Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)

Balázs Kovács Sándor: A régi Sárköz

említett török kisasszony várába csináltatott a basa, az akkor nagyon vizenyős téren, talán a nagy nehézségekkel járt, sokszor megátkozott fáradságos munka miatt, a néptől elkeresztelve - máig is ördögvettetése név alatt esmeretes’.’434 Györkét már 1382-ben említi egy oklevél: Ekkor Ilona özvegy jobbágyasszony eladja dunai ma­lomrészét. „Mi, a szekszárdi monostor konventje adjuk emlékezetül, hogy egyrészt Lípolt fia János jobbágynője, Adorján fia Mihály özvegye, az előrelátó Ilona asszony, aki Györkén lakik, valamint István fia Tamás, az ő szintén Györkén lakó veje, Ilona asszony kiskorú fiával Istvánnal együtt, aki­nek képviseletét magukra vállalták, másrészt pedig Bátmonostori Töttös fia László mester előttünk személyesen megjelentek. Ilona úrnő és Tamás elmondták élőszóval, hogy ők Tóti közelében a Du­nán lévő malmuk felét az említett László mesternek és összes utódainak 26, egyenként 6 penzát érő márkáért (amelyet - mint állították - már László mestertől megkaptak és felvettek) mindörökre és visszavonhatatlanul eladták. Ezen kívül István nevében is magukra vállalták, hogy László mestert és az összes utódait a saját költségükön és fáradozásukkal az említett malom fele részének békés és biztonságos birtokában megőrzik és megtartják’.’435 1447-ben egy oklevél Bersen-i Kis Kelemen Gyurke-i várnagyot említi, aki július 23-án a fehérvári konvent Fad, Warasd, Gyand, Halazy birto­kait elfoglalta, az ott élő jobbágyokat és népeket különböző adókkal sanyargatta. Róla annyit lehet tudni, hogy Tallóci Frank familiárisa volt.436 Engel Pál feltételezi, hogy Györke castellum a györkei Ipoltfi család birtokán épült fel, feltehetően az 1440 utáni polgárháború éveiben.437 Maga a falu (Györke) 1424 és 1520 között részben a helyi nemes Ipoltfi családé, egyes részei azonban a györgyi Bodók anyavári uradalmához tartoztak.438 1514-ben szerepel a szekszárdi apátság összeírásában.439 „Györke, egykor Őz Jánosé, most Szekcsőy Máté bírja, Vincze György bíró tanúskodott, ugyan­ott állandó telkesjobbágy 5 van, minden terményt Szekcsőy Máténak adnak’.’ - írták 1561-ben.440 Györke falu családfői 1572-73-ban: Garáni Lőrincz, Vincze György, Póli Diénös, Boda Ambrus, Simon Pál, Boda Balázs, Bodányi Máté, Boros Balázs, Garáni Kelemen, Bucsa Kelemen, Kovács Bertalan, 11 ház.441 1592-ben Martonfalvay Imrének adóznak: „Györkei Jobbágyink adnak Eszten­dőnként minden veteményükbűl Kilentzedet florenos No. 32. Ártánt No. 2. Patyolat vég No. 1. Pap­lan No. 1. Paputs kaptzástúlNo. I’.’4421590-91-ben a török Györkén nyolc adózó családfőt írt össze, 1622-23-ban szintén 8-t, 1631-32-ben hatot és 1641-42-ben ismét nyolcat.443 A györkei jobbágyok 1618. június 22-én kelt levelüket Martonfalvy Ferenc földesuruknak Nagy-Megyerbe címezték. Ez a levél a Martonfalvay uraság Szekszárd környéki ismételt megjelenését bizonyítja. A jobbágyok levelükben a falubeli eseményekről számolnak be: „kettőnk Budára az vár mivre vagyon, immár két hónapja vagyon, harmad, ismeg minden nap az istrása dolgára járunk, magunknak semmi dolgot nem tehetünk, azért nem tudjuk, hová lennünk!’ Bosnyák Tamás füleld kapitány birtokairól készült összeírásban, az anyavári uradalom urbáriumában találhatjuk meg Györke falu magyar földesura­ira vonatkozó sorokat: „Giörke portio possessionaria. Ezt is magyarok lakják, de Marthonfalway Georgy kapdoz raytha vagyon is valami levele róla, de az is csak portiot mutat, eő pedig totaliter akarja bírnya ezen el köll igazodny vele, légion övé, fele mienk, noha talán neki kevesebb portioja lehetne benne. In Anno 1628 az pozsonyi octaván úgy alkuttunk meg, hogy fele Marthonfalwayé légyön, levél is költ róla’.’444 434 GAÁL-KŐHEGYI 1973-1977, 302. 435 ÉRSZEGI 1978,61. 436 SZAKÁLY 1998, 153. 437 MIKLÓS 2007, 290. 438 MIKLÓS 2007, 291. 439 VASS é.n. 55. 440 VASS 1978, 143; TÍMÁR 1989, 317. 441 VELICS-KÄMMERER I. 1886, 239. 442 VARGA-BODA 1973, 59. 443 VASS é.n. 85. 444 VASS é.n. 91. 275

Next

/
Oldalképek
Tartalom