Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Balázs Kovács Sándor: Sírversek a sárközi temetőkből (Bogár István gyűjtése alapján)

azonban a fej fa-készítőhöz, mert hisz az egyes családokban is értenek jól a faragáshoz. Nem is kell ehhez más, mint szekerce, gyalu, fűrész és véső, a többit tudja mindenki! "

3 A sárközi sírversekben a sajnálkozás, a szeretet szól hozzánk a naiv, sokszor különös helyesírással írt sorokból. A feliratok elsősorban az elköltözött kis gyermekeket siratják legmeghatóbban, az öreg emberek fej fájáról a természetes végben való bölcs belenyugvás szól. Sírverseket elsősorban a fiatalon elhunyt sárköziek kaptak, férfiak és nők egyaránt. Zömük a 19-20. század fordulójának gyakori betegségében, a tüdővészben halt el, mivel a betegség nem válogatott. Egyaránt elvitt szegényt és gazdagot. A temetőben azonban elsősorban a tehetős sárközi parasztpolgároknak emelt családjuk - már az 1860-as évek második felétől - kő síremléket, melyre sírverset is faragtattak, így ezek maradtak meg a 21. századra. E sírkövekre felvésett szöveg szinte minden alkalommal pontatlan. Anyakönyvi elemzések bizonyítják, hogy többnyire a halálozás időpontját vésték el, mivel sokszor a temetés és nem a halálozás dátuma került a síremlékre. Előfordult a halálozáskori életév elvésése, sőt annak a lejegyző által történt félre olvasása is. Pl. a 73. sírversnél az eredeti gyűjtésben Bálint István 73 éves korában halt volna meg, az anyakönyveket megvizsgálva azonban kiderült, hogy Bálint István csupán 23 esztendeig élt; a gyanúnkat felesége 19 esztendős volta keltette fel. Egyértelmű a 2-es és a 7-es szám felcserélése, elvésése. A felvésett szövegek, a halotti búcsúztatókhoz hasonlóan egyéni szövegezésben adják meg a sírkő alatt lévők élettörténetét. A katonáskodás a helyhez, helyi hagyományokhoz kötődő parasztság hagyományos világképében a kiszolgáltatottság, az életerőt megőrző közösségtől való elszakadás szimbólumaképpen fogalmazódott meg. Egyben egy tágabb, ismeretlen kultúrába való kapcsolódást, a közösségi feladatokból való fokozottabb részt vállalást jelentett. Különösen felerősödtek ezek az attitűdök a háborúk alkalmával. A szoros egymásrautaltságban élő faluközösség számára súlyos veszteséget jelentettek a harctereken elesettek. Az ország, a szélesebb társadalmi berendezkedés - melynek érdekében elhunytak - azzal igyekezett a szűkebb társadalmi környezetet veszteségében kárpótolni, védeni és fokozott együttműködésre biztatni, hogy a háborúban elhunytakat egy magasabb társadalmi elismerést jelentő etikai szintre emelte: hősi halottnak minősítette. E fokozott megbecsülést emlékük megkülönböztetett fenntartásával fejezte ki. A központi intézkedés természetesen pozitív helyi fogadtatásra talált. A hősi emlékművek nem a helyi világkép szimbólumait, hanem össztársadalmi jelképet hordoztak. A hősök emlékét nemcsak a faluközösség, hanem az állami közigazgatás is ápolta. Célja ezzel nemcsak az elhunyt hazafi megbecsülése volt, hanem egyúttal ébren tartották a helyi közösségben azt a tudatot is, hogy a társadalom védelmére, áldozatok vállalására mindenkor készen kell állniuk. A háborúban, szülőföldjüktől távol elesett hősi halottak emlékét a község költségén, a település központi helyén vagy a temető közelében, illetve annak megkülönböztetett részében felállított emlékmű őrzi, de az elesettek nevét gyakran vésték a családi sírkőre is. Sok helyen, például Sárpilisen, a református templom mellett áll az első világháborús emlékmű.

4 A mikrotörténeti eseményekből tevődnek össze a makrotörténet nagy mondandói, gondoljunk itt az első vagy a második világháború során elhunyt emberek családtagjaira, gyakran egy családból többen is ott maradtak a fronton, gyakran a apa a fiával, vagy testvér a testvérével. A 4. sírversben szereplő alsónyéki, Tóth János 22 évesen, 1917. márc. 19-én hunyt el az orosz fronton, mostohatestvére, Sárosdi István szintén a fronton hunyt el, 1916. augusztusában. A 65. sírversből kiderül, hogy az őcsényi Keserű János 22 évesen sebesült meg a kárpáti harcokban és halt hősi halált 1915. ápr. 8-án. Testvére, Keserű István megsebesült Doberdónál, és hősi halált halt 1915. nov. 12-én. A decsi Cseh József az újvidéki szükségkórházban halt hősi halált, 37 évesen. A versekben az egyéni tragédiák is megjelennek: például a 21. sírversben szereplő 15 éves alsónyéki Kovács Mihályt revolverrel lőtték le, vagy a 19 éves őcsényi Bálint Istvánné Török Sárát saját házában, saját szobájában gyilkolták meg. (73. sírvers) A sírversek alapján mondhatjuk, hogy nem a teljes sírversek, hanem csak a sírvers-motívumok hagyományozódnak. A motívumok - elterjedésüket és alkalmazásukat tekintve - különböző értékűek; egy 3 MALONYAY 1912,357. 4 KUNT 1987, 226-227. 344