Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)
Gaál Zsuzsanna: A passzív ellenállás másfél évtizede Tolna megyében
magyar országgyűlés feloszlatása utáni politikai tevékenység már törvénytelennek számított, 13 birtokait zár alá vették, és 1850-ben hadbíróság elé is állították, de gyorsan tisztázni tudta magát, az eljárást rövid idő múlva megszüntették ellene. 14 A gyors felmentő ítéletben vélhetően az is szerepet játszott, hogy Sztankovánszky látva „a hadviselés váratlanul sebes, komolyabb fordulatát" 1849 július 25-én lemondott főispáni tisztségéről, azzal indokolva döntését, hogy maga csak azért vállalt szerepet hogy a „beligazgatás" feladatát elássa, és ezzel az anarchikus merényleteknek gátat vessen. 15 Az 1849 júniusában felálló tisztikar névsorán végigtekintve egyébként szembetűnő, hogy az alispáni tisztséget felvállaló Perczel Béla kivételével, gyakorlatilag hiányoznak a megye életét korábban meghatározó családnevek. 16 E jelenség megítélésünk szerint újabb bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy a Tolna megyei középbirtokos nemesség zöme nem azonosult 1849 trónfosztáshoz vezető radikalizmusával, de természetesen nem tudta elfogadni Ferenc József nemzeti önrendelkezést, megyei autonómiát megsemmisítő rendszerét sem. Nem támadt ellene, Noszlopy Gáspár szabad csapatokat szervező akciója idegen tőle, túlélni akarja csupán, birtokára húzódva kivárni, hogy az alkotmányos rend újra helyre álljon. Az 1850-es években a középbirtokos nemesség kiszorult hatalmának egykori fellegvárából, a megyéből, annál inkább, hiszen a hagyományos értelemben vett vármegye gyakorlatilag megszűnt. Az udvar beolvasztó törekvéseinek megfelelően a birodalom egészében azonos alapelvekre épülő, egységes közigazgatást vezettek be. A Sylvester-pátensben foglaltaknak megfelelően a végrehajtó hatalom legfőbb birtokosa a császár, a miniszterek a legalsóbb hivatalnokig közvetve vagy közvetlenül az uralkodónak felelősek. A magyar királyságot mint koronatartományt öt kerületre osztották, amelyek 7-10 megyét foglaltak magukban. Tolnát a Sopron központú kerületbe sorolták A megyék élére megyefőnököket állítottak, akiknek hatósága alá rendelték a járásokat. 17 A központi akarat érvényesítése érdekében a rendi, patriarkális elemeket felmutató igazgatással szemben egy hatékonyabb, professzionális rendszert valósítottak meg. Ennek egyik fontos eleme a foglalkozását hivatásszerűen űző, képzett, jól fizetett, a mindenkori hatalmat kiszolgáló tisztviselői kar. A rendi igazgatás korában - mint láttuk - már megjelentek a bürokrácia egyes elemei, a rendszer egésze azonban sokkal inkább a megyei nemesség hatalmi igényeinek, mint a modern igazgatás követelményeinek felelt meg. A megye és a járások vezetése a reformkori Tolnában a tekintélyes középbirtokos családok privilégiuma, bár az első változások itt is érzékelhetők. Az 1840-es évek elején a bekövetkezett konzervatív fordulat részeként korábban ismeretlen nevek jelentek meg magas posztokon. Ekkor került a dunaföldvári járás élére Moravchik András, a dombóváriéra Berecz Mihály, a főjegyzői székbe Hegyessy János. 18 A történeti szakirodalomban hosszú ideig szinte közhelynek számított az a megállapítás, mely szerint a Bach korszak magyarországi igazgatására az osztrák és cseh Beamterek túlsúlyos jelenléte nyomta rá a bélyegét. Benedek Gábor alapvető vizsgálatának köszönhetően ma már tudjuk, hogy tényleges számarányuk a valóságban jóval kisebb, mint az korábban feltételezhető volt. A bécsi Finanzarchivban fellelt szolgabírósági jegyzékek tanúsága szerint a járási tisztviselőknek 72 %-a a Magyar Korona országaiban született, s mindössze 23 %-a származott a Lajtán túlról. 19 A járási vezetők születési hely szerinti megoszlása is hasonló arányokat mutatott. Benedek Gábor vizsgálatainak további eredménye az a megállapítás, mely szerint a szolgabírók több mint fele, 53, 6 %-a nemesi származású. 20 Adott témánk szempontjából a kérdés persze az, hogy a középbirtokos nemesség milyen arányban vállalt részt a járások vezetésében. A forrásadottságok miatt egzakt, statisztikai adatokra támaszkodó válasz a kérdésre nem adható. Elsősorban azért nem, mivel a rendelkezésre álló nemesi jegyzékek csupán a rendi állást rögzítik, viszont nem szolgálnak semmiféle információval az érintettek valóságos gazdasági, társadalmi státuszáról. A szolgabírákról készített jegyzékekből ennek ellenére is néhány megállapítás azért levonható. Megítélésünk szerint jelzés értékű például önmagában az a tény, hogy e tisztet betöltők 46 %-a már nem nemesi 13 DEÁK, 2004. 33. p. 14 TMÖL Sztankovánszky cs, i. 19. dob. 81. pali., 18. dob. 50. pali. 15 TMÖL Sztankovánszky cs. i. főispáni i. 1849. júl. 25. 16 TMÖLKjkv. 1849.jún. 12. 17 CSIZMADIA, 1976. 88-89. p. 18 Lásd 1. sz. melléklet. A táblázat összeállításához nyújtott segítségéért e helyütt is szeretnék köszönetet mondani Cserna Annának, a Tolna megyei Önkormányzati Levéltár igazgatóhelyettesének. 19 BENEDEK, 1997. 12-13. p. 20 BENEDEK, 1997. 34. p. 401
