Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)
K. Tóth Gábor: A honfoglaló magyarság kettőslélek-hitével kapcsolatos jelenségek kelet-európai párhuzamai
E három forrás összevetéséből leszűrhető, hogy a baskíriai magyarok, legkorábban a 870-880-as évektől, egészen 1236-ig - Julianus baráttal való találkozásukig - ezen a területen, Baskíriában éltek, a volgai bolgárok szomszédságában. Az írott forrásokon kívül, nyelvészeti bizonyítékai is vannak annak, hogy magyarok éltek egykoron Baskíria területén. Helynevek alapján először Pauler Gyula mutatott rá, hogy Baskíriában megőrződött a magyar törzsnevek közül kettő: Gyarmat és Jenő. Németh Gyula további négyet; a Megyer, Nyék, Keszi, és Gyula magyar törzsneveket találta Baskíriában. Ezek az adatok együttvéve, kétségtelenné teszik, hogy Baskíriában éltek magyarok, de arra egyik sem tud választ adni, hogy mikor telepedtek be erre a vidékre, mikor hagyták el a honfoglaló magyarok a Volga középső folyását, és meddig éltek itt a hátramaradt magyarok. Az írott források látókörén kívül, ezekben a kérdésekben a régészet a legkompetensebb. Meg kell jegyeznünk, hogy Baskíria esetében nem őshazáról van szó, hanem csak mint az ősmagyarság első, kelet-európai szállásterületéről. A magyarok őshazája ugyanis nem Kelet-Európában, nem Baskíriában volt, hanem Nyugat-Szibériában. , s A magyarság Nyugat-Szibériából való átköltözésének időpontjáról megoszlanak a vélemények. Legkorábban az i. e. 400-300-ig terjedő időszak jöhet számításba, amikor a dél-uráli prohorovkai megtelepedtek Baskíriában. A következő dátum az i. sz. IV. század amikor a hun népvándorlás által gerjesztett népvándorlási hullám révén, számos népcsoport telepedett le Baskíriában, többek között talán a magyarság is. A harmadik és a legvalószínűbb időpont az 550-es évek. Ekkor a belső-ázsiai türk birodalom megalakulásával indult meg egy népvándorlási hullám, melynek hatására, a magyar törzsek elmozdulhattak régi szállásaikról, Baskíriában találva új hazát. Ez az utóbbi dátum tűnik a legvalószínűbbnek, abból kifolyólag, hogy Baskíriában a VI-X. századig terjedő időszakból ismerünk olyan régészeti emlékanyagot, tárgyakat temetkezéseket, melyeket a honfoglaló magyarság hagyatékéval tudunk kapcsolatba hozni. ' A bolsije tiganihoz hasonló kusnarenkovói temetők a VI. században jelennek meg a Volga vidékén. Sírjaiban jelentkezik a honfoglalók temetkezési szokásainak egyik legjellemzőbb vonása, a részleges lovastemetkezés. Ezek a temetők tehát arról vallanak, hogy a Nyugat-Szibériából való átköltözést követő VIVIII. század közötti időkben itt lehetett az ősmagyarság első kelet-európai szállásterülete. 8 0 7 6 Az időbeli határok problémáját, az alábbiakban fogjuk taglalni. 7 7 PAULER 1900, 126; NÉMETH 1966, 35-50. Már korábban is voltak fenntartások a törzsnevekkel kapcsolatban, utóbb Mándoky vetette el a Jenő törzsnév baskíriai megfelelőjét (MÁNDOKY 1986, 70-75). Vásáry I. szerint, nem mutatható ki a magyar nyelv, baskír fonetikára gyakorolt hatása. A baskír nyelvben sem a közszavak, sem a földrajzi nevek között nincs magyar eredetű, ami kétségessé teszi, hogy magyar csoportok olvadtak volna be a baskírok közé (VÁSÁRY 1985, 369-388). 7 S FODOR 1992, 29-30, 39. - A nyugat-szibériai őshaza tárgyalása nem tartozik szorosan a témánkhoz, mégis néhány szó erejéig említést teszünk erről —, a baskíriai hazát megelőző viszonyokat szempontjából fontos - kérdésről is. A legvalószínűbb őshaza elmélet az uráli őshazáról V. N. Csernyecov és Hajdú P. nevéhez fűződik. Csernyecov az Ob, Irtis vidéki, az I. e. IV. évezredre datálható régészeti kultúrában látta az ősi uráliak hagyatékát. Nagyjából ugyanezt a területet jelölte ki Hajdú P. is uráli őshazaként. O az ősi uráli fanevek alapján jutott erre a következtetésre, bár az nézete annyiban eltér Csrnyecovétól, hogy az általa feltételezett terület átnyúlik az Urál hegység nyugati oldalára. Az ugorok emlékét az Andronovói régészeti műveltség északnyugati csoportja rejtheti magában. A halotti toron itt is, ugyanúgy mint őseinknél, állatáldozatokat mutattak be - lovat, szarvasmarhát, juhot - a halott tiszteletére. A húst a toron elfogyasztották, a csontokat pedig vagy külön gödörben ásták el a sír mellett, vagy pedig a faágakkal letakart sír tetejére tették. A halmok alatt egy-egy család nyugodott. Az ugor csoportból kiválva (i. e 1000-500 között) az ősmagyarság szállásterülete, Kelet-Európába való átköltözésük előtt az Irtis-Tobol-Isim folyók közé tehető. Az itt feltárt, i. e. V. és i. sz. II1-IV. századi, szargatkai műveltség őseink emlékanyagát őrizheti. (FODOR 1996, 25.) - A szargatkai kultúra feltehetőleg, a kínai forrásokban szereplő tielő (ting-ling) néppel azonosítható, kik a bizánci forrásokban ogur néven szerepelnek 1. VÁSÁRY 2003, 128. Az ogur ting-ling azonosságot elfogadta Fodor I. (FODOR 1980, 10). A szargatkai műveltség és őseink közötti kapcsolatot erősítheti meg a Tura folyó menti (Urál keleti oldala) perejmai temető, ahol a magyarsággal kapcsolatba hozott kusnarenkovói kultúra edényei kerültek elő és mely kerámiákat Csernyecov a szargatkai kurgánok edényeivel rokonított. így a perejmai temető összekötetést képez nyugat-szibéria és a Volga vidéki magyar szállások között (CSERNYECOV 1957, 180). A Kusnarenkovói kultúra és az ősmagyarság kapcsolatáról Halikova E. A fejtette ki nézeteit (HALIKOVA 1976, 53-78). FODOR 1975, 164-165. Smidt, A. V., és Mazitov, N. A. a legrégebbi régészeti kultúrának, - mely Kelet-Európában a magyarokhoz köthető -, a bahmutyinói kultúrát vélte. Ennek központi területe a Belaja folyó és Ufa között helyezkedett el a II-1V., V-VII században. Egyesek szerint pjanobori kultúrából, mások szerint a kara-abüzi kultúrából eredt (ERDÉLYI 1972, 244-248). A bahmutyinói kultúrához az V. században délről vagy az Urálon túlról nomád népek is hozzákapcsolódtak (SZOM 1/1, 87). A honfoglalók leletanyagával azonban igen csekély a párhuzam, mindössze egyetlen olyan sír ismert, melyben négy-lóláb volt, de ez is ló koponya nélkül. Néhány sírban volt a honfoglalók övszerkezetére emlékeztető veretes női öv (ERDÉLYI 1972, 244-248). 8 0 FODOR 1994, 63. 252
