Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)

Balázs Kovács Sándor: Korcsmák, csárdák, vendégfogadók. A vendéglátás története Tolna megyében

János szökevény katonákat, akik Hird Lőrinc kajmádi korcsmárost és családját állandó halálos fenyegetés mellett teljesen kirabolták és onnan eltávozva egyéb más bűncselekményeket is elkövettek. A rögrönítélő bíróság előtt Szekszárdon mindhárom vádlott engedelmesen beismerte több kisebb nagyobb elletmondás után mindazt amivel vádolták. Az elsőrendű vádlott, Erhard János beismerte azt is, hogy a katonaságtól valóban megszökött éspedig már négy esztendeje és a mostami szökése immár a harmadik. Amikor először megfogták Győr megyében 300 embernek vesszője között hatszor fel és alájárva megvesszőztetett s ugyanaz ismétlődött vele másodszori szökésekor hétszeri futással. Szabó János ugyancsak beismerte szökését már három ízben és ő is megvesszőztetett, de még jobban, mind Erhard János és azonkívül 75 botüzést is elszenvedett. Bonfíg János hasonlóléppen vallott. E beismerő vallomások alapján a rögtönítélő bíróság az I. és III. rendű vádlottat halálra ítélte és a halálos ítéletet 3 órával később végre is hajtották rajtuk. A II. rendű vádlott, Szabó János ügyét 20 éves fiatal korára való tekintettel a rendes bíróság elé utalták. Ez a szigorú ítélet világot vet arra, hogy a betyárok Tolna vármegyében a közrend már annyira veszélyeztték, hogy e középszerű bűncselekményért egyébként járó pár évi büntetés helyett két halálos ítéletet mondtak ki és hajtottak végre. Az is igaz, hogy stratáriális időszakban az efféle bűnök súlyosabb elbírálás alá estek, mint máskor. - Az 1847. évben a dunaföldvári járás főszolgabírája a következő tiszti jelentést teijesztette a vármegye alispánja elé: „Folyó évi február hó 10-én Szombathi István zádori csőszt négy gonosztévő, névszerint Szíjártó György, Döme László. Kern József és Schmidt Adám kirabló szándékkal lakában megtámadták, de a tervezett kirablást ez alkalommal véghez nem vihetvén, Paksra visszatértek, kik hazatértökben összebeszélvén magukban elhatározták azt, hogy a csőszt február 13-án újra megtámadni, őt kirabolni és meggyilkolni fogják, mely előre elhatározott szántszándékos rablás és gyilkolás az általuk kitűzött napon általuk csakugyan a legkegyetlenebb mód teljesíttetett is. " Az elfogott betyárok és a kihallgatott tanúk vallomásából a következő tényállást állapította meg a rögtönítélő bíróság: Szíjártó György cégéres gonosztevő vezérlete alatt a vádlottak elhatározták, hogy Szombathi István zádori csőszt kirabolják. Ez a tervük azonban nem sikerült először, mert a sértett bezárta ajtaját és nem engedte be őket. Ekkor úgy határoztak, hogy Schmidt Ádám és Kern József a kitűzött éjszakán menjenek előre Szombathi házához és kérezkedjenek be, mint a pataji vásárról jövők és éjszakai szállást keresők, s aztán bevárván másik két társukat, nyissanak nekik ajtót. így is történt. Miközben pipázgattak a szobában, az öreg Szombathi Istvánnal, megérkezett másik két társuk is, akinek az öregasszony nyitott ajtót, kérdezvén, hogy mi járatban vannak. Aratást keresünk, mondták, Ordason. Az öregasszony igen csodálkozott, hogy már ilyen korán, februárban aratás után járkálnak. Bemenvén a házba, Schmidt Ádám az öreg Szombathit mindjárt fellökte Szíjártó intésére és megkötözve az ágy alá dobták. Ugyanoda került az öreg tót szolgáló is, akit az öregek támaszul magukhoz fogadtak. Ugyanígy megkötözték a két gyereket is, akik békésen kártyáztak a szobában. Szíjártó fegyvert fogott az öregasszonyra, pénzüknek előadására kényszerítette, de nem tudott többet adni két ezüst húszasnál. Szíjártó mérgében az öregasszonyt agyonlőtte s utána kifosztották az egész házat. Ennek végeztével az ágy alól kihúzták az öreg Szombathit és agyonvagdalták fejszével. Az öreg szolgálóról és a gyermekekről elfeledkeztek, akik mindezt végignézték. Elfogatásuk könnyű volt a szolgáló híradása után, aki egyiküket személyesen is ismerte. A zsákmány felosztásakor kiderült, hogy fejenként 25 krajcár és 3 font szalonna, másfél font sonka és némi fehérnemű jutott. A rögtönítélő bíróság ügyüket a rendes bíróság elé utalta azzal az indoklással, hogy bár a tényállás tekintetében semmi kétség nem merült fel, a rögtönítélő bíráskodás mégsem alkalmazható, mert nem történt tettenérés és elfogatásuk alkalmával ellenállást nem tanúsítottak. E szomorú gyilkossági ügynek egyébként van egy érdekes néprajzi vonatkozása is. Arra a döntő kérdésre ugyanis, ami az előbbiek szerint a rögtönbíráskodás alkalmazását lehetővé tette volna -, hogy tudniillik a rablási és gyilkolási tetten rajta érte-e valaki őket -, Schmidt Ádám így válaszolt: „Senki se, hanem amikor a rablás után hazafelé jöttünk, az útközben talált szarkák igen csörögtek és ekkor Kern Józsefet megszólítottam, hogy ezen madarak lármája után nem jönnek-e tettünk nyomába, az néki azt felelte, hogy bizony beszéltek valamit. "

9

I A betyár név és kifejezés elteijedtségére az alábbi példák utalnak: 1745-ben a Tolna megyei Faddon Bettyár Jánosnak hívták a marhapásztort. A század végén Keszthelyen is lakott egy Bettyár nevű család. Maga a betyár kifejezés kb. a 19. század közepéig használatos eredeti jelentésében köz- és irodalmi 9

1 HADNAGY 1991. 103-105. 128