Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Szabó Géza - Gál Erika: Dombóvár-Tesco kora bronzkori település térhasználatának előzetes vizsgálata az archeozoológiai megfigyelések tükrében
A többé-kevésbé ép edényeket tartalmazó négy beásás kivételével a többi gödör az adatok és elszórt elhelyezkedésük alapján a település mindennapi életéhez tartozó tároló-, másodlagosan többnyire szemetesként használt gödörnek határozható meg. A tárolóedényeket tartalmazó gödröket tartalmuk, 145-200 cm átmérőjük alapján kézenfekvő lenne egyszerű tárolóvermeknek meghatározni, azonban ezek szorosan kapcsolódnak a biztosan nem tárolás célját szolgáló korsós beásásokhoz. A DTQ169. objektumban a fazekak és a tál mellett talált szövőszéknehezék (5. tábla 2), a DTQ483. gödörben a szalagfüles korsó (9. tábla 6) kapcsolja ezeket a jelentős eltérések ellenére mégis valamilyen módon az inkább ivó és folyadéktároló edényeket tartalmazó DTQ299, 318. beásásokhoz (7. tábla 1-5,7-9,12; 8. tábla 1-4). Ez utóbbi két objektum szerkezete, leletanyagának összetétele, főbb jellemzői attól eltekintve, hogy az egyik jóval gazdagabb volt, lényegében megegyeztek. Nem csak a beásás formájában, a szalagfüles korsók, szövőszéknehezékek tekintetében, de még abban is, hogy ezekből hiányoztak a rágott, hulladék jellegű csontok. Ráadásul az ásatási megfigyelések egyértelműen arra mutattak, hogy ezeket a mélyedéseket csak egyetlen alkalommal használták, így különösen fontos információ, hogy a DTQ318. objektumban talált állatok feltételezhető levágása a juh/kecske csontok alapján a kora őszi, talán az állatok behajtásának időszakára tehető (3. táblázat). Az objektumleírásoknál a leletek előkerülési körülményeit már részletesen ismertettük, ezért itt csak a gazdagabb, teljesebbnek és ezért a funkció meghatározására alkalmasabbnak tűnő DTQ299. objektum anyagának legfontosabb jellemzőire hívjuk fel ismételten a figyelmet. A DTQ299. objektumban centrális elrendezésben a közepére állított bikónikus testű, rövid, hengeres nyakú, széles szájú korsó (DTQ299J02) alatt és körülötte nyolc, hosszú nyakú, szalagfüles, sérült, csorba korsó, valamint egy tál hevert (6. tábla). Az edények között hamvakat és csontokat nem találtunk. A középen lévő széles szájú korsóban és egy másik szalagfüles korsó (DTQ299J07) alatt is egy-egy hengeres szövőszéknehezék volt, a gödör alján pedig sertés állkapcsa feküdt. Az egyetlen állkapocstöredéken kívül összesen 38 egyéb lelet került elő, így alakult ki a lelőhelyünkön kiugróan magasnak tűnő 38-as jelzőszám (12. ábra; 16. ábra). Azonban az egyébként szinte mindenütt előforduló állatcsontok ilyen mértékű hiánya is ebben az esetben éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a leletek nem a szokásos, a mindennapi étkezéssel összefüggő tevékenységre utalnak. A tárgyak helyzete alapján az is felmerül, hogy azokat eredetileg részben valami elbomlott szerves anyagra, vagy a már félig betemetett gödörbe helyezték el (19. ábra). Az edények minden esetben sérültek, többnyire peremükön csorbák vagy oldalukon hiányosak voltak (7. tábla 1, 3, 5, 7-8; 17. tábla). Bóna István máig ható véleménye szerint rövid életű kora bronzkori telepeinken a legritkább esetben kerül elő egy-egy ép vagy alig csorba edény. Kisméretű ép edények először a kora bronzkori teli telepek nagyrévi és perjámosi kultúrába tartozó szintjeiben találhatók. Kora bronzkori ép vagy alig sérült edényeink túlnyomó többsége ezért szerinte a csontvázas vagy hamvasztásos temetkezésből származnak.28 Ma már a kutatástörténet fontos része, hogy a négy ép edényből álló Keszthely-fe- nékpusztai edényegyüttest a leltárkönyv alapján már a hatvanas évek elején az általa körvonalazott somogyvári csoportba tartozó sírleletként írta le.29 Véleménye teljes igazolásának tartotta, amikor Ambrus József nagyvejkei lakos 1970-ben a szekszárdi múzeumnak ajándékozott a Nagyvejke-Kis- vejkei magaslaton korábban előkerült őskori leletek között 7 alig sérült, a somogyvári csoporthoz tartozó edényt is. Leírása szerint „A bemutatott hét edény közül négy jelentéktelen - talán legújabbkori - csorbulást nem számítva sértetlen, két bögre enyhén sérült; egyiknek a füle vált le, s ekkor kettérepedt a teste is, a másiknak a nyaka hiányos. Igazi töredék csak a hombárnyak. A nagyvejkei edény együttes tehát ugyanazt a rejtvényt adja fel, mint a legtöbb, szakszerű megfigyelés nélkül előkerült somogyvári típusú együttes: ép vagy alig sérült edények alkotják a lelet többségét;”30 A nagyvejkei lelet nem csak megerősítette abban, hogy az addig közzétett somogyvári típusú le28 BÓNA 1971-1972, 5. 29 BÓNA 1965,42. 30 BÓNA 1971-1972, 5. 78
