Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Gaál Attila: Kerámia leletek a Szekszárd-palánki török palánkvár (Jeni Palanka) feltárásából IV.
stílusjegyeket viselő kerámiafajta ugyanis - ahogyan ez más dél-dunántúli váraknál is megfigyelhető - a 16-17. század fordulójától a 18. század első évtizedeiig itt élő rácok általánosan használt főzőedénye volt. Előállító műhelyüket vagy műhelyeiket - főleg ha feltételezzük, hogy a szállítást nehezebben tűrő sütőedények egy része is ott készülhetett - a vár közeli környékén kell keresnünk, de arról, hogy helyben vagy valamelyik közeli településen készültek-e, sajnos nincsenek adataink. A konyhai kerámiák tekintetében Újpalánkkal sok hasonlóságot mutató, tőlünk alig több mint húsz kilométernyire délre lévő bátaszéki török palánkvár redukált égetésű kerámiájának kapcsán felmerült a közeli magyar mezőváros, Ete fazekasműhelyének (műhelyeinek?) esetleges ellátó szerepe. Ehhez kapcsolódik annak a feltételezése, hogy a környékbeli magyar mesterek még időszakunkban is ismerhették és művelték a kézikorong használatát, vagyis nem volt számukra idegen e régi típusú kerámia készítése. Konkrét bizonyítékok hiányában azonban mindez csupán elmélet, mivel Étén készült kézikorongolt főzőfazekakról egyenlőre nincsenek ismereteink, a redukált szürke anyag tekintetében pedig nem sikerült az ottani anyaggal azonosságot kimutatnunk. Tartós és jelentős kereskedelmi kapcsolat persze nem is alakulhatott ki Ete és Újpalánk között, hiszen a mezőváros már a 17. század elején elpusztult. Termékeikkel így legjobb esetben is csak a vár életének legelső évtizedeiben számolhatnánk, a kézikorongolt kerámia ugyanakkor Újpalánkon - a területére visszatelepült délszlávok jóvoltából - a 18. század első évtizedének végéig, vagyis a vár életének teljes időszakában, sőt a palánkfalak pusztulása után is domináns. Nem hagyott kimutatható nyomot a leletanyagban az a rövid megszakítás sem, ami a rácok 1686 őszén történt kivonulásától a visszatelepedésüket engedélyező kamarai döntésig (1697) eltelt. A palánkvári kerámiaanyag egészéről alkotható képet is csupán a harmincadhivatal, majd tiszttartóság működésének kapcsán (1703- ig) ide kiköltöztetett tisztviselő háztartásához tartozó kvalitásosabb magyar, illetve importból származó kerámiatárgyak teszik színesebbé.109 * A leletagyag legkisebb együttesét jelentő, kézzel formált sütőharangok és tálak megegyeznek a más lelőhelyekről is ismert típusokkal. Értéküket és megbecsültségüket jelzi, hogy törés, repedés esetén drótozással javították őket. A két kiegészített sütőharang a barcsi és belgrádi feltárásoknál előkerült hasonló példányokkal rokonítható, azokkal azonos módon, pelyvával, szalmával soványított agyagból kézzel formálták, majd szabad tűzön kiégették őket. Belső felületük kőzúzalékkal kevert hőmegtartó agyagréteggel bevont. A két kiegészíthető sütőtál hasonló módon készült, de anyagukhoz kőzúzalékot nem használtak. Átmérőjük nem haladja meg a 30 cm-t, alkalmasak voltak kenyér- és tésztafélék sütésére. A sütőharangokkal együtt használták őket (16. tábla 8-9; 17. tábla; 17. a-c. tábla). A sütőtálak és fedő formájú sütőharangok másik változata kézikoronggal, a kézikorongolt fazekak csoportjánál is alkalmazott, szürkére, sötétszürke foltosra kiégett, kőzúzalékos anyagból készült. „Fülesfedőszerű” formájuk, ujjnyommal és bevagdalással tagolt abroncsdíszítményük, valamint az egyenes felső lap és az oldalfal rovátkolásos „összeragasztása” alapján úgy látjuk, hogy a közölt leletek között található kézikorongolt fazekak ugyanilyen technikai megoldásokkal készített csoportjával (9. tábla 5; 10. tábla 1-2, 4-5; 13. tábla 5), az egyik - hasonló anyagú és díszítményű - tárolóedénnyel (11. tábla 9) és néhány kőzúzalékos soványítású kézikorongolt fedőnkkel (pl.:ll. tábla 2; 15. tábla 6, 7) azonos műhely termékei lehetnek. E kérdéshez adalékul szolgálhat, hogy míg a hazai leletanyagból ilyen kézikorongolt, 17. századi sütőedénynek csak néhány dísztelen töredéke és csupán egy ép példánya (Egerből!) ismert, addig a belgrádi leletek között több hasonló is található. A kézikorongoltfazekak többsége nyak nélküli vagy nagyon rövid nyakú. Egy részüknek a pereme 109 GAÁL 2010; GAÁL 2011; GAÁL 2012b. 239
