Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)
Fuksz Márta: A bonyhádi Stoll mézeskalácsos dinasztia (1847-1946)
lem jelentette legfőbb bevételi forrásukat. Az utolsó éveiben sokat betegeskedő és kórházban fekvő Stoll Ferencet felesége mellett fia, Stoll László és lánya, Stoll Etel helyettesítette mind a műhelyben, mind az árusításban. A vásározási körzetük miatt még ebben az időben is mesz- szire elutaztak a családtagok. Az áru és a sátor szállításához speciális szekérre volt szükségük. Általában a mézeskalácsos mestereknek nem volt szekerük, ezért minden alkalommal fuvarost fogadtak. Minden családnak megvolt a saját bérelt embere, akit állandó jelleggel felkértek a feladatra. Ő volt az “első számú fuvaros’.’9* Több fuvarosra azért volt szükség, mert előfordult, hogy nagyobb szekeret kellett fogadni, ha túl sok árut vitt a család, ami a kétnapos vásárok esetében gyakori volt. Másrészt, ha a család ugyanabban az időben 2-3 helyen is vásározni akart, a „második, harmadik számú fuvarost” keresték meg. A Stoll család is egyszerre több vásárt látogatott. Stoll László megerősítette, hogy ő, nővére és édesanyjuk gyakran árultak más-más helyen ugyanazon a napon. Ezért a Stoll családnak három sátra és három fuvarosa is volt. Az 1950-60-as években 300-500 Ft körül mozgott egy napi fuvar ára. A szekeres ott maradt a vásárban a családdal, néha vizet hordott a márchoz, de volt olyan is, „akit a sátor alá sem lehetett odaengedni, olyan piszkos volt.”94 95 A több helyszínen való árusítás következtében általánosan elfogadott szokás volt az is, hogy egy vásározó családnak több iparigazolványa volt, ugyanis „az igazolványt minden egyes alkalommal fel kellett mutatni.”96 A vásárok és búcsúk mellett a család rendszeresen látogatta Bonyhád hetipiacát is. A 19. század végére kialakult és rögzült a Tolna megyei jelentősebb városok (Szekszárd, Bonyhád, Tolna, Báta- szék) heti piacainak időpontja.97 Bonyhádon98 kedd és péntek volt a napja, így a Stoll család heti két alkalommal is árulhatott a településén. Míg az országos vásárokra általában az egész család elment, addig a helyi piacokat inkább az iparos felesége, Strigencz Etel látogatta, miközben férje és fia a műhelyben dolgozott egészen 1959-ig, Stoll Ferenc haláláig. 1958 után99 már nem lehetett egyszerűen az „özvegyi jogon való ipargyakorlásra hivatkozva" iparengedélyt kiváltani és műhelyt fenntartani. Az ’58-as törvényerejű rendelet az előírt feltételek között a szakmunkás bizonyítványt is felsorolta, így Strigencz Etel 56 évesen, fia Stoll László pedig 30 évesen mézeskalácsos- és viaszöntő szakmunkás vizsgát tett Szekszárdon. Igazolványukat ugyanazon a napon, 1959. október 27-én kapták kézhez mindketten.100 Mivel a műhelyvezetését Strigencz A StoII család 1943-ban. - Elöl: Stoll Ferencné Strigencz Etel, özv. Stoll Jakabné, Stoll Ferenc. Hátul: Stoll Ferenc és Strigencz Etel gyermekei: László, Etel, Ferenc és Margit 94 Stoll László és Lajtai Katalin közlése. 95 Stoll László közlése. 96 Stoll László közlése. 97 CSERNA 1986, 220. 98 MNLTMLAlisp.ir. 908/1863. 99 1958. évi 9. sz. tvr. 100 Szakmunkás bizonyítvány. 92/1959. (Stoll Ferencné) és 93/1959. (Stoll László). Családi iratok. Stoll László tulajdona. 444
