Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)
Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában
majd a vendégek megtekintették az öcsényi kézimunkákból készült kiállítást." 2Ü 5 A közvélemény kezdettől fogva megosztott volt a Gyöngyösbokréta mozgalommal kapcsolatban. Némelyek szerint egyedül hiteles, mások szerint éppen hamis illúzió volt minden, amit a bokrétás színpad nyújtott. Sokan úgy üdvözölték Paulinit és a bokrétát, mint a népművészet, sőt a parasztság megmentőjét. Mások viszont konzerválással vádolták, vagy éppen arra mutattak rá, hogy félrevezető csillogást teremt, éppen az ország és a parasztság válságos helyzetében. A bemutatókat nagyméretű improvizáció, ugyanakkor erős beállítódás jellemezte, hiszen Paulini felismerte, hogy főleg szellemileg hatásos anyagra van szükség. A bokrétázás, mint kulturális mozgalom különös funkciót töltött be, résztvevőit, nézőit kiemelte a hétköznapok szürkeségéből, művészi élményt nyújtott nekik. A Gyöngyösbokréta mozgalom egyértelműen segítette a paraszti folklór pusztulásra ítélt értékeit, színpadon megőrizni, rögzíteni. Anyagát tekintve az 1950-60-as évek, sőt napjaink néptánc mozgalmának alapját adták. A mai hagyományőrző együttesek tudása a helyi bokréták anyagából táplálkozik. A Sárköz felfedezése az első világháború után A két világháború között az Iparügyi Minisztériumban működő Magyar Királyi Központi Háziipari Felügyelőség kilenc területi felügyelőség segítségével szervezte meg a háziipart. Tolna megye a székesfehérvári Háziipari Felügyelőséghez tartozott. 2 1" 1 A területi háziipari felügyelő a hozzá tartozó megyék háziiparosainak segítségére volt az anyagbeszerzésnél, a készáru értékesítésénél, közvetített az árszintek ismeretében, ellenőrizte a termékek minőségét és a munkabéreket. A kereskedelmi és iparkamarák 1926-ban felmérték a háziipari termelés helyzetét. A felmérés említésre méltónak tartja, hogy Tolna megye Őcsény, Decs, Sárpilis és Alsónyék községében a helyi népviselet kielégítésére szorítkozó készítmények forgalomba kerülnek. 2" Ebben a korszakban a népművészeten alapuló háziipar már egyre inkább megélhetési forrást jelentett sokaknak, még a „gazdagnak" tartott Sárközben is. Az első világháborút követően, az 1920-as évek végén a gazdasági világválság okozott újabb megpróbáltatást. A Sárközön áthaladva riasztó képet festett a látottakról „S" aláírással egy utazó: „ez az egykor vagyonos, derék magyar nép a legkétségbeesettebb helyzetben van". Részben szociális segítő szándéktól vezetve, részben a népművészeti hagyományok megőrzésére helyi értelmiségiek, a településükért felelősséget érző lelkészek, tanítók újabb akciókat kezdeményeztek a már meglévő, szűk körű, Ács Lipót-szervezte őcsényi munkatelep mellett. Ezek a szervezetek, éppen személyhez kötött voltuk miatt törékenyek voltak. Háziipari tanfolyamokat szerveztek az érdeklődőknek. E tanfolyamok szervezését Tolna megyében Becker Aurél székesfehérvári háziipari felügyelő tartotta kézben, akihez a megyei tanfelügyelő 46 tanító nevét J b TMÚ 1937. júl. 28. - A Tolnamegyei Hírlapban Simon Illés tollából megjelent cikk hangvétele nem ilyen pozitív kicsengésű. „Készakarva nem akartunk elébe vágni gr. Batthányi Gyula nyilatkozata elé. Mi, akik idegenforgalmi szempontból nyílt terepen élünk, igen jó! tudjuk, hogy a világlátó festőművésznek százszálékos igaza van akkor, amidőn utóbbi látogatása alkalmával kimondotta a nagy vendégsereg a Sárközben tapasztalt szemléletét, hogy ez minden, csak nem propaganda. Tényleg, ezt mi is elismerjük, hogy ez lehető kereseti lehetőség csak sárközi népművészeti kiállítás és Gyöngyösbokréta nem. Ezek után joggal feltehetjük a kérdést, vájjon alkalmasak-e Sárköz elhanyagoltságában idegenforgalmi propagandára? Ma nyugodt szívvel mondhatjuk rá a nemet. Nem fog beperelni érte senki. Ha Sárköz külső perspektíváját szemlélhetjük, nem látunk egyebet, mint elhanyagolt külső településeket, a főút mellett: meszeletlen, foszladozó falu házait, végtelen mennyiségű port és szemetet, kivetni való stílusú középületeket s agyoncsapott emlékműveket. Senki sem gondolt arra, hogy megberregtesse a máskor unos-untalan berregő kutyabőrt, „ha felhivatik a lakosság, hogy a házak elejét mindenki röndbe tögye..." esetleg néhány lajt víz sem ártott volna a főútvonal öntözésére. Nemcsak a külföldiek tiszteletére, hanem a magunk értékét is emeltük volna. A bemutatott sárközi fonójelenetek stb. mint kisebb néprajzi mozaiknak ma már semmi köze a dolgos magyar élethez. Ez ma már épen úgy a mesevilághoz tartozik, mint a bemutatott régi magyar altruista kettős. Soha nem volt ilyen magyar kettős e honban, ahol pedig igazán csak szeretik a csürdöngölőst. A régi bibancsos harisnyát hétpöndölyös selyem viganós viseletet még imittamott megtaláljuk s láttuk a ma már csak „gyöngyösbokrétára" felvett héttülkös nagy pártát is, meg süldő menyecskéknél dívó konty pántlikát. A többiről, mint speciális sárközi viseletről a bajai kereskedők írhatnak, a nagyszámú számla mellé néprajzi riportot. Gr. Batthányi szerint hiányos és rossz volt a rendezés. A „műsor nyúlfaroknyi". Úgy látjuk, hogy a gyöngyösbokréták országosan ismert területén már régen feltalálták az egy kéz szivet lelket nyomasztó rendszert." -TMH 1937. aug. 4. 20 6 BENKŐ 1936, 12. 20 7 CSÁK 1928, 208. 20 8 TMÚ 1932. szept. 10., TMÚ 1932. szept. 17. 492
