Vadas Ferenc szerk.: Illyés és a puszták népe (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1983)

Vadas Ferenc: Puszták népe-puszták világa

A végig fiókos empire szekrénnyel, a komóddal szemközt hasonló nagyságú, szépen megmunkált, festett juhászláda áll: az ábrázolás központjában eg) szamarára támaszkodó pásztor, barmaival, kutyájával, kampósbottal, viseletben, meglehetősen stilizált megjelenítésben. A pitykés mellény „ellenpontja' egy századfordulós divatlap. Az egyik oldalon díszkard és ispánbot, a másikon szerszámok: egy kasza, díszített szénavágó, faragott ökörjárom, villák, kanásztülkök. A pásztorkampókból inkább csak az ünnepiek kerültek a falra, azok, amelyekkel búcsúba, vásárra vagy rokonlátogatóba mentek a juhászok. A kovácsszerszámok erőt és nyugalmat árasztó együttesei közvetve Illyés Gyula származására is utalnak, a gépészkovács apát idézik; a szűr, a csacsinyereg, a Juhászszerszámok" viszont a nagyapát, aki egy nagy dunántúli juhászdi-; nasztia sarja: „Apám apja juhász volt, juhász számadó". A két világot, az • ,rak és a szolgák tárgyegyütteseit - legalábbis gondolatilag - egy akácfaágasbol megmunkált süveges műremek, az Ürgevár pusztai harangláb köti össze. A természetes közegéből kiemelt, lassan már a használatból is kikopó műtárgy ideiglenes tartózkodási helyén is azokkal rokon, akik faragták. Mellettük áll és vigyáz. Ügyel arra is, hogy a csillogás a terem stiláris egyensúlyát föl ne borítsa. Nagymértű fotókból nyolc, Illyés-idézetekből négy került a falra. Két kép Pálfáról, az „Ebéd a kastélyban" színhelyéről való, a többi Rácegresről, a költő szülőhelyéről: a Kastély vagy inkább Intézöház (mindkét név használatos máig), az Ököristálló, a Ruzsa-ház, az egyetlen megmaradt cselédház, az elárvult Iskola a tanterem végéhez ragasztott kápolnával és a mellette álló, vasból készült haranglábbal. A képek és tárgyak rendjét, a feliratok helyét a szociografikus hitelességű és pontosságú „Puszták népe" adja és diktálja. Az első három idézetből a puszta általános képe bontakozik ki, a negyedikben a születési hely fél vármegye nagyságú szülőfölddé szélesedik: - „A dunántúli pusztán van iskola, van templom, vagy legalább kápolna, rendszerint a kastély egyik szárnyához ragasztva. Van tehát kastély is, hatalmas, gyönyörű park közepén, teniszpályával, mesterséges tóval és fejedelmi allékkal..." - „A kastély után a legdíszesebb, sőt néha még annál is tekintélyesebb épület az ököristálló." - „A cselédek egy tető alatt, hosszú, földszintes házakban laknak, akár a kültelki proletárok..." - „Ahola Balatonból csordogáló Sióhoz hirtelen társul szegődik a Sárvíz, de mégsem ömlik bele, hanem egy vármegye hosszán két-három kilométernyi távolságban mellette ballag, szinte kar-karban, kacérkodóan, át-átkacsintva, mint az andalgó szerelmesek - én ott vagyok honn, az az én világom."