Vadas Ferenc szerk.: In memoriam Illyés Gyula (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1985.)

Vadas Ferenc: Rácegres- Simontornya- Ozora

cáfolva a rokonok jóslatára, akik a falusi iskola szigorától szelleme bukását várták. Ozorával egyezően Simontornya is hegy tövében, a Sió mellett fekszik. Mindkettőnek vára van. Simontornyán is a várba - ahonnét a régi iskola és a család által bérelt hajdani nagyvendéglő kőhajításnyira van - került a „Szülőföld" című kiállításunk, amely nemcsak nevében, hanem témájában is a szűkebb hazára épül: - a dimbes-dombos tájra, melynek északról jövet a Mózsé-hegy a kapuja; - a vidékre, ahol a dombok hajlatában a füge is megterem; - a kerítés nélküli házra és a kétablakos szobára, melyben a költő született; - a kivételesen gazdag családélményre; - a puszták világára, iskoláira és a falvakra, hol hosszabban időzött; - az elődökre és példaképekre (Petőfi, Babits); - a népből, nemzetből, történelemből arra, amit a sors bölcsője köré rakott. Ezt a sokrétű és sokszínű világot (két teremben) dokumentumok, kéziratok, könyvek, képek és tárgyak segítségével is csak érzékeltetni lehet, megismeréséhez könyvek, Illyés művek kellenek. A Puszták népe - és preludiumai, a Három öreg s a Hősökről beszélek -, az Ebéd a kastélyban és a többiek a szülőföldről átfogó képet, részletes ábrázolást, viszonylagos egészet adnak, de tágabb horizontot, újabb értékeket a szűkebb pátria is csak az életmű egészében kap. Kiállításunk ennek, a magyar és az európai irodalom szempontjából egyaránt jelentős oeuvrenek részletes bemutatását nem vállalhatta, már csak tér- és témabeli kötöttségei miatt sem, ezért az életmű egészét könyvekkel kívánja demonstrálni. Nemcsak az általa írt verses és prózai művek, a különböző korú és nyelvű kiadások kerültek a polcokra, hanem az ezekből készült értékelések, méltatások és kritikák is. A családdal való egyetértésben kiállítottuk a költő munkaasztalát, a századforduló körül készülhetett parasztbútort is; színeivel, formájával és hangulatával jól illeszkedik a környezetbe, csakúgy, mint az ötrészes könyvespolc, a Józsefhegyi utcai dolgozószoba egy részének pontos mása, amelyre az életművet összegező kötetek kerültek. Az alkotás eszköze, a népi eredetű munkaasztal egyúttal szimbólum is, jelkép, amely az írót a szülőfölddel, a szülőföldet az életművel, Ozorát a nagyvilággal köti össze. A polcokon sorjázó kötetek meg a gazdag termést mutatják, nem jelképesen, valósághűen. A rendezés során arra törekedtünk, hogy a kiállítás gondolatilag és megjelenésében is szervesen épüljön a vár reneszánsz képébe. Nem száműztük a régi bútorokat sem; nem szegényíteni, hanem gazdagítani akarunk, ismereteket gyarapítani, egy olyan író indíttatását bemutatni, aki a nemzetet nemcsak beszédre, hanem a lélek nyelvére is tanította, aki az ősöket tisztelte, akinél az osztályhoz-hazához való hűség mindvégig becsület dolga volt.