Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)
V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után
leggyengébbnek bizonyult decsi zsilipnél a legfontosabb megerősítés már elkészült, így nem okozott gondot. Nagy szolgálatot tett a minden őrházba bevezetett telefon, amelyet a gátőrök családtagjai kezeltek. 113 A Duna szabályozása ismét napirendre került, újabb kanyarokat vágtak le (1893-98 között Sükösd, Csanád, Koppány). A tapasztalatok szerint várható volt vízszint emelkedése, ami miatt a társulati védtöltés 25 km-es felsző szakaszának magasítását határozták el a szekszárdi vámhídtól Lassiig. Rögtön 1893-ban hozzá is fogtak a megvalósításhoz. Annak ellenére, hogy a vidéket munkanélküliség sújtotta, alig 100 gyalogmunkást tudtak a helybéliekből felfogadni, ezért Kalocsáról, Beodráról és Dentováról hívtak olcsó kubikosokat. 300-400 gyalogmunkással, 120-150 kocsival a kedvező időjárási viszonyok mellett gyorsan haladtak, csak a töltéshez szükséges föld kitermelése okozott nehézséget, mert a bátaszéki és szekszárdi uradalom erdős területeket adott át, amiről először a fákat kellett kitermelni. 114 1895 év elején a Duna két méter mélységben befagyott Domboritól a Bárka rakodóig. Olvadáskor a jég hatalmasra torlódott, és az ezt követő árhullám komoly veszélyt jelentett: a víz magassága Bátánál 47 cm-rel meghaladta az 1893-ban mért legmagasabb mértéket, 704 cm-t mutatott, amit okozhatott a Mohácsnál elakadt jégtorlasz és a csanádi átmetszés egyaránt. Nyilvánvalóvá vált, hogy egyre magasabb tetőzésekkel kell számolni, ami a töltés alsó szakaszán is a magasítás igényét jelezte, ugyanis a töltésből mindössze 85-90 cm látszott ki a vízből. A hatalmas víznyomást a töltések nagyon jól viselték, de a hullámverés elleni védekezés három hétig tartott, 120-180 ember folyamatos munkájára volt szükség, mert a magas vizet „a böjti szelek folyton korbácsolták" az erdőtől nem védett szakaszokon. Az elhúzódó magas vízállás a belvizet is megsokszorozta, mert a zsilipeket hosszú hetekig nem lehetett felnyitni. 115 Bár a következő évben nem kellett védekezni a Duna ellen, a folytonos magas vízállás és a tavaszi áradás miatt nagyon keveset tarthatták nyitva a zsilipeket. A 19. század végén, 1897-ben és 1899-ben két nagy árhullám vonult le a Dunán, amit a hosszú esőzések idéztek elő. A Duna északi vízgyűjtő területén 5 nap alatt, 1897. július 26-31. között, nagymennyiségű csapadék hullott, ami augusztus elején minden korábbinál magasabb árhullámot okozott. Bajánál 705 cm-en tetőzött, a bátai mércén a víz magassága elérte a 728 centimétert. Bár a töltés szilárdan ellenállt a víz nyomásának, mégis alig látszott ki belőle fél méternél több. A zsiliptől lefelé a házak alsó része, az udvarok, istállók, a takarmány és a tűzifa víz alá került. Az ár elöntötte a Szigetet és a Bődét, az ott lévő takarmány elpusztult, az Alszögben vízben álló 120 ház közül 46 egy éjjel összedőlt. A Ferenc József csatorna Deák Ferenc nevű bajai zsilipjének mindkét kapuja bedőlt. 116 Az árvízkárosultak javára Dőry Pál alispán javaslatára gyűjtést szerveztek. 117 A bátai töltés felmagasítását a következő télen befejezték, az előirányzott 12 ezer forintból csaknem kétezret megtakarítva, amit a kubikgödrök miatt kárt szenvedett birtokosok kifizetésére fordítottak. Az összegeket a községi elöljáróság nagyon magasan szabta meg, ami nem felelt meg a tényleges földáraknak, ezért a társulat nem hagyta jóvá, mert az uradalmi birtok kárpótlásánál követett elvet akarták érvényesíteni. Azaz a régibb kubikoknál 5 krajcár négyszögölenként, az újaknál 10 krajcár, de a bátai elöljáróság 12, 9 és 5 krajcárt akart fizettetni. A Gyűrűsalji Holt-Duna partján olyan keskeny parcellák voltak (49 db), amit 8 krajcárért ölenként meg akartak vásárolni, amivel nagy füves terület juthatna a társulat birtokába. 118 1899 tavaszán védekezés nem volt, de Dolecskó Mihály kerületi felügyelő utasítására vízvédelmi csapatot szerveztek, minden gátőr mellé 20-20 emberrel, összesen 10 fővel. Azokat a munkásokat szerződtették, akik rendszeresen szoktak a töltéseken dolgozni, ismerik a védekezés csínját-bínját. Négy mozgó pajtát készítettek deszkából, egyenként 12 ember számára, hogy hideg időben gyorsan felállítható menedékül szolgáljanak. Elkezdték a az anyaggödrök beültetését fűzfákkal. Ahol a töltés távolabb volt a víztől, kanadai nyárfát ültettek, mert az jobban értékesíthető. A fűzfákkal viszont megtermelték a védekezéshez szükséges „,110 ° rozsét. 113 TMÖL 1X7285. Szegzárd-Bátai Ármentesítő Társulat iratai 1893. április 15. Válaszmányi ü. jkv. A decsi zsilip építése után csaknem azonnal megrepedt, ezért használaton kívül helyezték. Mivel a vizet a bátai szivattyútelephez vezették, tényleges szerepe nem volt. 1909-ben a minisztérium elrendelte a lebontását, de az olyan sokba került volna, hogy végül körtöltéssel vették körül 1910-ben. 114 TMÖL IX/285. Szegzárd-Bátai Ármentesítő Társulat iratai 1893. május 8. szeptember 21. Válaszmányi ü. jkv. 115 TMÖL IX/285. Szegzárd-Bátai Ármentesítő Társulat iratai 1 895. április 27. Válaszmányi ü. jkv. 116 BÁTA ÉVSZÁZADAI 1993. 240. p. 17 Tolnavármegye 1897. augusztus 15. - Tolnamegyei Közlöny 1897. augusztus 15. 118 TMÖL IX/285. Szegzárd-Bátai Ármentesítő Társulat iratai Választmányi ü. jkv. 1898. április 25. 119 TMÖL IX/285. Szegzárd-Bátai Ármentesítő Társulat iratai Választmányi ü. jkv. 1899. február8.
