Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 36. (Szekszárd, 2014)

Tugya Beáta - Szabó Géza - Csányi Viktor: Középkori állatcsont leletek Bonyhádról. Újabb adatok a Völgység középkori táplálkozási kultúrájához

jobban megközelíti, a török korban pedig már meghaladja a 130 cm-t.6 Ez alapján a meghatározható egyedek maradványai mindenképpen a török kor előtti időkből származnak.

A darabolt vagy rágott leletek többsége szarvasmarhacsont volt: 24 csonton a lelőhelyen élt kutyák rágásnyomai láthatók, általában a csontok egyik vagy mindkét vége rágott, a csontvégeket, azaz az epiphysiseket tüntették el. Darabolásnyomok csak 6 leleten láthatók, ezek hasítás- és vágásnyomok.

Házisertés (Sus domesticus Erxl. 1777)

A csontleletek száma alapján a lelőhelyen a második leggyakoribb faj. A 137 darab sertéscsont a meghatározható leletek 30,8%-át teszi ki, az egyedek száma legalább 7, legfeljebb 25. Többségében ennél a fajnál is a viszonylag fiatal egyedek dominálnak. A háziállatok közül a sertés az egyetlen, melynek csak a húsa hasznosítható. A többi haszonállat tejével, a juh gyapjával, a szarvasmarha és a ló erejével is az embert szolgálja. A sertések első vemhesülése akár már 1 éves korban is megtörténhet; a rövid vemhességi idő után egyszerre több utódot hoznak világra. Ezért kevésbé értékes háziállat, mint a hosszú vemhességi ideje miatt csak kétévente elleni képes szarvasmarha. A lelőhely legfiatalabb sertése egy 1 év körüli példány volt; egy-egy példány 1-1,5 év és 1,5 év körüli volt. Két példányt 1-2,5 éves (juvenilis) korukban, a két legidősebbet 2,5-3,5 éves (subadultus) korukban vágták le. Az egyedek közül legalább 3 hímnemű (kan) volt.

Marmagasság7 csak egy egyed esetében adható meg pontosan: a 70,5 cm körüli sertés átlagos magasságúnak számít. Hasonló méretű sertést azonosítottak többek között a középkori Vác belvárosából (Széchenyi utca 3-7.) származó állatcsontok között is.8

A sertéscsontok között rágott és darabolt leletek egyaránt előfordultak. Az 5, kutyák által rágott hosszúcsonton és egy bordán ugyanolyan jellegű nyomok láthatók, mint a szarvasmarhacsontok esetében. A darabolt leletek közül kettő az egyik végén vágott volt, két nyakcsigolya széleiből egy- egy kisebb darabot csaptak le.

A sertések a háztartásokban keletkezett hulladékokat is szívesen elfogyasztják, azonban elképzelhető a lelőhelyen kívüli sertéstartás is, mivel a lelőhely természetföldrajzi környezete ideális a sertések részére.9 A félvad sertéseket az év megfelelő időszakában makkoltatni hajtották, és ezek az állatok a téli vágási időszakban jelentős élelemforrást jelentettek.10

Kiskérődzők: juh, kecske (Ovis aries L. 1758 Capra hircus L. 1758) (Caprinae G. 1852)

Leleteik a harmadik leggyakoribbak a lelőhelyen. A 35 kiskérődző csont a meghatározható leletek 7,9%-át jelenti, közülük 1-1 biztosan juh és kecske csontja volt. A két faj csontjai nagyon hasonlítanak, megkülönböztetésük csak néhány leletük bizonyos jegyei alapján lehetséges. Legnagyobb különbség a szarvcsapok között van. A meghatározható juh- és kecskecsont is szarvcsap volt. Ösz- szesített egyedszámuk 5 és 15 közé tehető. Az öt egyed közül 3 példány (a juh és a kecske is) már kifejlett (adultus) korú volt, egy egyed 2,5-3,5 év közötti (subadultus), egy pedig 1-2,5 éves (juvenilis). Marmagasság becsléséhez szükséges ép hosszúcsontok nem kerültek elő. Három lelet (kéz- és lábközépcsontok) az eddigiekkel megegyező módon rágott volt, egy sípcsont elülső oldalán bárd- nyom látható.

Ló (Equus caballus L. 1758)

Lócsontok előfordulása szórványos: a meghatározható leletek 3,4%-át teszi ki (15 darab csont). A

6 BARTOSIEWICZ 1996, 202. 7. táblázat.

7 TEICHERT 1969.

8 BARTOSIEWICZ 1991, 130.

9 A Völgység-patak a 18. századi szabályozás előtt mocsarak, bozótosok között kanyargóit a völgyben. A patakot eredetileg tölgy- kőris-szil ligeterdők övezték. Bonyhád és környéke természeti viszonyairól ld. BODOR et al. 2000, 7-9.

10 LASZLOVSZKY 2006, 76.

363