Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Vizi Márta: Dr. Csalogovits József és a Tolnavármegyei Múzeum I.

Vizi Márta Dr. Csalogovits József és a Tolnavármegyei Múzeum I. A kezdetek Tolna megye, korábban Tolna vármegye múzeumának történetével, különös tekintettel a múzeum alapítására, valamint az alapító Wosinsky Mór tevékenységével számos munka foglalkozott. 1 A Dr. Csalogovits József nevéhez fűződő éveket is ismertette röviden Mészáros Gyula a múzeum történetének összefoglalásában. 2 Az 1933-tól 1946-ig terjedő időszak bemutatása azonban annak ellenére nem történt meg mind a mai napig, hogy számos fontos lelet került elő ebben az időszakban, nem kevés leletmentés, ásatás és gyűjtés folyt főként Csalogovits vezetésével. A múzeum működéséről, a kor nehézségeiről is sok újat, érdekességet tudtam meg kutatásaim során. A múzeum anyagát, adattárát, iratait jelentős kár érte a II. világháború végén 3 ezért a múzeum (és a múzeumőr Csalogovits József) háború előtti levelezéséből nem maradt ránk múzeumi adat. A vármegyei múzeumnak a fenntartójával való kapcsolattartása, ügyintézései során azonban keletkeztek iratok. Ezek többek között az alispáni iratok 4 között maradtak fenn. Jónéhány ügynek, ásatásnak, életrajzi adatoknak így sikerült a nyomára bukkannom. Csalogovits rendszeresen publikálta kutatásait szakmai folyóiratokban is. A múzeum és Csalogovits tevékenységének másik fellelhető forrása a korabeli újságok 5 , főként a Tolnamegyei Újság volt. Az újságok megemlékeztek egy-egy fontosabb, a múzeummal kapcsolatos eseményről, tudósítottak a feltárásokról, a múzeumba bekerült leletekről, a kiállítások látogathatóságáról. Maga Csalogovits is írt ismeretterjesztő cikkeket, beszámolt kutatásairól. Csalogovits Szekszárdra kerülése A szekszárdi múzeum vezetését Kovách Aladár halála (1930) után Hadnagy Albert főlevéltárnokra bízták. 6 A gyűjtemények rendben tartásának nem tett jót az, hogy nem kizárólag a múzeummal, a gyűjteményekkel foglalkozó tisztviselő került az igazgatói székbe. A főlevéltárnok megyei kötelezettségei miatt nem tudott megfelelő időt szakítani a gyűjtemények kezelésére, gyarapítására. 7 A rendeletből azonban az is kiderül, hogy a belügyminiszter utasította el, hogy új állást hozzanak létre: „a mai súlyos pénzügyi és gazdasági viszonyok mellett a vármegyei múzeum vezetői teendői ellátása végett új állás rendszeresítését megengedhetőnek nem tartja s a viszonyok jobbra fordultáig ezen teendők ellátásáról mérsékelt tiszteletdíj megállapításával gondoskodjék. A határozat rész a múzeum évi költségvetését is tartalmazza. (1. melléklet) A Magyarországon 1933 őszén megrendezendő ősrégészeti konferencia kapcsán merült fel, hogy a konferencia résztvevői a szekszárdi múzeum gyűjteményeit is megtekintik, különös tekintettel a Wosinsky Mór által összegyűjtött anyagra. A szervezők előzetes tájékozódása a múzeumban azonban rávilágított arra, hogy szükség van a múzeum gyűjteményeinek rendbetételére. A rendezés megvalósítása azonban nem volt könnyű feladat, hiszen a múzeumban nem volt megfelelő szakképzettséggel rendelkező őr, a gyűjtemények rendezésének minimális költségeit pedig nem volt egyszerű előteremteni. 1 MÉSZÁROS 1966, 3-43. Irodalomjegyzékkel. GAÁL 1975-76, 3-27. 2 MÉSZÁROS 1966, 7-10. 3 MÉSZÁROS 1966, 10. 4 TMÖL, Alisp. Ezúton köszönöm meg a TMÖL levéltárosainak (Rúzsa Éva főlevéltárosnak, Link Dóra tolevéltárosnak) segítségüket, amelyet a kutatásaim során nyújtottak. 5 Az archív újságokat a TMÖL gyűjteményében tanulmányoztam. 6 TMÖL Törvényhatósági iratok 1932. dec. 10., 561-563. (TMÖL, Alisp, 18086/932), Tolna Vármegye Hivatalos Lapja 1933. január 12. 2. sz. 1. 7 A következő év elejéről származó adat (TMU 1934. január 3.) szerint a fölevéltároshoz a kövekezö területek tartoztak: „Statisztika, Politikai büntetések nyilvántartása. Törvények és rendeletek tára. Közigazgatási szakkönyvtár kezelése. Hősi sírok. Névváltoztatási ügyek feljegyzése. Múzeum ügyek, (kiemelés a szerzőtől) Anyakönyvi II. példányok kiigazítása. Igazolványos katonai altisztek nyilvántartása. Útlevél ügyek Fordítások. Idegen szöv. Irat. " Minden valószínűség szerint ennyi minden között a fölevéltáros múzeummal kapcsolatos teendői csak adminisztratívak lehettek, a kutatás, feldolgozás nem kerülhetett szóba. 8 TMÖL, Tolna Vármegye Hivatalos Lapja 1933, január 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom