Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)
BALOGH IMRÉNÉ: Számadás
pénzt adni. Mert hát, ha nem terömne meg, de ha megtermött. Meg hát, nem szoktam én lekvárt se venni a bótba. Mindég megfőztem, ami vót. Vagy nem tudom. Mert hát, nem ulyan régúta van ilyen jó világ. Én meg ahhó vagyok szokva. Nem is vót akkora módom soha sem. Meg hát, még talán, ha a főnyereményt megnyerném, akkó se tunnák leszokni arrú, hogy ami van, vagy amit megbírok, azt csinálok'.' A föld, a föld birtoklása jelentette a megélhetést, a biztonságot a paraszti munkából élők számára. Amíg nem volt mód a nyugdíj megszerzésére, addig időskorában az ember másból nem számíthatott jövedelemre, mint a földjéből. Ha nem volt neki, és már dolgozni sem bírt semmit, akkor nagyon nehezen élt. Amióta lehetőség van a nyugellátás megszerzésére, már könnyebb az öregek sorsa. Nem szorulnak mások jóindulatára. Mégis a megszokott munkát nem tudják abbahagyni. Ami megterem, azt eltárolják szűkösebb napokra. A paraszti társadalomban teljes önellátásra törekedtek. Elképzelhetetlen volt a számukra, hogy úgy vásárolják meg az élelmiszert. A kenyérgabona, a burgonya, a bab megtermelése családi összefogással történt. Az egyéb élelmiszer előállítása és elraktározása már főként az asszonyok dolga volt. Mindent, ami megtermett, igyekeztek eltárolni télre. Semmi sem mehetett veszendőbe. A nyári gyümölcsökből lekvárt főztek, egy részüket, pedig megaszalták. Káposztát savanyítottak. Augusztusban, amikor bővében volt a tojás, tésztát szárítottak. Az év közben összegyűjtött, emberi fogyasztásra már alkalmatlan zsiradékból, pedig szappant főztek. Elképzelhetetlen volt, hogy ami megtermett, azt felhasználatlanul kidobják. Az idős asszonyok, amíg az erejük engedte, kivették a részüket a háztartás körüli munkákból. „A büdös életbe nem vót ilyen jó dóga az éregöknek, mind most. Végig étem annyi mindönt, de ennyi pézöm soha nem vót. Nem vót nyugdíj. Ha valaki mégéregödött és nem vót főggye, vagy nem vót, aki eltartsa, az, bizony nagyon keservesen élt. Tudom, édösapám télön sokszó befogott késén délután. Megrakta a kocsit étetött szárral. A temető utcájában egymás mellett sok kis porta, sok apró zsöllér 1 8 házak álltak. Szegény eregök laktak ott. A nagykapu mellé lerakta az étetött szárat, hogy legyen nekik, mivel fűteni'.' A földnek nem csak materiális értelemben és vagyonként volt értéke a számukra. Minden hantjában a ráfordított munkát, a megszerzéséért és fenntartásáért folytatott erőfeszítést is látták. Az a földterület, amelyen személyesen is dolgoztak, részévé vált az életüknek. A föld egyfajta biztosítékot jelentett, amelyből még akkor is számíthatott évente egy kis jövedelemre, ha már nem bírta megmunkálni, hanem bérbe adta. Elítélték azt, aki az „ősök" által megszerzett földet eladta. „-Hallom, az Irma eladta a fődet. Igaz? -Aza bolond lány! Ha tudná, hogy mit dógoztak érte az öregjei, hogy fönntartsák. A Vörös Bözse néném a nyomorútt lábává mennyit kocsizott, mert a Vígh sógor nagyon sokat vót katona. Másik embörnem vót, mert az apja is elesötta háborúba. Ütet, meg a nyomorútt testvérjit özvegy ön nevelteföl a Roza néném, a szilém testvér je. A Bozsér öregapám megszántott neki. Azér, hogy megszógája, hozta a nagy kocsi szénákat. Nem is tudom hugyan bírtfőmászni a tetejire, meg hugyan bírta befogni az ökröket. Mind a két lábára csípőficamos vót, alig tudott menni. Ez meg elatta az egészet. Dobot üt rajta hama. Vót nincs. Nem gondol rá, hogy öregségire még jól gyünne neki az a kis bérlet'.' Bözsike néni nem tudott napirendre térni a hír hallatán, hogy Irma, az unokatestvérének a lánya, eladta a megörökölt földet. Nem tudta szó nélkül hagyni, hogy a dédszülők keserves munkájával meg1 8 Amikor Bözsike néni 'zsöllért' mond, csupán nagyon szegény embert ért alatta, ahogyan ezt a köznyelvből is ismerjük. Vö. SZABÓ 1965, 25. 400
