Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)
Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében
A felhalmozás azonban elsősorban nem ingatlanokban történt, hanem a népvándorlás kori nomád társadalmak mintájára ingóságokban (népviselet, textil, bútor, kerámia, stb.) Ezeket a tárgyakat mobilizálni lehetett, szállíthatóak voltak. A vagyon és a jólét szabta meg társadalmi és politikai öntudatukat: „A búza- és kukoricaterméssel, ill az értékesítési lehetőségek alakulásával tart lépést egyesek jóléte, ettől függ, hány új selyemszoknyát, röpit és kendőt kapnak a menyecskék, ez határozza meg a szekszárdi és hajai rőfös hasznát, és nagyjából ez dönti el még a képviselőválasztások eredményét is, " A rátarti birtokos parasztság lenézte a vagyontalan, függő helyzetben élő falusi kispolgári réteget (kisiparosok, kiskereskedők, stb.) és leányaikat szívesen adták férjhez rangjukon felül. Gyermekeiket taníttatták ugyan, de az alsófokú középiskola (algimnázium, polgári) elvégzése után visszavitték a „vagyonba". Élesen elkülönültek a szegényektől, akiket a gúnyosan jöttéknek, jöttmenteknek hívtak. Az egyke eltorzította a családi élet egészséges fejlődését és sajátos „nőuralom" alakult ki. Viszonylag jobban örültek a leánygyermekeknek, mert azt jobban lehetett öltöztetni a híres sárközi viseletbe, ők voltak a családi vagyon cégérei. A vagyonos „egyes lányhoz" beházasodott szegényebb vőt kiküldték a szállásra dolgozni, a feleség kényelmesen élt, az idősebb nőrokonok irányításával cselédek végezték a házi munkát. A családi vagyon a faluban élő női családtagok kezében volt. A nők fel szabadultságára jellemző, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a házasságkötés után is megtartották leánykori nevüket. Mindkét részről nagy volt az erkölcsi szabadosság, s a terméketlen, érdekből kötött házasságokban napirenden voltak a válások. A több gyermek a családban régen vallásos indítékú is volt. Ez az eszme sokáig élt a meg nem bomlott paraszti közösségekben, akik a gyermeket Isten áldásának tekintették. Az ettől való eltérés már az értékrend torzulását mutatja. „Az egyke természetellenes helyzetet teremtett a szülő és gyermeke között. A szülői szeretet két véglet között mozog: egyrészt elkeseredett harc a meg nem született gyermek ellen, másrészt a meglévő iránti majomszeretet. (Az egyke) a szülőben nem lát mást, mint örökhagyót és nem győzi kivárni, hogy a vagyonnak korlátlan ura lehessen. Szomorú öregség vár az olyan szülőre, aki a gyereke kérésének enged, és már életében ráíratja a vagyont. Attól kezdve az öreg csak teher, és sokszor még jó szó sem jut neki. " Az egykezes összetett okokra vezethető vissza. Az egyke nem a legszegényebb rétegek között alakult ki, hanem azok körében, akiknek sikerült annyi földre szert tenniük, hogy a család szerényen, de nyugodt körülmények között élhetett. Ezek a családok rettegtek attól, hogy a nehezen megszerzett föld ismét eloszlik, a család visszasüllyed a szegényparaszti sorba. Azért igyekeztek egyetlen gyermeket nevelni, hogy az örökölhesse a viszonylagos jómódot. Az egyke azonban nem csak gazdasági kérdés, ennél sokkal súlyosabb társadalmi és erkölcsi kérdés. Valójában a falu megromlott közvéleményéről van szó, az ősi szemlélet megváltozásáról. A természetes hajlamok, ősi ösztönök, amelyekkel a természet azért ruházta fel az anyákat, hogy az életet védelmezzék, különféle társadalmi okok miatt háttérbe szorultak abban a szemléletváltásban, amely az egykét létrehozta. Pl. A több gyermek miatt lehetetlenné válik a városias kényelem, az igényes öltözködés stb. Vasas Samu megkockáztatta azt a feltevést, hogy a Kalotaszeg sok faluját pusztító egyke kialakulásához nagymértékben hozzájárult a roppant költséges, drága népviselet is, amelynek előállítása óriási anyagi erőfeszítést igényelt, de amelyről lemondani senki sem akart. 208 Ezt több gyermek esetében igen nehéz előállítani. A sárközi viselet a kalotaszegi mellett a Kárpát-medence legdíszesebb, leggazdagabb, legdrágább viselete. Előállítása hasonlóan nagy erőfeszítést kívánt a szülőktől, melyet levéltári forrásaink is megerősítenek. Tóth Mihály alsónyéki lakos levele szerint „oka annak, hogy én édes szüléimmel kellemetlenségben jöttem, nem más mint az mikép egy leány testvérem van, ki nem véve figyelemben szegény sorsunkat - a legelső gazdák leányaival kíván ruházatban versenyezni, ennél fogva azon napszámokat, mellyeket keres az általam eszközölt háztartási kölcségekkel közzé nem teszi, hanem magának külön elrakván, egy részt ez által nehezíti a ház fentartás kölcségét, más részt ezen keresménye elég nem lévén ruházatára, azt kívánna mikép én azon öszvegen túl, mit kézi munkáim keresményéből ruházatára adok ~ még minden szerzett marháim eladását eszközölném s abból őt kívánata szer ént úri módon ruháznám. - Ezt azonban én kinek édes szüleimet, leány testvéremet, magam három tagú családját élelemmel, fiittővel, KATONA 1962,49. NAGY 1989,53. 332
