Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Fuksz Márta: A Tolna vármegyei hegyközségi artikulusok és a Szekszárdi Közalapítványi Uradalom hegybéli rendtartása 1839-ből
költségeket, akkor is jól jövedelmezett a szőlőbirtok, ha bérmunkást fogadtak. Azok a családok pedig, akik maguk végezték el a munkafolyamatokat, volt, hogy szántó hiányában egész megélhetésüket erre alapozták. A kimutatásban figyelmet érdemel két részmunka: a karózás és a trágyázás. A szőlőművelés technológiájáról és a trágyázásról szintén kevés adat áll rendelkezésünkre. Schams Ferenc 1832- 33-as leírása szerint soros ültetési rendben voltak a szekszárdi szőlők, ősszel trágyáztak a gazdák, de nem karózták a tőkéket.84 Ennek ellentmondani látszik a levéltári forrásokban található és minden évben megjelenő költség, amit a karózóknak és a trágyázok részére kellett fizetni. Sajnos arról nincs kimutatás, hogy a szőlők hány százalékát karózták, mennyit trágyáztak, illetve hogy mely birtokosok használták ezeket az technológiákat. Valószínű, hogy a nemesi, polgári birtokokon vezették be az újításokat a nagyobb hozam és a jobb termés érdekében. 15 évvel később a munkadíjak szinte duplájukra emelkedtek. 1818-ban Kassay Ignác uradalmi hegybíró az őcsényi elöljárók részére kiadott rendeletben meghatározta az adott évre vonatkozó munkabéreket.85 A szőlővessző elültetőinek és a metszőknek ebéddel és egy pint borral együtt 36, míg a kapásoknak naponta 30 krajcár járt. A „ganajhordóknak” 15 krajcárt ítélt meg az uradalom. A szőlőhegyen elrendelték a hernyók leszedését a gyümölcsfákról és a növényekről, illetve elpusztításukat, elégetésüket. Utóbbi munkákat a kiadás után egy héten belül el kellett végezni. Ismételten megtiltották a kukorica vetését a szőlősorok közé, mely a termés minőségét és mennyiségét veszélyeztette86. A rendelet ezen pontjának visszatérése miatt valószínűnek tartom, hogy a hegyen élők sokszor vétettek a tilalom ellen. Az uradalmi levéltári forrásokban nemcsak a rendeletek, hanem vitás kérdések esetén az úriszékre bekerülő peranyagok is megmaradtak. A rendtartásból kimaradó adásvételre, szőlőöröklésre ezekből az iratokból tájékozódhatunk. Általuk a korszak hatályos törvényeit és gyakorlatban történő alkalmazásukat is megismerhetjük. Szőlőtulajdont háromféleképpen lehetett szerezni a feudális korban: új ültetvény létrehozásával, örökléssel vagy vásárlással. Ültetés esetén az erdőből vagy legelőből hasítottak ki egy darabot, de a szőlőterületek növekedése miatt a 19. század folyamán már a szántóföldek rovására terjeszkedett a borvidék.87 A szőlőbirtok kialakítását kizárólag földesúri engedéllyel végezhették el az új tulajdonosok. A növekedéssel párhuzamosan egyre szervezettebbé vált a hegyközség intézménye. Őcsény község 1817-ben azzal a kérelemmel fordult a szekszárdi uradalomhoz mint földesurához, hogy a Szekszárdi-dombvidéken megnövekedett szőlőterületeik miatt - „831 A ember kapás szőlleink lévén az ujjonnad ültetett szölleinkein kívül” - két hegymester alkalmazását kérték. Indokaik fontos része volt, hogy a szekszárdi hegymesterek már nem tudtak ekkora területet ellátni, így az újak az „őcsényi hegyen az őcsényi lakosok birtokaiban" lévő szőlőkre vigyáztak volna. A hegyközségi artikulusok betartását ígérték és hegymesterek fizetését is magukra vállalták.88 Kérelmük eredményéről nincs további forrásunk. A szőlővásárlás és -öröklés folyamata régi jogszokásokon és országos törvényeken alapult. A uradalom úriszéki forrásai nagy mennyiségben tartalmaznak peres iratokat, melyekben a vitás kérdésekre próbáltak jogorvoslatot nyújtani. Korábban már volt szó róla, hogy a szőlőbirtok eladásakor először a közvetlen szomszédokat és rokonokat „kínálták meg”, azaz nyilvánosan megkérdezték őket a hegybíró jelenlétében, hogy igényt tartanak-e a szőlőre. Csak ez után hirdették meg nyilvánosan a szőlőt. Nagy összegű vásárlás 84 FEYÉR 1981, 366. 85 Nem szabad elfelejteni, hogy a napóleoni háborúk alatt a kiadott papírpénzek elértéktelenedtek az infláció következtében. A kormány kétszer is a váltóforint leértékelésének eszközével élt 1811- és 1816-ban. Ez után stabilizálódott a váltóforint és ezüstforint váltási összege, mely 1848-ig érvényben volt. 1 (ezüst)forint 2,5 váltóforintot ért. KATUS 2009, 192-198. 86 Őcsény község vegyes iratai. Szekszárd, 1818. február 26. WMMM Adattár. 87 GLÓSZ 1990, 235. 88 Őcsény község vegyes iratai. Szekszárd, 1818. február 26. WMMM Adattár. 487
