Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)

Kollarits Krisztina: „Tormay Cécile-nek igaz rokonérzéssel Babits Mihály". Adalékok Babits Mihály és Tormay Cécile kapcsolatához

folyóirat került fel a listára. 1 4 Bár a magánszemélyek esetén nem sikerült ellenőrizni, hogy eleget tettek-e beszolgáltatási kötelezettségüknek, a könyvtárakból és könyvkereskedésekből a hatóságok összegyűjtötték és megsemmisítették a listán szereplő könyveket, csak az Országos Széchenyi Könyvtár számára engedélyezték néhány példány archiválását. Ennek következtében egyes becslések szerint a háborús pusztításokkal együtt mintegy 3-4 millió könyv semmisülhetett meg. 1 5 Felkerült a listára Tormay Cécile néhány müve is: az 1918­1919-es eseményeket megörökítő Bujdosó könyv, a Megállt az óra című novelláskötete, illetve a beszédeit és visszaemlékezéseit tartalmazó Küzdelmek. Emlékezések című kötete. De betiltották az általa szerkesztett irodalmi folyóirat, a Napkelet (1923-1940) minden évfolyamát, illetve Hankiss Jánosnak az írónőről szóló biográfiáját is. 1 6 Ugyan Tormay más regényei (az Emberek a kövek között, A régi ház vagy az Osi küldött) nem kerültek indexre, de mivel nem is adták ki őket újra az 1990-es évekig, gyakorlatilag az írónő és művei kiestek az irodalmi köztudatból. Tormay Cecile (1875 - 1837). Tormay Cécile pályáját szecessziós-szimbolista novellákkal kezdte, majd az Apródszerelem (1899) és az Apró bűnök (1905) című novelláskötetei után regényekkel jelentkezett: az Emberek a kövek között (1911) és A régi ház (1914) hozták meg számára az első komolyabb sikereket. Az I. világháború, az őszirózsás forradalom, a tanácsköztársaság, majd a trianoni békeszerződés döntő hatással voltak Tormay további pályájára. 1918 novemberétől részt vett az ellenforradalmi szervezkedésben. Néhány munkatársával titokban létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, melynek célja a keresztény, nemzeti és konzervatív szellemiségű asszonyok összefogása volt. Emiatt a tanácsköztársaság idején vidéken kellett bujkálnia. 1919 1 4 SÍPOS ANNA, 2001, 413-35. 1 5 FÖLDESI, 2002, 172. 1 6 HANKISS, 1939. - Ujabb megjelenés: Hankiss János, Tormay Cécile, Kairosz Kiadó, Budapest, 2009. 441

Next

/
Oldalképek
Tartalom