Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)

Csekő Ernő: A helyi politikai és társadalmi elit a századvégen Geiger Gyula szekszárdi ügyvéd és lapszerkesztő korabeli írásaiban

Aki látni akarta a vármegye közép és főrangú szépeit és férfi jeleseit, az ment légyen el egy nőegyleti bálba. Hát mért nem idézhetné vissza Simontsits az ő családi összeköttetéseivel, vagy állásából folyó tekintélyével, hogy a kaszinó legyen találkozója a vármegyénk hatalmasainak. Utóvégre mit ártana, ha vidéki birtokosságunk és főuraink gyakrabban jönnének be hozzánk duzzadt tárcáikkal. Hiszen ha ők frekventálni fogják e várost - valóságos emporiummá emelhetik azt a megyei és központi elemek találkozásainak. És kinek lenne ebből baja? Senkinek. Hiszen a „demokraták" (!) saját viselkedésükkel, visszavonulásaikkal, tartózkodó politikájukkal, a dzsentrikkel való kacérkodással, vagy önmagukra oktrojált dzsentriimádással - maguk készítik elő ezt a talajt. Egy jó rész szívesen olvad be, a másik rész magánérdekből nem ellenkezhet, a harmadik része a tagoknak a műveltség azon fokát nélkülözi, ahol komoly bírálatra lehetne hívatva. Ez a legkisebb rész. Kik maradnak hát? Néhányan, kevesen, egy nagy számszerinti kisebbségben. Tíz-húsz emberért pedig egy egész egyletet új irányában, új fejlődésében feltartóztatni nem lehet. De bármi történjék ezúttal a szekszárdi kaszinóban, ennek az egyletnek a jövőjéből előrevetett árnyékként suhan el minden év első vasárnapján a kaszinó amaz ideges szelleme, amely ma még kísérteni jár, de legközelebb az egylet egész új életre emelését fogja provokálni. így se, úgy se lesz baj. - hadd menjenek hát elől egyszer a dzsentrik. (Szekszárd Vidéke, 1899. január 7. 1-3.) 7-, 1900. január 13. Simontsits Elemér a kaszinó elnöke Megjósoltuk és megírtuk egy év előtt: „A szekszárdi kaszinót csak egy ember hivatva maga nívójára emelni, s ez a megyei főjegyző." Szóról szóra ezt írta a Szekszárd Vidéke ma egy év előtt, s íme a jóslat teljesülni látszik. A szekszárdi kaszinóban, ebben százféle elemekből összealkotott intézményben nem találnak már embert, aki kivezetné ezt a süllyedő hajót a forgó vizekből, amelyben vitis tánc módjára kering és rándul meg időközönként, mikor a januárusi első vagy második vasárnap eljön. Ez a vasárnap a kaszinó gyógykezeltetésének a napja. Ezen a napon adják be neki az orvosságot egész évre. Ebből kell megélnie 365 napig, s csodálatos módon még mindig él attól a sokféle orvosságtól, amivel különösen az utóbbi időkben elhalmozták. Volt olyan idő, amikor a kaszinó mindent elnyelő gyomra (párdon) nem elégedett már meg egy igazgatóval, kettővel kezdették etetni, s most kisül, hogy megterhelték vele a gyomrát, mert a dózist leszállítják az idén ismét az egyre. A vasárnapi közgyűlésen ugyanis mindjárt az ülés kezdetén indítványt fognak tenni, hogy az eddigi két igazgatói állásból az egyiket meg kell szüntetni. Utána pedig azonnal össze fognak bújni az emberek, de nem mint a nyáj a közelgő vihar elől csoportba, hanem ahányan vannak, annyi felé, szépen külön-külön, hogy meglatolgassa mindenki magában, melyik választmányi tagot törölje ki, s kit írjon a helyébe. A jelszó az, hogy a régi sajtosokat ki kell tenni. Minek az a sok trombitás? Mondja Nyitray, de táncost ki kell tenni, s a ceruza ír és töröl. És aztán? Aztán megindul a választás az egész vonalon, s a kaszinó megválasztja Simontsits Elemért elnöknek. A Fördős-párt aggódva nézi a dzsentriket, aggódva látja a hulló demokratákat, rossz sejtelem szállja meg, mikor felvonulnak tisztelt izraelita polgártársaink, s megvetéssel fordul el, mikor olyan embert is lát, aki szavazni jön kétszínű köpenyben. Altalános és túlnyomóan hangoztatják, hogy Födős nem képes a kaszinót vezetni. Minden baját annak a tapintatlan és még inkább határozatlan eljárás és magatartásnak tulajdonítanak, amit Fördős elnökségének 571