Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)
Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában
ban a kocsolai 19 9 és a koppányszántói 20 0, 1937-ben a „Sárközi Gyöngyösbokréták " 20 1 1940-ben a váraljai bokréta fellépéséről olvashatunk. 2" 1943-ban pedig az augusztus 20-i Szent Jobb körmenet résztvevői voltak a sárközi bokrétások. A mozgalom utolsó, 1944-es éve a Sárközben már nem hagyott nyomot. A helyi bemutatók mellett a külföldi szereplések is méltán emelték a sárközi népművészet látványosságát. Például a koppányszántóiak Bécsben voltak egy nemzetközi versenyen, de jártak Londonban is V. György jubileumi ünnepei alkalmából. Paulini Béláról mondják: Nagyon közvetlen ember. Bokréták alkalmával zsinóros magyar ruhában járt. Az egyesület lapját a „Bokréta Újságot" szerkeszti. Pipázik, és a karádiak róla kötött rigmusa: „Béla bácsi pici szája, Mindig benne a pipája." 20 3 Az öcsényiek Cannesben arattak sikert. 20 4 Az 1937. évi Sárközi Gyöngyösbokréta bemutató aktualitását Bandholtz amerikai tábornok özvegyének sárközi látogatása adta, „aki előtt az Ocsényi Ref. Olvasókörben a Gyöngyösbokréta rendezésében a hét tülkös pártával díszes szépségek fonójátékokat, régi sárközi nótákat, táncokat mutattak be óriási sikerrel, egyszerűséggel, a feketén-fehér tömör kifejező erejét a néplélek alkotó-teremtő készségét sehol sem találjuk ilyen művészi erővel és fantáziával párosultan, mint itt. A még ma is dívó népszokások, derült lélekre, tiszta értelműségre vallanak és az a tény, hogy még ma is élnek ezek a szokások a legerőteljesebb bizonyítékai annak, hogy ez a nép megtartotta derült lelkét és értelmiségét. A Duna és hegy között romantikus fekvésű Báta - Sárköz egyik legszebb községe nagy ünnepet rendez május 21-én." - TMH 1934. máj. 13. - „Népünnepély-népbokréta Bátán. A divatba jött népi sajátságok és értékek egy ujabb seregszemlének lehettünk pünkösd másodnapján tanúi Báta történelmi nevezetességű dombja alatt. „Gyöngyös-bátai" bokrétát hirdetett a műsor, egyéb kedves falusi érték bemutatása mellett. És valóban láttunk, a városi „kultúra" zengő „lecsója" mellett, sok tarka, hamisítatlan népi szint, a régmultú, ősi báta-sárközi nép utolsó fénysugarait. A természet Gondviselője, a legnagyobb rendező egy ideküldött felhőfoszlányával leláncolta a port, az ősi falusi ellenségünket. A környék szekérsorokkal, a városok: Szekszárd, Bátaszék és Mohács gépkocsin, „falu" pedig gyalogszerrel igyekezett a bátai Duna-lapályon le a"Nagyszigetre". A bátai Duna part: a „Cséko-csárda" környéke már du. 3 órakor a régi „sereglések" képét mutatta. Nagy szekértábor. Zöldgalyas sátrak. Az egyik hosszabb sátorban „játékszín". Minden stílusos egyszerű benne. Semmi képmutatás. Foltozott városi sátorlapok, ágyterítős függöny. Harctéri fedezék módjára leásva „a színpad" előtt a talaj. Ott helyezkedik el padokon a tarka nézősereg. De következik az első „szám" : A bátai leányok-menyecskék, ősi viseletű pompás játszó tánca, az „ősi lépő", vagy ahogy a rendező bemondta „lépés". Lett azonban abból később „csillegő", sőt „ugró" is. De ki is emlékezik már e légi „szépségekre?"...Eredeti és szép volt ez a 3-4 ősi „paraszt" dallal együtt, amit hozzá énekeltek. A magyar gatyás bátai legények, férfiak csak nézték, mint régen. De szerephez jutottak, nem sokára, a „mátkatánc"-ban. Gyermek-szerepes, kedveskedő, magyar hangulatú dolog volt ez, mint az utána következett régi „mártogatós" tánc. Utána a mezőn lakodalmas felvonulás volt. A menyecskék-lányok közben eljárt körtáncában, palackos táncban még mennyi volt magyar tűz és erő. A menyasszonykérés a kisnádból tákolt „bátai szobában" történt. Itt is őszi színek, tarkaság, veszendő népi különlegesség. Tarka bútorok, tálak, szőttesek, hímzések. A bátai meginduló és az alsónyéki régen kipróbált daloskörök versenyeztek ezután. Báta elismerésre méltó törekvései mellett az alsónyékiek Zeke Lajos vezette kara aratott, kiváló tökéletességű, szépen előadott magyar nótáival nagy sikert. A falu ezer nehézségében és visszavonásában nagy elismerést érdemlő fáradtsággal dolgozott a rendezői gárda e sok kedves, szépség bemutatásán. Molnár László ref. lelkésszel az élen, Incze tanítóval és Pető helybeli kereskedővel. A népi szereplők közül érdekes ősi sárközi típusú arcaikkal, áldozatkész részvételükkel kiváltak: a Keresztesek, Bárdosok. Halászok menyecskéi, leányai és férfiai. Este a dunai révnél felállított színpadon Pető Mihály rendezésében mutatta be a bátai ref. ifjúság Szigligeti „Cigány" c. színművét. Előadás után három zenekar is húzta a talpalávalót. A környékből sok vendég és a népi dolgok sok barátja volt jelen. Ott volt mint néző Paulini Béla, az országos hírű bokréta rendező, Balogh Rudolf fotóművész Budapestről. Szekszárdról: dr. lovag Riebel kir. törvényszéki biró, dr. Pilisy kir. ügyész, Szongott főszolgabíró, Eördögh gazdasági felügyelő, dr. Nóvák tanár és sokan mások. Különösen kivált a környék falvai közül az alsónyékiek nagy szekértábora. Az alsónyékiek magukkal hozták az eredeti, hamisítatlan Sárközt: a feltűnő szép menyecske-, és leánysereget. A mohácsiakat külön hajó hozta, a „II. Lajos". A holdfényes, gyönyörű juliusi este sokáig együtt tartotta a halpaprikás és cigányzeneszó a bátaiakat és vendégeiket." - TMH 1934. máj. 26. 19 9 TMH 1936. aug. 2. 20 0 TMH 1936. jún. 20. 211 1 „Érdekes hírt közölt az Új Magyarság című napilap f. hó 14-i számában, amelyben a következőt írta: „nem közömbös az állam szempontjából, hogy mi történik az idegenforgalom berkeiben, hogy miképp használják ki egyesek üzleti célokra ezt a mind nagyobb jelentőségű propaganda alkalmat. Ebből a felismerésből fakad bizonyára az olasz kormány legújabb rendelete is, amely kimondja, hogy ezentúl az idegenforgalmi ügynökök tevékenysége különleges engedélyhez kötött ipar lesz és csupán a kultuszminiszter engedélyével gyakorolható." Hazánk népi szépségei sem maradnak el olasz hon szépségei mögött s mégis csak egyetlen egy ember volt, aki megelőzve az olasz kormány álláspontját az idegenforgalmi szempontból oly fontos gyöngyösbokréták működését saját hatáskörében megrendszabályozta. Ez az ember Fischer Béla, Baranya vármegye alispánja volt. Őrködni kívánt a fölött, hogy a megyéje területére lépő idegenek csakugyan a nemes és valódiságához kétséget nem engedő népi művészetet lássák meg. A jószemű idegen hamar észrevesz minden apró csalafintaságot, melyet mi talán megszokásból sem veszünk észre s ebből fakadó kellemetlen benyomását talán egész életében magában hordja. Kétszeresen kell tehát nekünk sárközieknek figyelnünk arra, hogy a Pécsről e hó 25-én ideránduló nagyobb külföldi csoport csak a tiszta magyaros népi művészetét lássa." - TMÚ 1937. júl. 17. 20 2 TMH 1940. nov. 23. 20 3 TMÚ 1936. júl. 29. 20 4 TMH 1937. ápr. 1., ápr. 17. 491
