Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)

BALOGH IMRÉNÉ: Számadás

A munkára nevelés Palika halála után született meg az öccse, a Jóska. Amíg kicsik voltak, addig a nagyanyjuk volt velük otthon. Az nevelte őket. Az anyjuk az apjukkal és az öregapjukkal a határban dolgozott. Fogadtak napszámost is, hogy el tudják végezni a munkát. Amikor mindketten már akkorák lettek, hogy bírtak valamit dolgozni, akkor már nem fogadtak napszámost, mert a család elvégezte a munkát. Bözsike néni paraszt családban nőtt fel. A paraszti munkavégzést tanulta meg. Arra nevelték, hogy az elvégzett munka szép legyen, a rábízott munkákat ellenvetés nélkül elvégezze. „Emlékszök rá, akkó ulyan vóta kukoricavetés, hogy édösapám szántott, mink meg édösanyámma mentünk a fődön, osztán a sar kunkká csinátunk gödröt, abba dobtuk a kukoricát. Úgy vetöttük, hogy ment az eke és ahugyan így födobta a fődet, akkó így léptünk egy, kettő. Akkor rátettük a szántásra a lábunkat és akkor abba dobtuk a kukoricát, de má úgy tettük a lábunkat, hogy föjjü legyen, hogy má be is takarjuk és akkor evve a lábunkká leléptünk, és aki gyütt utánunk az meg a kettő közé vetötte." Ha olyan munka volt, amit a család egyedül nem tudott elvégezni, akkor összesegítettek a rokonok, komák, szomszédok. A rokonok és a komák közül is főleg azokkal dolgoztak közösen, akik közel laktak, és hasonló vagyoni helyzetben voltak. A Bozsér ágról nem voltak Bátán rokonok csak nagyon távoliak. Azokkal nem jártak össze. A Boczokkal és Sümegikkel sem jártak össze dolgozni, mert azok gazdagabbak voltak, napszámosokkal, bérmunkásokkal végeztették el a munkát. Csak lakodalomkor meg temetéskor tartották számon a rokonságot. A Sávics rokonokkal tartottak rendszeres munkakapcsolatot meg a Tokiász keresztanyjáékkal, akik szintén az utcában laktak. Kendertilolás, nagymosás, kukoricaszedés, szüret volt a közösen végzett munka. Keresztanyja elismerte a munkáját egy nagymosás alkalmával, erre nagyon büszke. „Emlékszök, hogy nagymosáskó mondta a körösztanyám neköm, hogy: - Bözse, a fehéret te mosd! Ez akkó nagy szó vót, mert az öregebbek ezt nem nagyon bízták a fiatalabbakra'.' A Tokiász keresztanyja nem az ő keresztszülője volt, hanem a komájának az anyja, de akkor is keresztanyjának kellett hívnia. Bözsike néni emlegeti, hogy kisgyermek korában mindig nagyon sok babot vetettek. Nagy ponyvát terítettek ki az udvarban, és azon csépelték ki a száraz szemeket. Ő a ponyváról lehullott szemeket szedegette össze, és azokért cserélt egy zománcos kistányért magának. A gyermekek munkára nevelését már kisgyermekkorban elkezdték. A szépen elvégzett munkának volt becsülete, a gyorsan, de hanyagul elvégzett munkát nem szerették. „Az embörök kaszáltak, mink meg asszonyok szedtük a markot. Édösapámma arattam, még kocsis nem lett. Utána meg a Dusa sógorommal. Szépen tudtak kaszáni, olyan igényös tórót vágtak, mindön kalász feje egyfelé állt. Jó vót utánik markot szedni. Én tudtam, mert neköm előtte is köllött csinálni. Tudom, milcó tanútam markot szedni, osztán nem úgy vót, ahugyan kellött vóna, a Bozsér öregapám mondta: - Gyerökök az idén lesz sok búza, mert a tüvefelü is van rajta kalász. Nem pörőt az velünk, hogy hugyan csinájjuk, de akkó má tudtuk, hogy nem jól van. Igyeköztünk jól csináni." A munkára nevelésnél a szép munka dicsérete és a hanyag munka megszólása volt a módszer. Nem nevezték meg a hibát és a hibázó személyét sem. Indirekt beszédmódot alkalmaztak, lehetőséget adva 410