azt a faragott kőanyagot, elsősorban boltozati bordákat, melyek a templom belsejéből kerültek elő; vagy a közeli házakban őrzött építészeti tagozatokat, mint pl. a Miklós Károly birtokában lévő ablakosztót, a Gosztola István kertjének sarkát támasztó íves, elég gazdagon profilait, gótikus keretkövet, vagy a Petőfi Sándor utcában lévő kútkáva részleteket (6) Ezekhez csatlakozik egy nyolcszögű pillértörzs két darabja a hozzá tartozó lábazattal. Ez utóbbi három darabot 1959-ben találták vízvezeték ásása közben a déli kolostorszámy területén. (7) A rendelkezésünkre álló középkori apró leletanyag igen szerényes. Ez érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy a templom és közvetlen környéke kivételével a középkori szintek mintegy 25-40 cm-re voltak csak a mai út felszíne alatt, tehát a leletanyagot tartalmazó kultúrrétegek elpusztultak. Néhány XV. századi fazék és tál alakú, szürke kályhaszem kivételével jelentősebb anyagra nem is leltünk. Egyetlen díszesebb darabunk egy, a XV. század legvégére, a XVI. század elejére datálható, növényi díszítésű mázatlan kályhaszem, melynek oldalanként 2-2 cm-rel nagyobb párdarabjait a budai várásatásokból ismerjük (ez utóbbi helyen mázas változatban is előfordulnak). (8) Két kis zöld színű töredék mázas kályhák jelenlétére is utal. A kolostor gazdagabb felszerelésére enged következtetni néhány apró töredék, mint egy zöld mázas, benyomott díszű díszpohár, vagy egy kék virágos, finom kínai porcelán csésze maradvány. A kolostor területén folyó csontfeldolgozásra utal néhány félbemaradt csontfaragvány ill. csontmegmunkálásból eredő hulladék; utóbbi darabok az egyik cella területén kerültek elő, egyik darabjuk a felső habarcsszintfelületébe ragadt bele. Amint később a történeti adatokból látni fogjuk, a kolostor fennállása alig tartott 120 évnél tovább. A pusztulás módjáról tanúskodik az a sok égésnyom, melyet az összes megmaradt járószintek felszínén végig követhettünk, s ugyancsak égés és hirtelen pusztulás tanuja a kriptában talált két csontváz, melyeket mint már említettünk, élve temetett maga alá a lezúduló épülettörmelék.
