Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)
Fuksz Márta: A bonyhádi Stoll mézeskalácsos dinasztia (1847-1946)
szerint a (volt) Horthy téri 16. szám alatti házuk ekkor Inhof Ádám tulajdonában volt, melyet a tulajdonossal együtt bérlők használtak, hozzá bolt és műhely is tartozott. Stoll László elmondása szerint ebben az időben szülei bérelték a helységeket, tehát az is elképzelhető, hogy már 1939-ben sem volt a tulajdonukban az ingatlan. Ha Stoll László emlékeire hagyatkozunk, akkor a Horthy téri műhelyt egészen 1946-ig használták, ugyanis akkor sajátította ki az állam az épülő kereskedelmi iskola miatt.86 A II. világháborút követő zavaros években a levéltári források nyújtanak újabb támpontot a család helyzetéről. Az 1947-es országgyűlési választói névjegyzékből87 kiderül, hogy a család a Rákóczi utca 2-be88 költözött. Az épület 8 helyiségből állt, és a házhoz műhely és bolt is tartozott. A jelentésekből89 tudjuk, hogy a tulajdonos Prell Ádám nem élt a családdal együtt, csak bérbe adta számukra az ingatlant. A tulajdonjog tekintetében 1952-ben újból megváltozott a helyzet. A bonyhádi házállamosítási jegyzékből90 kiderült, hogy Prell Ádámtól elvették ingatlanát, mely állami tulajdonba került. Stoll Ferenc számára utalták ki, aki innentől kezdve az állam részére fizetett bérleti díjat. A belváros központjában álló ház jó lehetőséget nyújthatott volna a mézeskalácsos műhely és bolt újbóli felvirágoztatására, korábbi egzisztenciájuk visszaállítására. A MÉZESKALÁCSOS MŰHELY FELSZÁMOLÁSA - STOLL FERENCNÉ ÉS STOLL LÁSZLÓ Stoll Ferencnek és feleségének, Strigencz Etelnek négy gyermeke91 született. Közülük Stoll László szerette volna átvenni és folytatni a mézeskalácsos- és gyertyaöntő ipart. A bonyhádi elemi iskola elvégzése után az újonnan induló kereskedelmi iskolába ment továbbtanulni. Középiskolai tanulmányai mellett is folyamatosan dolgozott édesapja műhelyében. Ezt az időszakot - 1947-49 között - elismerték gyakorlati időnek, és hivatalosan is beszámították tanoncidejébe.92 Érettségi után (1949.) Stoll László felutazott Budapestre, hogy a híres Beliczay mézeskalácsos cégnél tegyen szert szakmai tapasztalatra és gyakorlatra. A céget azonban még ebben az évben államosították. Látva az átalakuló politikai helyzetet, az ipari szektor fokozatos államosítását, a fiatal Stoll László is új lehetőségekben gondolkodott. Kereskedelmi és könyvelői tudását kamatoztatva a bonyhádi Földműves Szövetkezetnél kezdett el dolgozni. Mellette édesanyjával együtt továbbra is besegített édesapja műhelyében. Kezdetben úgy tűnt, hogy a mézesbábos műhely átmentésére - a megváltozó gazdasági-, társadalmi viszonyok, a kisipar államosítása ellenére - mégis van remény. Az Élelmezésügyi Minisztérium és a Tolna megyei kereskedelmi osztály 1951-ben „az üzem működését visszavonásig’, illetve 1953-ban „Stoll Ferenc mézeskalácsos kisiparos részére a vásárlátogatást” engedélyezte.93 Stoll László elmondása szerint - a magánipar fokozatos felszámolása miatt - ebben az időben már csak a vásárok, búcsúk és heti piacok bevételei, illetve a gyertyaöntésből származó jövede86 A jelenleg működő Perczel Mór Szakközépiskola a régi Horthy Miklós (ma: Szabadság tér 16.) téren áll, melynek építésekor a 16-os számú lakóház is kisajátításra került. 87 MNL TML IV. 403.C. Tolna vármegye központi választmányának iratai. Választói névjegyzék, Bonyhád. 1947. 88 Régi nevén Budai u. 2. volt. Tehát a család visszaköltözött a két világháború közötti házuk mellé. A bonyhádiak jól ismerik a két egymás mellett, közös telken álló, barokk homlokzatú házakat a főutcán, a jelenlegi Rákóczi utcán. A Rákóczi 2. alatt jelenleg virágüzlet működik. 89 Az 1945-ös házszámjegyzékben és az 1952-es állami kisajátítási adatokból ismert, hogy ebben az időben Prell Ádám a tulajdonos. 90 MNL TML 23.9.a. Tolna Megyei Tanács Igazgatási Osztálya. Ház államosítási jegyzék. Bonyhád, 1952. (1952. 4. sz. tvr. alapján). 91 Stoll Ferenc (1923-2012), Etel (1925-2005), László (1929-), Margit (1931-2013). 92 Völgységi Járás Főjegyzője. S915/1949. sz. Családi iratok. Stoll László tulajdona. 93 Élelmezésügyi Minisztérium 12398/1951. sz. határozat és Tolna megye Tanácsa V.B. Kereskedelmi osztálya 779/98/153. sz. Családi iratok. Stoll László tulajdona. 443