Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)

BALOGH IMRÉNÉ: Számadás

arra, hogy kijavítsa a hibáját. A rokonok, szomszédok a sürgősen elvégzendő munkáknál egymásnak segítettek. A közösen végzett munkák közül a disznóvágás más volt. Félig ünnep, félig munka. Ide nem hívták a komaasszonyokat, szomszédokat. Nem csak náluk, hanem másoknál sem volt szokás. Amikor már a Bozsér öregapja nem bírta a munkát, akkor a disznót a Csopor keresztapja vágta le. Az apja testvérének volt a komája, de nekik is úgy kellett nevezniük, hogy keresztapa. Ő azért volt ott, mert ő volt a böllér, de sem a felesége, sem a családtagjai nem voltak hivatalosak. Kóstolót küldtek nekik is, meg a szomszédoknak is, de vacsorára nem hívták őket. A disznóölésnél a Sávics rokonok segédkeztek. Férfiak, nők, gyerekek mind ott voltak egész nap. A vacsorára édesapja barátja, a Tóth Pista báttya, és Bocz János volt csak hivatalos, de az ángya az nem jött vele. Ő a gazdag Tóth Gábor lánya volt. Távolmaradásával jelezte, hogy nem tartja megfelelő rokonoknak őket. „Énnekem nem volt gyerekkorom" A családi történetek erős akaratú, dolgos, asszonyokat állítottak példaképként a kislány elé: a Cári szilét, aki visszavásárolta a „keserves kispézibű" az árverésre bocsátott földet. A Sávics szilét, aki nem adta oda a palánta árát az apósa pénztárába, aki gazdaasszony volt, és megengedhette magának, hogy minden sütésnél adjon egy cipót az idős szüleinek. A Köntös szilét, aki öregségire is varrt még, hogy egy kis pénzt keressen. Vörös Bözse nénit, aki nyomorult lábával szántott, szénát hordott, amíg a férje katona volt. A Sümegi szilét, aki özvegyen, betegen kifizette az adósságot, és felnevelte a két árvát. Minden vasárnap hajnalban kelt, hogy vihessen kalácsot az anyjának. Már kislányként arra nevelték, hogy korán fel kell kelni, és erejéhez mérten dolgozni, hogy meg ne szólják. Nehogy lustaság hírébe keveredjen. A nevelésben ellentétes normarendszer érvényesült. A történetek erős akaratú asszonyokat állítottak példaként eléje, viszont a szülői elvárás a feltétlen engedelmesség volt. Arra nevelték, hogy az idősebbnek nem mondhat ellent. A családban mindenki parancsolt neki. Még akkor sem maradhatott otthon, amikor egyébként nem illett az utcára mennie egy leánynak. Sem vatta, sem egészségügyi betét nem lévén, a menstruáció igen kellemetlen helyzetbe hozta a nőket. Rossz szoknyákat vettek a másik alá, azzal fogták fel a menstruációs vért. „Engömet kezdetbe mindég nagyon megviselt a havibaj. Görcsőtem, meg nagyon véröztem. Emlékszök eccő el is ájútam. Édösanyámék a Tórógyérre mentek dógozni, azt monta maraggyak itthun, de a Sávics szilém addig piszkálódott, mondogatta, hogy miér nem mentem dógozni, hogy elmentem utánik. Mikó odaértem, akkó elájútam. Arra emlékszök, hogy édösanyám állt fölöttem osztán mongya öregpámnak: -Láti Ke? Ulyan mind a halott. Minekünk a nővérök későbben má megtanították, hogy hogyan köll kötést csinálni avítt pargét darabokbú, de az előtt ilyenkó még egy rossz pargét szoknyát vettünk alú, azt kentük össze-vissza. Nem mentünk ki az úccára." Bözsike néni szeretett tanulni, de a háború miatt nem tudta befejezni az általános iskolát. A háború után sem lett rá lehetősége, mert korán férjhez adták. A szülők a tanulást nem tartották fontosnak, pedig a Bozsér nagyapa és a Sávics szilé jártas volt az írás-olvasás tudományában. Újságot járattak. Könyveket vettek. Tájékozottak voltak a világ dolgaiban. A parasztlányok számára a tanulást nem tartotta fontosnak a társadalom. A fiúkat sem taníttatták, csak a nagyon gazdag paraszt családok, ahol nem volt szükség a munkaerejükre. „A háború miatt abbamaradt az iskola is. Egyik évben az ötödikes tananyagot tanultuk, a másikba a hatodikosai. Nem vótak külön osztályok, együtt tanút az összes alsótagozatos, meg külön az összes fölsős, mert a háború alatt nem vót elég tanító. A férfiakat elvitték katonának. Akik itthun maradtak, azok tanítottak mindent. Ulyan könyvünk vót, amibe mindön tantárgy benne vót. Egy könyvbe mindön. Neköm a földrajz, meg a történelem kimaradt, de a számtant, azt sokat tanú411