Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)
Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869
sokszorosított példányához nekem is sikerült hozzájutnom a Tolna megyei településről elszármazott Kóczán György önzetlen segítsége révén. A most közlésre kerülő visszaemlékezés két egyszerű, láthatóan az írás nehézségeivel küszködő parasztember, apa és fia keze munkája. De fáradságos munkával írt, helyesírási hibáktól hemzsegő feljegyzéseiket olvasva, a késői olvasó lelki szemei előtt megelevenedik a múlt, s valós képet kapunk arról, hogyan látta egy Tolna megyei községben - távol a világ zajától, némi túlzással azt is mondhatnánk, az Isten háta mögött - élő parasztcsalád a 19. század legmozgalmasabb 60 évét. Nem lehet érzelmek nélkül olvasni. A felsőnyéki Magyar família két férfitagja évtizedeken keresztül megörökítette életének, szűkebb és tágabb környezetének általa fontosnak tartott eseményeit, mintegy okulásul szánva övéinek, és fontos kordokumentumként, emlékeztetőül, az utókorra hagyva irományát. Nehéz megállapítani, hogy a krónikát író apa, Magyar János, vajon mikor kezdett hozzá 1830-tól kezdve naplószerűen vezetett feljegyzései végső formába öntéséhez. Annyi valószínűsíthető a megsárgult, megrepedezett fedőlapú füzetecske hátsó borítójának bejegyzései alapján, hogy a 30-as éveiben járó Magyar Jánost az 1840-es években szinte gyönyörűséggel töltötte el az a számára fölemelő érzés, hogy rendelkezett az írás-olvasás saját társadalmi köreiben oly ritkaság- számba menő készségével. Valószínűnek látszik, hogy ettől az időtől fogva foglalkozott komolyan az 1830-as évek elejétől följegyzett gondolatainak naplóba foglalásával. E boldogító érzéstől eltelve mámorosán papírra rótt mindent, ami eszébe jutott. így például 1841 januárjában a hátsó borító egyik sarkában megörökítette a talán éppen akkor, újonnan varratott szűrje méreteit, rögzítve annak hosszát elől-hátul, illetve a hozzá tartozó, minden bizonnyal négyszögletes körgallér nagyságát is: hosszát, bőségét, illetve az alsó részét. Egy másik, 1847. évi, nehezen olvasható följegyzésében egy 6 akós hordóban tárolt „gyalútt Kábosztá”-ról tesz említést a szakadt hátsó borító alján. 1834- től, 20 éves korától kezdve, 9 éven át évről-évre lejegyzi a saját családi jobbágygazdaságukban termelt bor mennyiségét. Ezt, mintegy emlékeztetőül, a borító bal felső sarkában rögzíti. És végül, ezzel mintegy föltéve addigi írásos ténykedésére a pontot, a hátsó borító közepén büszke öntudattal hirdeti családjának és az utókornak egyaránt, hogy ez az írásmű egészen az ő keze nyomát dicséri, s hogy egyáltalán, egyszerű jobbágy ember létére az ő fejében fogant meg a családi krónika megírásának az ötlete is. Szép cirkalmazott, kalligrafikus írással adja tudtára mindenkinek, természetesen elsősorban saját háza népének, szűkebb és tágabb atyafiságának, hogy a formálódó napló az ő tulajdona, szellemi terméke: „Magyar János ezen könyvnek én vagyok Gazdája. Maga keze írása 1846”. A krónika betűjeleinek formája, egész írásának külalakja nagyjából megegyezik a visszaemlékezés írójának 1840-es évekbeli följegyzéseivel. Mindezek alapján hitelesnek tekinthetjük Magyar János írásba foglalt emlékeztetőjét: a krónika lejegyzésének a kezdetét valóban az 1840-es évek második felére kell tennünk. Tolna megyében két Nyék utótagú települést is számon tart a magyar földrajzban kissé jártas hazai közvélemény. Alsónyék a megye alulsó részén található, Bátaszéktől északkeletre, míg a Tamásitól északra levő Felsőnyék a megye egyik legészaknyugatibb csücskében elterülő helysége, Somogy és Veszprém megyével határosán. A Nyék helynév az ómagyar Nyék törzsnévből keletkezett, s a Nyék törzsbeliek szálláshelyére utal. A nyék a régi magyar nyelvben kerítést, sövényt, elkerített helyet jelentett, tehát e törzsnév valamiféle védelmi jellegű feladatra utalhat.5 Általános fölfogás szerint a törzsnév eredeti jelentéséből arra lehet következtetni, hogy a Nyék törzs az elővéd szerepét töltötte be a magyar törzsszövetségben. Míg Alsónyék a Tolnai-dombságban elterülő kistáj, a Sárköz egyik meghatározó települése, mely színpompás népviseletéről és a polgárosodó és vagyonosodó birtokos gazdák, vagyis a falu református őslakossága körében pusztító egykézés6 révén vált ismertté a néprajzi és szociográfiai szakirodalomban, addig a tőle légvonalban 96 kilométernyi távolságban lévő Felsőnyék neve 5 KISS 1988,1. 86; 460. II. 252. 6 A sárközi egykekérdésről ld.: KOVÁCS 1937, 156-169. 505
