Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)
Binder Borbála: „Szegezik koporsóm, ez itt az én sorsom.”
Binder Borbála „Szegezik koporsóm, ez itt az én sorsom. 95 * Evangélikus temetési szokások Sárszentlőrincen Kutatásaimat az alcímben megjelölt témakörben, egy Tolna megyei egytemplomos evangélikus faluban, Sárszentlőrincen folytattam 1 azzal a céllal, hogy megismerhessem az itteni halállal kapcsolatos hiedelmeket és temetési szokásokat az 1953-tól napjainkig terjedő időszakra vonatkozóan 2 . A falu etnikai összetételéből adódóan vizsgálódásaim nem csupán a magyar szokásokat érintették, hanem kiterjedtek az ott élő cigány etnikumú lakosság temetkezéssel kapcsolatos hagyományaira is. Sárszentlőrinc társadalma A Sió-parti Szent-Lőrinc már az Árpádok alatt plébániával bíró település volt, mely még a török hódoltság idején is hosszú ideig lakott volt, de az utolsó évtizedekben teljesen elnéptelenedett és elpusztult. 1718-19-ben ugyan birtokba vette a falut egy nemzetiségileg vegyes telepesekből álló csoport, de ők három év elteltével tovább álltak. Véglegesen 1722-ben népesült be újra Sárszentlőrinc, III. Károly azon rendeletének hatására, mellyel az elnéptelenedett falvakba költözők számára kedvezményeket biztosított. * Mint az a korábbi évfolyamoknál is előfordult, ebben az évkönyvünkben is felvállaljuk egy pályakezdő kutató szakdolgozatának közlését, Binder Borbála munkája helyenként jól felismerhetően mutatja az első tudományos igénnyel készült kutatás „iskolás" hiányosságait is, ám választott témája rendkívül érdekes, az adott lehetőségeknek megfelelően alapos, tudományos igényű, a maga nemében megyénkben hiánypótló. Kérem az Olvasót - szakembert és szakmán kívülit -, fogadja barátsággal. (Témavezető: Prof. Barna Gábor) /Szerk./ 1 Sárszentlőrinc Tolna megye északi részén, a Paks-Dunaföldvár kistérség keleti felén helyezkedik el. * Fenti, látszólag önkényesen megszabott intervallum kiválasztását számomra az indokolta, hogy 1953-ban került a faluba Csepregi Bála evangélikus lelkész, aki 1985-ig látta el lelkipásztori teendőit. Jelenleg az őt e tisztségében felváltó leánya, Csepregi Erzsébet a falu evangélikus lelkésze. (Csepregi Béla egyetemi tanulmányait Helsinkiben végezte. Egyházszervezői tevékenysége mellett és azzal összefüggésben számos magyar és finn nyelvű publikációja ismert. 1982-ben megszervezte az első finn-magyar testvérgyülekezetet /Sárszentlőrinc - Kaleva/.) 3 Kutatástörténet: A témában talán a legfontosabb szakirodalom - amit magam is alapirodalomként használtam - Kunt Ernő, A magyar parasztság halálképe (Magyar Néprajz VII. kötetében is közölték 1990-ben) című könyvét, amely részletes képet ad a haldoklóról, a halálról és a halottról kialakult népi tudásról, hiedelmekről, szokásokról. A szerző egy másik könyvében - Temetők népművészete - a halottak emlékét őrző, megkülönböztetett területnek, a temetőnek jellegzetes tárgyi világát mutatja be, illetve a temetőhöz fűződő hagyományokat is ismerteti. Itt említeném még meg Balassa Iván, rengeteg temetői fotóval illusztrált 1981-ben megjelent könyvét: A magyar falvak temetői. 1981, Újszászy Kálmán (A falu vallásrajza 1936. 64-81.) több támpontot ad egy falu vallási életének kutatásához. Schram Ferenc Temetési szokásaink című művében a temetés minden jelentősebb részletét végig veszi, emellett kitekint más tájak, országok szokásaira és keresi az adott részletek keresztény megfelelőjét vagy eredetét. (Legtöbbször német szokásokat közöl a magyar mellett.) A cigány szokások megismerését Erdős Kamill Cigánytemetés című tanulmánya és Szuhay Péter írásai (SZUHAY 1999) segítették, valamint a Berta Péter által szerkesztett Halál és kultúra című kötet több, számomra hasznos tanulmányt közöl. RostásFarkas György könyvében (A cigányság hagyomány- és hiedelemvilága (2000.)) rengeteg hiedelmet olvashatunk, itt találhatunk külön fejezetet a halálról, temetésről. A cigányok halálhoz kapcsolódó szokásaival mások is foglalkoztak: Kalányosné László Julianna (A halálhoz kapcsolódó szokások az őcsényi beás cigányoknál (1997/5 19-20.)), Rézműves Melinda {A halállal kapcsolatos hiedelmek (2000. 21-22.)), Puskás Balázs {Cigányok és halottaik Edelényben (PRONAI 2006, 246-256.)), Mészáros György (Vallás, ünnepek és hiedelmek a magyarországi cigányoknál (1974. 92-103.)). A Sárszentlőrincre beköltöző beás családok sasosi hétköznapjairól, ünnepeiről, a cigánytelep történetéről írt Renkecz József egy rövid esszét, melyben kitér a halálesetekre, az ezt követő virrasztásra és a temetésre is. A magyarországi népi vallásosság kutatásának (TÜSKÉS 1986. 18-61.) néhány fontos alakját itt említeném meg: Bálint Sándor, Bartha Elek, mellettük protestáns oldalról meghatározó kutatók: Illyés Endre, Gunda Béla. Az evangélikus vallási néprajz kutatására Márkus Mihály hívta fel a figyelmet egy 1941-ben megjelent tanulmányában, (MÁRKUS 1941, 141-164.) Evangélikus néprajzi tanulmányokat közöl jóval később 1985-ben a Vallási Néprajz sorozat második kötete is, majd a 2005-ben megjelent kötetet 3 már csak evangélikus tanulmányoknak szentelték. Ez a kötet több szempontból is fontos volt. Egyrészt Voigt Vilmos adott egy áttekintést a magyarországi evangélikusok folklórjáról, másrészt ebben található Csepregi Erzsébet sárszentlőrinci lelkésznő saját kutatásaink tekintetében is nélkülözhetetlen tanulmánya (Csepregi Erzsébet: Beás cigányok és evangélikus magyarok találkozása Sárszentlőrincen (2005. 108-116.)) A téma mélyebb megismerése és kutatása szempontjából ösztönző hatással bírtak még Polcz Alaine írásai is.
