Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 36. (Szekszárd, 2014)
Csekő Ernő: Országgyűlési választások, képviselők, jelöltek. A Tolna megyei elitrétegek politikaszervező erejéről
tekkel (Ürményi, Miller, Balogh János és az 1901-es választás előtt a szakcsi kerületben visszalépő Robicsek) mellett megyebeli jelöltként Apponyin, és a már említett Szűcs József káplánon kívül, csak a sárszentlőrinci birtokos, Vargha János említhető, aki 1896-ban a kölesdi kerületben lett harmadik.90 Ugyan ez utóbbi kerületben az 1896-ban agrárprogrammal fellépő, minden bizonnyal gazdaszövetségi irányvonalat megjelenítő För- dős Dezső, uzdi földbirtokos, társadalmi státus, presztízs szempontjából komolyan vehető aspiráns lehetett volna, de vélhetően a további három jelölt indulása miatt a visszalépés mellett döntött. Mint látható, a dualizmus korában jelentős változások következtek be a Tolna megyei képviselők, amiként a megyében induló, de vereséget szenvedett jelöltek esetében egyaránt. Az 1875. évi pártfúziót követő domináns szabadelvű párti fölény az 1884-es választásra eltűnt. Ez nem csak a megyebeli képviselő-választások terén addig meghatározó középbirtokos hátterű jelöltek háttérbe szorulását91, hanem párthovatartozását tekintve, mi több, a képviselő személyét illetően is stabil, sok cikluson keresztül változatlan kerületeket eredményezett. Részben ennek következményeként, részben az országos politikatörténeti folyamatok - így egy új típusú párt (Néppárt) megjelenése - eredményeként a megyében korábban ritkaságszámba menő, megyén kívüli, központi jelöltek felszaporodása is megfigyelhető. Ugyanakkor az 1880-es évek második felétől a megye országgyűlési képviselői között meghatározó súlyra szert tevő értelmiségiek, így dr. Kämmerer Ernő, Rátkay László és Boda Vilmos, a régi történelmi múltra visszatekintő középbirtokos családoktól elmaradó társadalmi státusuk ellenére, szintén beemelt tagjai voltak a törvényhatóság bizottság kebelében alakult, politikai jelleggel bíró, szűkebb, operatív testületeknek, mindenekelőtt az állandó választmánynak, illetve a központi választmánynak. Rátkayra és Bodára ez úgy is igaz, hogy mindketten az ellenzéki függetlenségi (Kos- suth)-párt tagjai voltak. Ez nem csak a kormánypárti nagyvonalúság megnyilvánulásának tudható be, hanem annak is, hogy a vármegye mindennapi működése nem feltétlenül, és nem mindig az országos politika jegyében zajlott, valamint annak, hogy a törvényhatósági bizottságban időnként megjelenő törésvonalak nem képezték le az országos politika képletét, vagy éppen túlléptek azon.92 Azonban az, hogy az 1905-1906. évi belpolitikai válság időszaka a vármegye, illetve a vármegyeháza életében, az ország más vidékeihez viszonyítva viszonylagosan békésen telt93, az előbbieken túl köszönhető volt a törvényhatóság összetételét befolyásoló szabályozásnak, amely nem tette lehetővé, hogy a dominánsan szabadelvű párti többségben az egyik pillanatról a másikra, a képviselő-választások eredményét követő gyökeres változás történjék. Ez egyrészt a virilizmusnak, másrészt a törvényhatósági választásokhoz kapcsolt viszonylag magas cenzusnak, az időben egymástól eltolt ciklusoknak, valamint a választási gyakorlatnak tudható be. A szekszárdi ügyvéd, a Szekszárd Vidéke c. lap szerkesztője, Geiger Gyula nem csak a törvény- hatósági bizottságnak a választók megoszlásától elütő összetételére vonatkozóan adott a korabeli korszak gyakorlatától elütő kendőzetlenséggel pontos diagnózist - amelyet ráadásul a saját kutatási eredményeink is igazolnak -, hanem a fent említett megyebizottságon belüli szabadelvű-függetlenségi „kiegyezési szisztémáról” is.94 Az általa „kvázi megalkuvási rendszer”-nek titulált feltételeApponyi Géza hőgyészi nagybirtokos képviselőjelöltsége valósul [meg], valószínűnek vélem’.’ Gr. Széchenyi Sándor főispán miniszter- elnöknek írt 1895. december 27-ei jelentése, MNL OL K 26 - 1895. III.c.38. 90 Öt évvel később Vargha egy bűneset kapcsán került a helyi újságok lapjaira: egyik feles munkását dulakodás közben lelőtte. Tolnavármegye 1901. szeptember 15. 3. 91 A Tolna megyében bekövetkező változás ellenére a képviselők országos összetételében 1887-1910 között az arisztokraták 14 %-aI, a nemesek (beleértve az újnemesek is) pedig 48 %-al részesedtek. A szabadelvűk mintegy 50 %-a, a függetlenségiek 54 %-a került ki a nemesek közül. KÖVÉR 2004,116. 92 Természetesen ezt még a személyi ellentétek, ellenérzések is bonyolították. így az egyre inkább egymás riválisává váló Boda Vilmos és Rátkay László - a Sárközben nagy népszerűségnek örvendő Rátkayt az 1901-es választáson a sárköziek már Boda ellenében jelölték a szekszárdi kerület Kossuth-párti képviselőjének - közül az utóbbi írásait, és főként verseit a századfordulón nem párttársa, Boda Vilmos lapja, a Tolnamegyei Közlöny, hanem dr. Leopold Kornél kormánypárti lapja, a Tolnavármegye közölte. Tolnavármegye 1901. szeptember 22. 2. 93 Ld. erre GAÁL 1988. 94 Boda Vilmos személyes kapcsán ennek ellentmondásosságáról ld. GAÁL 1984, 182. 468
