Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)

Csekő Ernő: Geiger Gyula „Magyar Szépirodalmi Lapok"-ja. Egy irodalomtörténeti vonatkozású felfedzésről. Újabb adalékok Babits Mihály Halálfiai című regényének valóságtartalmához

A bohó ember! Maga is életével, mindenével csak ok, amelynek okozata a halál, s vajon ebben volna valahol a cél? Miért halunk meg? Mit érünk el, ha nem vagyunk? A létben lehet valamiért küzdeni, ha korlátolt határokban is, de állíthatunk magunknak bálványt, ha máshol nem, képzeletünkben s azt elnevezhetjük célnak. Az életben, a létben futhatunk azután e fabálvány után, küzdhetünk elérhetéséért, s hozhatunk érte áldozatokat is. De mi célja van a halálnak? Pedig a halál is okozata, gyermeke az oknak - az életnek! S ha az élet végcélja a halál, mert még eddig mindenki meghalt, aki élt, - mi célja van magának a megsemmisülésnek... Harminc év óta keresem az élet célját s benne az igazságot, mely a jót jutalmazza s a gonoszt bünteti. Sehol sem találtam s nem is fogom megtalálni soha. Minden áldozatomat az igazság trónusán raktam le, anyagi és lelki kincseimmel ezt az oltárt gazdagítottam. Mindemet oda hordtam. Én koldus lettem s az igazság szegény maradt. Mert amit nyílt homlokkal, - világos nappal vittem az igazság felemelése, fényessé tételére, ennek a szent oltárára, azért eljöttek a sötétben a gazság pribékjei, s ellopták az örök Igazság templomának kincseit Szegény maradt az igazság velem együtt, mert bekötötték a szemét, hogy ne lássa, mikor a tolvajok lopnak. És ha nem lopták volna meg a szent templomot, ha az igazság fényeskednék mindenütt a földön, ha a gaz mind elnyerné méltó büntetését, mennyivel tudnánk többet? Mivel volna tisztább előttünk a lét oka? Mi elégtételt nyújtana, ha minden gonoszt a bitón látnánk megbűnhődni, - ha magunknak is, a jóknak, becsületeseknek is csak meg kell halni. Előbb vagy később - így vagy amúgy - ezek a kérdések összetörpülnek, mikor azt kérdezzük, hát mért kell meghalni? Hol hát a cél? Mikor izzadva, verejtékkel majd egy fél századot átküzdöttél, lelkedben és zsebedben is a becsület találmányát hordoztad, - kegyetlen nélkülözések s megfeszített munka közt, mikor a révpartra kerültél, mikor érett feletted a gyümölcs, csak kezedet kell utána kinyújtanod, - akkor jön a kézbesítő, - idézést hoz. A bíró elé hívnak ítélethirdetésre, mert rajtad van a sor - kihirdetik a halálos ítéleted. És mikor kacagva visznek az ördögök, - nem kérded-e a vörös szarvú fekete pribékektől, mikor tettdús életedre visszatekintesz, s a földön ott látod magadtól távol összekapart kincseidet, amint a nevető örökösök osztozkodnak rajta: miért? Mért volt a szorgalom, mért a becsület? Mi volt célja a sok nélkülözésnek, mért nem élted fel, amit kerestél? Boldog lehettél volna vele! Mért harácsoltad össze halomra a sok kincset? - Azért, hogy itt hagyd mások mulatságára, cigányra, lányra, avagy egy a nevedet megörökítő alapítványra, melynek tőkéjét - még el sem porladtál - már elsikkasztották? Még azok is kinevetnek, akiknek hagyod: azok a rokonok pedig, akiket mellőztél, még meg is átkoznak! És most mond, nem méltán kérded magadtól, mikor az elmúlás démonai neked is irgalom nélkül örökre lenyomják a szemedet. Hát mért küzdöttem! Kérdheted, de az örök semmiből nem adnak rá választ - a halálban nincs visszhang. A halálban ébredsz csak fel, s akkor veszed észre, hogy te is azt az ostobaságot követted el, amit a többi takarékos munkás és szerencsés ember. - Építettél házat, - másnak. Miért? (Magyar Szépirodalmi Lapok 1903/2. szám 3-4.) Temetőben írta: Valér A béke szent, örök hava... Zizeg-susog a lomb s levél A néma csend a nyugovók Kihalt emlékiről regél. Mind tudja jól, hogy itt a vég Hideg göröngyös hant alatt Mind tudja jól: a miért eped Múló, csak röpke pillanat. 387