Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)
Balázs Kovács Sándor: Korcsmák, csárdák, vendégfogadók. A vendéglátás története Tolna megyében
A betyár szó jelentése a magyarban a 18. században már nem egyértelmű: olyan legényt értettek rajta, aki nincsen rendes szolgálatban elszegődve, hanem csak napszámba járogat. Baróti Szabó szerint a betyár „nőtlen, rátartás parasztlegény", de 1788-tól Dugonicsnál már vagabund jelentésével is találkozunk. 0 0 A feudális világban a hadseregbe a katonákat a legtöbb esetben kényszerrel sorozták be, mely eljárás során a visszaéléseknek és furfangoknak valóságos sorozatával találkozunk. Az ezen eljárás elől menekülőkön felül a betyároknak egy másik jelentős hányada azokból tevődött össze, akik nemcsak vágyódtak a könnyű, veszedelmekkel terhes, de valójában munkátlan élet után, hanem szerették a szabadságot, gyűlölték a földesúri kötöttséget, a robotot, a társadalmi élet korlátait és az azokat megteremtő és fenntartó hatóságokat intézményükben és személyükben. A betyárok legkisebb hányadát azok képezték, akiket a családi környezetből kivert a békétlenség, a gyűlölet és szeretetlenség, vagy pedig a már elkövetett kisebb-nagyobb bűncselekmény megtorlásától való félelem. Mindezen kivül alkalmi betyárság is adódott, amikor az egyébként rendezett viszonyok közt élő és a napi munkával elfoglalt emberek alkalmi betyárságot követtek el egy-egy pénzes embernek ismert úr, paraszt vagy korcsmáros ellen. Később - mint minden más , a betyárság is fejlődött és veszélyesebb formákat öltött akkor, amikor már nem elszigetelten, hanem bizonyos szervezettségben támadtak az élet- és vagyonbiztonság ellen, fenyegetve egyúttal a fennálló társadalmi rendet is. Tolna vármegyében annyira elszaporodtak a betyárok és zsiványok, hogy a vármegye több ízben is arra kényszerült, hogy felsőbb engedéllyel statáriumot hirdessen a gonosztevők ellen. Pedig a vármegyének éppen elég dolga volt a kisebb-nagyobb gonosztevőkkel, a mai bűnözés minden válfaját képviselő és akkor is megtestesítő bűnözőkkel, a személyi és vagyoni biztonságot veszélyeztető elemekkel való küzdelme során. A betyárságnak kezdeti fokán azok álltak, akiket a büntetőtörvényszék találóan minősített garázdáknak és a közrend megbontóinak. Pakson például nyolc fiatalember csupa kötekedésből megölte Till Ferenc paksi lakost anélkül, hogy az bármit is vétett volna ellenük. Dunakömlődön pedig a bál hevében annyira elfajult a helyzet, hogy január hóban az egyik ellenfelet egy jéghideg vízzel tele teknőbe fektették és ott kellett maradnia egészen reggelig. A betyár, vagy zsivány, ha már erre az életre adta a fejét, nemigen volt válogatós eszközeiben. Ennek oka nem utolsó sorban az volt, hogy számuk egyre szaporodva a vagyoni helyzetüknél fogva számításba jöhető, adott esetben támadható társadalmi réteg nem növekedett velük egyenlő arányban. A nagy földesurak távol éltek birtokaiktól, alkalmi utazásaik során pedig gondoskodhattak az őket megillető, megfelelő védelemről. Ugyanez vonatkozik a középbirtokosokra is, akik a rendelkezésükre álló cselédséggel, fegyverekkel ellátva, - ha nem is minden esetben -, de szintén tudtak védekezni támadásaik ellen. A dolgok ilyetén alakulása természetesen hozta magával, hogy a betyárok néhány garasért és egy kis élelmiszerért sokszor egészen alacsony sorban élő családokat is megtámadtak és kifosztottak. íme néhány idevágó eset: - A felsőnyéki határban az egyik csárdában mulatott néhány zsivány. Szerencsétlenségére azon a tájon egy tizenhat éves pásztorfiú disznócsordát legeltetett számadási kötelezettséggel terhelten és a kötelességének megfelelően nem volt hajlandó arra, hogy a zsiványoknak csordájából átadjon néhány darabot. Ellenállása miatt a gyereket hasbalőtték és a korcsmaasztal alá dobván, zavartalanul folytatták italozásukat. Az orvosi jelentés szerint még meg lehetett volna menteni a gyereket, ha nem engedik elvérezni. E jelenet után a zsiványok megvárták azt az időpontot, amikor Somogy megyéből visszatértek a vásárosok a vásárból. Nyilván nem vitás, hogy a vásárra járó falusi népek nem tartoztak a vagyonos osztályok soraiba. Azt azonban a zsiványok is tudták, hogy vásárra általában nem szoktak pénz nélkül elmenni. Elállták a faluba vezető utat és a vásárról visszajövöknek egyenként le kellett feküdniük az úttestre hanyatt, mintegy hidat képezvén testükkel az országúton. Ennek megtörténte után a zsiványok ezen az emberi testekből képezett hídon végigsétáltak és egyenként kifosztották az egész vásári népet. - Statárium idején, az 1835. évben jelentette Visolyi János főszolgabíró, hogy miután hetek óta Tolna megyében a gonosztévők, főképpen pedig csoportokba verődött szökött katonák útonállással, fosztogatásokkal, pénz- és élelmiszerek kizsarolásával a közbátorságot teljesen megzavarták, a megyében fegyveres kézzel csavargó szökevény katonákat tiszti hatalmával űzőbe vette és a kajmádi német korcsmárosnak kirablása és egyéb gonoszságok elkövetése után három járás lakosságának és az összes megyei foglároknak mozgósítása után fegyveres harcban elfogatta Erhard János, Szabó János és Bolfig 9 0MÓDY 2006. 341. 127
