Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Losonczy Tóth Árpád: „Tegnap estve a lázadás itt is kiütő félben volt…” Hivatalból jelenlevő és jurátus szemtanúk az 1848. március 15-i pesti forradalom pozsonyi előestéjéről
Pozsonyra nézve nem éppen hízelgő megállapítás a legújabb kutatások fényében nem teljesen fedi a valóságot. Mert igaz ugyan, hogy a város országos központi szerepe a 19. század első felében már leértékelődött, s korábbi, a 18. század második harmadában, Mária Terézia korában elért virágkorát már meg sem tudta közelíteni,^de azért Pozsony fejlődése nem állt meg. Növekedése lelassult ugyan, de megmaradt regionális igazgatási és szellemi központnak.* 44 45 Éppen az ott ülésező országy- gyűlések révén és Bécshez való közelsége miatt, a Magyar Királyságnak továbbra is a legnevezetesebb és legforgalmasabb városa maradt.46 Szinte minden fontos mutató tekintetében az ország második városának számított,47 ami azonban a Pest tüneményesen gyors és látványos fellendülését rendkívül féltékenyen szemlélő pozsonyi polgárokat egyáltalán nem elégítette ki. Két fontos, a jogász elitet képző intézmény működött itt, a királyi jogakadémia és az evangélikus líceum. 1840-ben váltó törvényszéket is kapott a város.48 Leglényegesebb azonban mégis az a szerepe volt, melyet Pozsony a nemzeti megújulás 23 éve alatt, a reformkori országgyűlések időszakában, a nemzet életében politikai központként betöltött. Meg kell még jegyeznünk, hogy a - kezdetben még latin nyelvű, majd Ráth Mátyás 1780. január 1-én napvilágot látott Magyar Hírmondó ja után immár nemzeti nyelvűvé vált - magyar hírlapirodalom egykori bölcsőjét ringató ősi székvárosban két, helyben megjelenő politikai hírlap is színesítette a hazai napilapok már egyébként is gazdag, színes palettáját a reformkor második felében. Az első a német nyelvű, immár hosszú, csaknem egy évszázados múltra visszatekintő, 1764-től megjelenő Pressburger Zeitung - szépirodalmi írásokat közlő, szórakoztató melléklapja a Pannónia volt -, amely 1848-ban, a politikai széljárás langyos fuvallatát érezve, a szabadelvű ellenzék mellé állt. Mellé társult még egy haladásellenes beállítottságú - „óva haladó” - magyar újság, a Hírnök, Századunk című melléklapjával, a tehetséges, de politikailag megalkuvó Balásfalvi Orosz József szerkesztésében (1837-1845), amelyről egykorú kritikusai azt jövendölték, hogy csupán addig „ ... szüretelhet...” „ ... míg az országgyűlése Pestre nem jő’.’49 A birodalmi fővároshoz való közelségének köszönhetően több technikai újítást is Pozsonyban vezettek be először az országban. így az első gőzhajó 1818 szeptemberében kötött ki a városban, a Duna parton lévő koronázási domb közelében.50 Már 1837 tavaszától kezdve megindult a rendszeres gőzhajózás a birodalmi főváros és Pozsony között. Vízi úton így alig több mint két óra (két óra és 16 perc)51 alatt el lehetett érni Bécsből Pozsonyba az Első Dunai Gőzhajózási Társaság gőzöseivel. Míg 1830-ban csak egy gőzhajót üzemeltetett a társaság, 4 évvel később már 3 hajót járatott a Dunán. 1843-tól Pozsony és Bécs között az úgynevezett „helyi gőzhajó” bonyolította le a forgalmat.52 Mintegy tíz évvel Samuel Morse sikeres kísérlete után, 1847. december 27-én Bécs és Pozsony között épült ki Magyarország első távíró vonala, vagyis ahogy akkor nevezték, „villanytelegraphja.”53 A tekintélyes és nagy befolyással rendelkező pozsonyi polgárságtól, hogy feladja ragaszkodását német ősei nyelvéhez és kultúrájához, s magyarrá váljon. „Nyelvfölcseréléshez éveks nemzedékek kellenek" - olvashatjuk a pozsonyi levélben, mely az asszimilációs óhaj egyik korabeli sajtóbeli megnyilvánulása. F. L. írása a Honderű Vidéki futár című rovatában jelent meg. (F[ekete) L[ajos), Pozsoni levelek. I. Vidéki futár a Honderűhez 1845. febr. 22. (8. sz.) 150.) Szintén a tetszetős külsejű szépirodalmi divatlap melléklapja közölte néhány hónappal korábban Menypóri Elek pozsonyi levelét. Ebben a szerző, aki az 1840-es évek elején, a kiéleződő magyar-szlovák nyelvharc küzdelmeiből több írásával már kivette a részét, erősen támadva a felerősödő szlovák nemzeti törekvéseket, ugyancsak a festői környezetű város német volta miatt búslakodik. „Szép, igenis szép hely ez a Pozson, csakhogy nem magyar, — magyar embert itt még nem igen értenek meg tolmács nélkül” — önti ki szívét olvasói előtt, szinte sugallva nekik, hogy ez az állapot a magyarság számára hosszabb távon elfogadhatatlan. (Hond 1845. máj. 3. (35. sz.) 351. Vidéki futár rov.) 44 SAS 1995, 9.; vö. GYŐRI 1911, 83. 45 TÓTH 2001, 74. 46 KUMLIK 1908, 3. 47 Amennyiben a Duna két partján elterülő, közigazgatásilag akkor még különálló Pestet és Budát (Pest-Budát) egy városnak tekintjük. 48 RAKOVSZKY 1865, 66. 49 Balásfalvi Orosz Józsefről, „a haldokló Hírnök szerkesztöjé”-vől írottakat ld: KOVACSÓCZY-CSÁSZÁR 1845,188. Korábban Orosz a városban, 1834 és 1836 között, szerkesztett már egy képes hetilapot is Fillértár címmel, amely mindössze két évet élt meg. 50 SAS 1995, 22. 51 KUMLIK 1908, 36. 52 Ld. RAKOVSZKY 1865,69. 53 BH 1847. dec. 28. (720. sz.) 461. (Pozs. hirf. rov.); vö. BENDA 1982, 666. 515
