Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869

lélekpénzt. Kisházasok és zsellérek páronként fél pozsonyi mérő kétszerest és 12 krajcár lélekpénzt. Minden szőlőhegyi szőlősgazda 10 icce, vagyis hét liter borral tartozott. Továbbá házanként egy csibével adózott minden család. (BÁTOR [1948], 77.)

133 Fáré (fára) (a ném. Pharre szóból) - a plébánia szó Dunántúlon használatos, népies neve.

134 Szántód: puszta Somogy vármegyében, 111 római katolikus lakossal. A híveknek kápolnájuk van. (FÉNYES 1851, IV. 64.)

135 Bertalan László Alajos korábban a Baranya megyei Máriakéménden volt káplán. (BRÜSZTLE 1876, II. 626.)

136 Néhány olvashatatlanná mázolt szó az eredeti kéziratban.

137 Erről az egészen különleges égi jelenségről, ha lehet, még színesebb és érzékletesebb leírást olvashatunk a Tolna vármegyével határos Veszprém egyik falujában, a Marcali-medencében található Csöglén élő közbirtokos, Nemes Székely János naplójában. „1843. év mártius hó 17iik kezdve különös égi jel mutatkozott teli nyugotti részen, a’ mely mint valamely fehérítés véget ki húzott hoszszu vég vászon, úgy láttzott keresztül az égen, a’ mely különös fehéressenn fénylő világos volt, de minden estve távolodni láttzott, és mint 12 nap alatt el is tűnt. A tudósok üstökös nemének lenni gondolták. (SZÉKELY 2004, 205.)

138 Mátyás napja, azaz Jégtörő Mátyás napja (febr. 24.).

139 Kereszt (crux) - gabona kereszt; a szálas gabona tárolóegysége és mértéke. 1 kereszt leggyakrabban = 15,16,18, 20 kéve.

140 A számítás teljesen hibás!

141 Hivatalosan egyik dűlő neve sem szerepel a 18. század második felében készült tagosítási térképen. Ezt a területrészt akkor már a „Fűrgedi útra dűlő"-ként jelezték. A „Bontai szűrű kertek" (szérűskertek) ugyanakkor jelölve vannak az egyik kéziratos térképen, a község sűrűn beépített központjától délre eső területen, a Várhegy melletti kukoricatábláktól keletre. A szérűskertektől délkeletre eső területen a nagy „Szilfa" is be van jelölve; tehát ez is egy dűlő-féle, vagy eligazodási pont lehetett a faluban, amelyről annak idején a település minden lakója tudhatott. (Possessio Főlsőnyék, MNL OL S 20. No. 0033.) És valóban, a mai adatközlők már csak így ismerik a falunak ezt a részét, és teljesen a feledésbe merült az egykori „Fürgedi útra dűlő’-név. A népi emlékezet úgy tartja, hogy a dűlő az út mellé ültetett szilfákról kapta a nevét. (HAJDÚ 1981, 56. /Fnyék/) Nagyon nehéz pontosan azonosítani a változó dűlőnevek mellett, a régi kataszteri és a Batthyány család uradalmi térképei alapján, a dűlő pontos helyét. Említésre méltó ugyanakkor, hogy a térképen megjelölt „Szilfa”, amely egy korabeli fnyéki határleírásban a „telkes legelő napkeleti része mellett a szántóföldben lévő” leégett szilfaként szerepel, az uradalmi földek szélén, mintegy határjelként is szolgálhatott a fnyéki belső telkes földek és az uradalom szántóföldjei között. Talán ez volt a krónikaírónk által említett ,jánta szilfa". (MNL TML VI/181. 132. d. Fnyék határleírása. 1851.) Pesthy Frigyes már említett helynévtárának fnyéki névanyagában a különböző dűlőnevek mellett a Bonta neve is szerepel. Elsőként van megemlítve, területén „belső telkek" voltak, s „északra fekvő hegyoldalak!’ nyúltak el. (GAÁL-KŐHEGYI1975, 304.)

142 A „rendkívüli jég esés által meg károsítottf. Nyék helysége" lakosainak évi adótartozását a vármegye, Dőry Sándor főszolgabíró ajánlására, elengedte, mivel a természeti katasztrófa következtében a község búzatermésének jelentős része elpusztult. Fnyék évi adója ekkor 141 forint és 41 3/8 krajcár volt. (MNL TML IV. 1. a. Kgy-i jkv.-ek, 1844. 5755. sz. 1931.)

143 A folyó 19. századi szabályozása előtt sűrű aljnövényzettel, cserjékkel borított térség volt a Sió bozótja. A Siót övező mocsaras, ingoványos, lápos területeket nádból, kákából és fűzfabokrokból álló sűrűség lepte el. A fnyéki határtól Ozoráig szinte összefüggő tórendszer jött létre, jelentős nádasokkal (ún. „nádos bozót”). Fnyék „nap keletről” a fürgedi és kolláti pusztákkal volt határos. (Fürgedpuszta tulajdonképpen két részből állt: Belfürged és Külfürged; régebben Ferkédnek, illetve Főkednek hívták.) Keletről a külfürgedi, délről a belfürgedi puszta, míg északkeletről Kollát-puszta határolta. Mindkét puszta Batthyány-Strattmann Fülöp hg. enyingi uradalmának részét alkotta, a fnyéki districtushoz tartozott, „mint felsőnyéki jószág?’. Fnyék két legkeletibb dűlője, a „közép termékenységű" rétből álló (X.) Kútfejesi-dűlő, illetve Legelő (Y.) és a Batthyány Fülöp majorságát képező keskeny, jó termésű, kétszer kaszálható füvet termő Füveskerti-dűlő (Z.) érintkezett közvetlenül Külfürgeddel. A község déli részére kinyúló dűlők, így a Körtéfai- (U.), Hegyháti- (T.), Farkasházi- (V.) és a Fürgedi útra-dűlő (W.) révén került összeköttetésbe Fnyék Belfürgeddel. Ott 1801 táján fölállított határoszlopok jelezték, hol húzódott a fnyéki határ. Belfürged a 19. században uradalmi központ volt, ott lakott az ispán is. A tulajdonképpeni major Külfürgeden terült el. Az uradalom fürgedi birtokteste tehát a fnyéki községi földeket „egészen körül övezte'.’ (MNL FML BÚI 11. d. 9/2. Batthyány Fülöp rendelkezései 1846-1863. 1859. nov. 14.) A Kollát-pusztával érintkező, a település északkeleti részén hosszan elnyúló Kolládi-dűló (egyes helyeken: Kollátra düllö) szintén földesúri kezelésben volt. Az enyingi uradalom fnyéki kerületéhez tartozó Kolláti szakasz ugyanakkor teljes egészében hg. Batthyány-Strattmann Fülöp uradalmát gyarapította. Zömmel szántóföldek terültek el rajta (394 hold), de jelentős volt a legelők aránya (80 4/8 hold; 11, 74 %), és egy kis erdő is a részét képezte (14 6/8 hold). A Sió melletti rét kiterjedése Naszluhácz Lajos uradalmi földmérő számítása szerint ekkor 93 holdat tett ki. Ehhez a szakaszhoz tartozott az említett 91 4/8 magyar holdnyi bozót is. (MNL FML BÚI 15. d. 15. Majorsági birtok összeírása, 1842.) Még 1836-ban, Tolna vármegye határozata alapján, egy „kiküldöttség?’, Magyary Kossá Sámuel vezetésével, kiment a helyszínre, hogy Beszédes Ferenc megyei földmérő segítségével fölmérje a fnyéki határban levő Sió bozótját. Gondosan tanulmányozták a terepet, s a bozótost „a! mellette lévő Kaszálló Réttől halmok által” megkülönböztették. „Mind azt, a! hói Lóherés vagy szelidebb füvek lattzanak avagy Baglya fenekek tapasztalhatók voltak a’ Réthez számlálván, azt pedig a’ hol Náddal vegyes fü találtatott, bár jelenleg kaszáltatott is, mint olyat mely a’ Sió lecsapolása vagy szállítása által javúlhatna a’ Bozóthoz csatolván’.’ Ilyen módszerrel a bozót terjedelmét akkor 155 1066/1200 magyar holdban állapították meg. (MNL TML IV. 1. b. Kgy-i ir. 629/1836.) A lecsapolási munkálatok következtében 1842-re tehát jelentős mértékben, majd a felére csökkent a mezőgazdasági művelés szempontjából használhatatlan bozót területe. Ugyanilyen arányban nőtt természetesen a megművelhető, illetve rétként hasznosítható földterületek aránya is. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy a 93 holdnyi rét egy része a folyószabályozási munkálatok során kiszáradt bozótosból lett kinyerve. Meg kell jegyeznünk, hogy az uradalomnak komoly összetűzései voltak a fnyéki jobbágysággal, amely a saját tulajdonaként kezelte a bozótost, meglehetősen önkényesen értelmezve a neki juttatott nádiás jogát. Hg. Batthyány-Strattmann Fülöp ezért szigorúan utasította az uradalmi tisztséget, hogy mivel a bozót a legutóbbi úrbéri szabályozás értelmében a saját tulajdonát képezi, ott a jobbágyoknak semmi keresnivalójuk nincs. Ugyanis „a’ Felső Nyéki Helységemnek leg utolsó Regulatiója alkalmával a’ Jobbágyi Telkekhez mérve nem volt, és igy a' Bozót ezen legfelsőbb helyeken is helyben hagyott regulatio szerint az Uradalom magányos birtokának el esmértetett.” Hozzátette még, hogy azon szabályozás értelmében a jobbágyoknak a nád vágása, bizonyos dézsma adása mellett, csak addig volt megengedve, „méglen a’ Bozót ki nem száradna, és valóságos nádot teremne'.' Elrendelte ugyanakkor, hogy a már kiszáradásnak indult részeket, továbbra is rendszeresen kaszáltassa a tisztség, és idővel, ahogy majd a bozótos kiszáradásnak indul, az egészet kaszálhatóvá tegye. A máskülönben jobbágyaival szemben sokszor kegyes és megértőnek mutatkozó földesúr keményen fogalmaz, amikor értésükre adja, hogy meddig terjeszkedhetnek: „Jobbágyimnakpedig világossan ezennel értésekre adom, hogy sem a Bozótot, sem a nádlást, melly nékiek

551