Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Balázs Kovács Sándor: „Már minálunk verbuváltak kötéllel…”

Zeneszóra vonuló újoncok (Garay Ákos rajza) A verbuváló katonák azokra a legényekre, akik üdvözlésképpen is kezet fogtak velük, erőszakoskodásukra melléjük ültek, és borukból ittak, főleg ha a süveget a fejükbe nyomhatták, ráfogták, hogy önként felcsaptak katonának. Gyakori volt a panasz, hogy a verbunkosok az erőszakkal elfogadott legényeket ütik-verik, de pénzért még az önként beálltakat is elengedik. Emiatt nemegyszer véres verekedésre került sor. A népdalokban számos nyomát találjuk a verbuválástól való félelemnek, a verbuválás erőszakának. E dalok hangvétele sehogy sem illik a verbunkos dalok hangulatához. Ami a verbunkos nótákat illeti: rendszerint népdalokat, mulatós énekeket, bordalokat kötöttek át a gyakorlott katonák, őrmesterek a katonaéletet dicsérő toborzókká. Az is előfordult, hogy maguk faragtak fut-fát ígérő új rímeket az ismert dallamokra. A toborzók azonban a nótákkal együtt kötelet és bilincset is hordoztak magukkal. Ha a mámor elmúltával a legény a keserű valóságra ébredt, ritkán volt visszaút. Volt ugyan eset, hogy nagy pénzért szabadon bocsátották a katonának állott legényt, többnyire azonban „kérlelhetetlenül elnyelte a sorozóhelyre vezető üt pora. "

6(> A jó tánc, a szép tánc magával ragadta az embert. Egy-két pohár bor is hatással volt, oldódott az óvatosság, emelkedett a hangulat. Sokszor megesett, hogy reggel még esze ágába sem járt Bercinek, Pistának vagy Jóskának katonának állni, este pedig beadta a derekát. Eszébe jutott, mennyit dolgozott aznap is robotba. Örökséget sem nagyon várhat az apja után, mert földjük alig van. Nyomorogjon egész életében itt a falujában? - Hinnye, de szépen járja az a vörös nadrágos ott! Ha én így tudnám - sóhajtott valaki. Az egyik szemfüles toborzó meghallotta. - Gyere, öcsém, szívesen megtanítlak én, nem olyan ördöngös mesterség ez! Karon fogja, beszél neki, milyen szép a katonaélet, s a legény belefeledkezik a figurázásba, amíg bele nem csap a társa tenyerébe, fejébe nem nyomják a csákót. Ez volt ugyanis a jele annak, hogy fölcsapott. Most már nincs visszaút. Számos indoka lehetett még a parasztlegényeknek, hogy a tánc és a bor mámorában elszegődjön a hadseregbe. Az egyiknek szerelmi bánat nyomta a szívét. A másikat a mostohája nem szívelte, de nem mehetett el az apja házától. A harmadik pedig éppen teljes árva volt. Ruháján kívül más vagyona nem akadt. 60 CSETRJ 1997,499. 61 KÓSA 1980, 181-182.