Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

ruházattal ellátni, ezen kívül egyházi, községi és császári királyi adózásaimat tellyesíteni kell és csupán magam keresményéből nem tehetvén, kívántam, hogy a közös kenyéren élő ház nép szükségeire fordíttassék, - azt pedig, hogy czifra ruháért a járó jószág végkép elpusztuljon, elleneztem, mire leány testvérem és édesanyám - ki most már örömest inkább lányát házasítaná fiúi a házhoz, engem pedig ki eddig a család fenntartója voltam, szélnek bosátani kívánna - fel haragudván, a külömben is természeti nyomorult édes atyámat ellenem felharagították. "

209 Bizonyos fokig az egykézést a Sárközben visszavezethetjük a szabadság és függetlenség belső igényére is. Már a folyamat elhatalmasodásakor, az 1870-80-as években fölmérhette a sárközi parasztpolgár, hogy a számára idegen piaci erőkkel képtelen megküzdeni. Addig eredményesen harcolt, amíg csupán egy-egy uradalmi vagy állami rendelkezéssel kellett szembeszállnia, de amikor körülötte életszabállyá tornyosuló viszonyok magasodnak, nincs mit tennie. Földjéhez, - amit eddig idegen nem háborgatott, mert nem tudta volna kiélni előnyeit -, immár hozzáférnek az élelmesebbek: megveszik, s azon új életformát honosítanak meg, amely hajszásabb, s mit sem törődik évszázadokon át bevált hagyományokkal. Erre nincs más válasz, egyedül az elzárkózás: műveltség és intelligencia kérdése is, hogy a társadalmi nyomásra a közösség önkorlátozással felel. Hite szerint a szabadság, a függetlenség ugyan szemmel láthatóan összeszűkül, de megmarad lényegében. Amit a külvilág önpusztításnak lát, az befelé önvédelem a világ farkastörvényeivel szemben: embertelen védelem, de jószerivel az egyetlen lehetséges válasz, hosszú évtizedekig.

210 A Sárközben bent a házban kizárólag az asszony kezében volt a kormányrúd. Az ő akarata előtt mindenkinek meg kell hajolnia. De csak egy bizonyos koron túl nyert az asszony ekkora hatalmat, vagyis ha ő volt a legidősebb nő a családban. Néha előfordult, hogy anya és lánya, vagy anyós és meny összeöregedtek és fiatalasszony is volt a háznál, ilyenkor a két öreg együtt dirigált. Az érdekellentétek elkerülése végett azonban az öregebbik asszony rendszerint kikerült a szállásra, vagy a hegyre, a tanyába és ott fejtette ki teljhatalmát. Számottevő munkát csak az idősebb asszonyok és a cselédek végeztek, a fiatalját megkímélték. A lánynak megkülönböztetett helyzete volt a családban. Öltözete, viselkedése, munkaköre pontosan tükrözte családja gazdasági és társadalmi helyzetét. A nagylány az aki elvégezte az iskolát. Ezután bekerült a templomban a lányok padjába, baloldalt elölről a harmadik padba (Sárpilisen) Eggyel előbb ültek a 13-15 évesek, a legelsőben a legöregebbek, a 16-20 évesek. Az ülés bevallottan a kort, valójában a társadalmi helyzetet jelentette, az első padban ugyanis a jöttek lányai ültek, már t.i. az a kevés, aki közülük református. Maga a leánykodás két, legfeljebb három évig tartott, azután férjhez mentek. A család központja a nagyleány volt, körülötte forgott minden. Kettő véletlenül sem volt egy háznál, mert arra gondosan ügyeltek, hogy négy vagy öt év válassza el a két gyermeket egymástól, ennyi ideig pedig a sárközi nagylány nem „lánykodik". A legszorosabb volt a viszony az anya és leánya között. A kis korkülönbség és az, hogy mindketten függtek valakitől, a nagyanyától, valósággal baráti viszonyt teremtett közöttük. Az anyának kötelessége volt törődni a leány ruháival, külső megjelenésével, a falu kis társadalmában elfoglalt helyével. A leányt voltaképpen nagyanyja nevelte. Ő tanította meg a ház körül elvégzendő munkákra annyira, amennyire szükségesnek látta, a szerint, hogy egyedül való volt, tehát vő került a házhoz s akkor rendre beletanult, vagy másodmagával volt s akkor nagyobb valószínűség elkerült a háztól. Nagyanyja vezette be a falu szokásaiba, írta elő számára a kötelező magatartást, készítette számára a kelengyét, beleszólt és ő határozta meg első sorban azt, hogy ki legyen a szeretője. A nagyleányok nem végeztek megerőltető fizikai munkát. Később keltek, mint a többi családtag, segítettek az ebéd elkészítésénél és általában a főzés körül. Télen fontak, vagy még inkább varrtak, de azt is inkább a társaság kedvéért. Nyáron ők legeltették a libát, gyomláltak a kertben, kapáltak, ha kedvük tartotta. Ha elment a háztól többféle munkára fogták, nehogy 209 TMÖL. Fszb. ir. 2203/1864. 210 jÖTTŐS 2002, 5. „Ott négy nemzedék él együtt, igen takaros házban. A vagyon - minden, még egy marhapasszus is - a legidősebb nőé, egy nyolcvanöt éves özvegyasszonyé. Az évek, a hosszú évek során azután összetört minden. Bizalom, gyöngédség, szeretet romokban vannak. A három nemzedék attól tart, hogy a dédmamafél tőlük. A dédmama fél, hogy ivadékai a halálát várják. Az öreg asszony beköltözött a ház legszebb, első szobájába, hátat fordított egész családjának, elfalaztatta magát, egy ablakon át veszi be a kosztját. A házban csend van. Üres a szív. Kiszáradt minden. " - idézi Katona Imre Ruffy Péter őcsényi riportját. KATONA 1962,209. 212 KOVÁCS 1942, 10-11. 333