Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Csekő Ernő: „Valami úri fürdőélet félszeg paródiája” (Babits Mihály). Fürdőélet egy mezővárosban, az 1880-as évekbeli Szekszárdon
tésű nagyregénye, a Halálfiai egyik kulcsjelenetének, amelyben a főszereplő Imruska édesanyjának (Nelli), Hintáss Gyula általi megszöktetésére is sor kerül. .21 A regény időrendje szerint 1892 körül játszódó esemény környezetének megrajzolásakor az 1883-ban született Babitsnak saját gyermekkori, Csörge-tón szerzett élményei felhasználására is lehetősége volt, hiszen ebben az időben az író családja is gyakran kijárt a fürdőbe.22 „A Csörge-tó egy apró kis pocsolya volt a Sót melletti lapályon, egyik részén lovak és tehenek itatója; itt meneteles volt a part, és a parasztok szekerestül hajtották belé gebéiket a sáros vízbe, víg ugrándozással szaladván utánuk a csengős csikó; parasztfiúk és cigánylányok szoktak fürödni itt; a fiúk, parasztszemérmükben, a Medici Vénusz mozdulatával takargatva kényes részüket, szaladtak bele az iszapba, a lányok ellenben szemérmetlenül csillogtatták barna testüket a napon. Sötétzöld nádbokréták és vén füzek adták a hátteret ehhez a mitológiai képhez, melyet lopva bámultak meg egy-egy pillantással a másik oldalon fürdőző illedelmes úrilánykák, viaszkosvászon fürdőkalapjaik alól. A sótiak kocsikkal szoktak ide kirándulni, amikben két-három família is volt összezsúfolva, a fürdőház néhány fakabinból állott, s mellette a parton nagy halászcsárda nyúlt, sok híres, nagy murinak színhelye. Egy csörge-tói nap szép és nagy dolog volt. Az ember azt hihetné, hogy a sótiak, a városuk mezőváros lévén, lelkileg is közel voltak a mezőhöz, s a <szabad természet> érzései emelték keblüket. De szó se volt erről: New York, London, Berlin lakosai több közösséget tartottak Pán istennel, mint ők. Aki nem kényszerült, nem ment a földekre, még a szőlőbe se. Életük szobákban folyt, s Gyula rajongását egy-egy szép estéért, kevesen osztották. A Rajongás idegen volt Sóton s nem is oly megbecsült, mint Schiller <idegen leánya>; inkább kissé lenézték, mint valami érzelgős német bonne-t. A sóti magyar viszonya a Természettel üzleti volt s nem szentimentális. Sót mellett Duna is folyt, de oda csak halászok látogattak; a sóti hegyek útjait csak diákok járták. Sót lelke a lapály felé orientálódott, ahol a Csörge-tó nyúlt; vadászok, méla vetéseken hajszolva afürjet, ottan pihentek meg; szürke por fátyolozta a vidéket, belepte a szegény akácokat, s megsürüsödött messzebb a város felé: ez jobban illett a sóti kedélyekhez, mint a hegyek tiszta és zöld csillogása: itt jobban érezték magukat. Nem a Természet drága szabadsága volt ez, hanem valami úri fürdőélet félszeg paródiája - de mégis: változás és fölszabadulás, amilyen csak Sóttól telhetett. Már mindjárt az úton kezdődött, a tömött kocsiban, ahol a fiatal térdek minden rázkódásra összeértek, s a testek melege egybeolvadt a könnyű ruhákon át. Értelmetlen és be nem vallott okú kacagásokfeccsentek szét a surranó porkoszorú közepéből, tikkadt vihogások, melyek jól illettek a csillogó szemhez és kipirult archoz. (...) A fürdéstől távolt volt minden pikantéria, mert abban az időben a hölgyek még rendkívül illedelmes fürdőkösztümöt viseltek: csupa fodor és szalag lévén, a nedves ruha tapadása csak keveset árult el a test idomaiból. Nellike csak a kosárban fürdött, amely külön az úszni nem tudó nők számára volt elkerítve, Erzsi azonban kimerészkedett Gyulával a nyílt tóba, amely ezen a részen egész mély volt, s ahol állítólag kis örvény kék teszik veszedelmessé a fürdést. Legalább a helyi pletyka azt tartja, hogy oda minden évben belefúl valaki: a víz megveszi adóját, mint zöld sárkánytorok. Nelli egyre rémüldözött Imruskáért, még a kosárban is féltve; alig akarta átadni Miskának, aki apai diadallal vitte a csöpp hőst a <férfiak> közé. Nelli a fürdés után a kis fahídra ment, mely a fürdőépítmény t a parttal kötötte össze, s ott várta, míg a többiek is készen lesznek. Ő hamarabb abbahagyta a fürdést, borzongott a vízben, Gyuláék 21 A jelentős részben Babits gyermek- és ifjúkora élményanyagára épülő Haláfiaiban tényszerűen bizonyíthatóan visszaköszönnek - a javarészben Szekszárdhoz köthető - valós helyszínek, megtörtént események, a szereplőknek modellül szolgáló élő személyek. E valóságelemek újabb körét tártuk fel a következő tanulmányban: CSEKŐ 2009. 22 Vö. TÖTTŐS 1997, 276; BUDA 2006, 60-61. 575
