Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)
Balázs Kovács Sándor: A régi Sárköz
A TÖRÖK KIŰZÉSE UTÁN A tágabb és történetileg kialakult Sárköz néven nevezett tájon (melybe a folyók közén kívül beletartozott a Sárvíz jobb partjának terasza és a dombvidék széle is) a középkorban lévő 30 faluból 5 élte meg a zord időket. Ez is többszörösen elpusztult. Majd lakosai újra visszatérve, az ősi állapotába visszafejlődött tájban tengették életüket. Még a 18. század elején is az alábbiakat írta Wortley törökországi követ felesége, Mária Montagu 1717 januárjában átutazva Tolna megyén: „Az ország e részét erdők borítják és az emberek alig látogatják. Hihetetlen nagy számú vadmadarat láttunk, melyek puskától nem háborgatva csendesen, nyugalomban sokáig élnek’.’522 A sárközi falvak határai már a török időkben változtak. Még inkább megváltozott a helyzet a török kitakarodása után, mikor is egyrészt a Sárvíz-Duna közti területen fekvő - lakatlanná vált, elpusztult - falvak, másrészt a Sárközt nyugatról keretező - tehát a Sárközön kívül fekvő - dombok alatti és ugyancsak elpusztult falvak határait élték, bérelték, használták a ma ősinek tartott sárközi falvak. Joggal vették birtokukba e területeket, mert történeti tény, hogy ezek lakói a napjainkig fennmaradt községekben találtak menedéket és így leszármazottaik révén jogosan tartottak igényt a török kiűzése után ősi területeikre. Kezdetben a munkaerő kis létszáma miatt csak bérelték e területeket, később azonban tulajdonba is vették. A török uralom alól 1686-87-ben szabadult fel végleg a Sárköz. A török alóli felszabadulás után egy évtizedre, 1696-ban részben katonai, részben adózási és telepítési szempontok miatt számba vették a népességet. Ez a kép még a korábbinál is lehangolóbb. A defterekben szereplő falvak közül Ete már végleg eltűnt, viszont Nyámád valószínűleg újratelepítés révén ismét előtűnt, de azután többet nem szerepel faluként. Az itt összeírt 18 családdal együtt a sárközi községek lakossága körülbelül negyede csupán a defterekben szereplő öt településnek. Ennek a lakosságnak azonban csak egy része tekinthető az ősi sárközi népcsoport leszármazottjának. A 18. században nagyfokú népesség-hullámzás zajlott le e területen is. Tudjuk, hogy milyen küzdelmes, viszontagságos életet élt a Sárköz népe a török alatt és az azt követő felszabadító háborúk idején. A török elöli folyamatos menekülés, a vagyon- és életbiztonság teljes hiánya, a felszabadító hadak kíméletlen bánásmódja, a természeti csapások, a háborút követő járványok ismerete alapján nem igen tételezhetjük fel, hogy az 1696-ban szereplő családok mind a török kort és a felszabadító háborúkat is túlélő sárközi őslakosságnak a leszármazottai. Nagy volt a mozgás, sokan sokat vándoroltak. Egyrészt a Délvidéken a még tovább tartó háborúk és a belső küzdelmek pusztították állandóan a megmaradt falvakat, másrészt, éppen a földbőség és a rendezettebb, nyugalmasabb életre való törekvés miatt a nép maga is gyakran költözködött. Ez volt az a kor, amikor napról napra változhatott a falvak lakossága, sőt maguk a falvak is eltűntek, átalakultak külső hatalmi beavatkozás nélkül is. Szinte természetesnek számított az ismerős falvak közötti kiegyensúlyozott népesség- mozgás, az oda-vissza házasodás, a rendszeres ki- és beköltözés.523 A migráció irányaira is következtethetünk forrásainkból, az 1731-ben felvett tanúvallomási jegyzőkönyvekből. Csanádra például Makádról (Pest megye) költözött be Molnár Mihály molnár. Foktőre Baranyából költözött Varga János, Buda bevétele előtt. Szeremlére Baranyából költözött Héjós János, Karáról (elpusztult helység Pest megyében) Karai Pál, Lángfőről (elpusztult Tolna megyei sárközi település) Porkoláb Miklós. Monostorról (Bátmonostor Bács megye) Bárdos György és Csap István. Alsónyékről Bíró János, Molnár Péter (kinek elődei szeremleiek voltak), Széliéről (Tápiószele, Pest megye) Kovács Péter, Óbudáról Budai István (István deák apja) Buda bevétele után. Meg nem nevezett helyről Fekete Máté (Fekete alias Borz Miklós apja). Úszódra költözött Baranyából Pap Sámuel apja. Elköltöztek Csanádról Kiskunhalasra Bor Mihály 1729-ben, Molnár Mihály 1730-ban, Paprika András 1729-ben, Alsónyékre Paprika Mihály 1729-ben. Szeremléről 522 idézi: PATAKI 1936,14. 523 BALÁZS KOVÁCS 2006,179-180. 290
