Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

vele tovább, az is valami. " „Ajány az mán égiszen más. Annak kötelessíge megőrizni magát. Vót olyan is itt a faluba, hogy a násziccakán jött rá az ember, hogy levertík előtte a harmatot, és kérem szépen otthagyta az asszonyt. El is választották tűle, mer ügyi mán próbált vót. " „Rígen vótak olyan menyecskék, akikbe jártak a fiuk, oszt az szabadította fel űket, úgy mondták, szóval hogy az tanította ki ükét a pinázásra. De ezek az asszonyok jobban olyanok vótak, akik külön lettek az uroktul, vagy özvegyen maradtak. De azír nem történt meg annyira, mint máma, mer szabad nő vót, ott vót ügyi a kocsmába, meg a kuplerájba, oszt mentek azokho a fiúk. " „Halja, egyszer én is az ablakon ugrottam ki ingbe, gatyába, mer hazajött a menyecskének az ura. Hát az asszony az anyám lehetett vóna majdnem, de hát mit számított az akkor, örültem, hogy kaptam. Mer hiába vót az emberbe az a kutya ösztön, hogy mán szerette vóna ajány okát meghágni, de míg valamék ügyesebb nőcseléd nem igazított el bennünket, nem mertünk ajányoktul kérni. Ezt az asszonyt is az egyik legíny cimborám mondta, mer azír csak elhíreltük egymásnak, hogy hun lehet kapni. Ennek a menyecskének is egísz héten odavót az ura, oszt nem tudom, hogy akkor hogy ette haza a fene. Hát az ilyennek csak kellett adni valamit, mer különben hogy kértük vóna a jóra, mikor nem is ösmertük. Én is vittem neki akkor egy félzsák búzát. " Általánosan elterjedt vélemény volt, hogy a fiataloknak mindent lehetett a szerelmi életben, de az idősebbeknek meg kellett gondolniuk, hogy mit csinálnak. „Hát mán mi úgy mondjuk, hogy hafirhe ment egy nőcselíd, bérbe adta a farát, annak mán állni kellett, amit az ember akart neki, ha mán azt akarta, hogy a bíkesség meglegyen köztük. Ha bérbe adta a farát, neki szógálni kell. Ha bírbe adta a farát, tartsa! Nem tőtöttük mink avval az időt, hogy simogassuk, becézgessük Simogattam addig, amíg kanolni nem lehetett. Az isten rimánkodott mán neki, mikor a feleségem vót, hát nem udvaroltam mán én akkor neki. Azír jött firhe, mer mán neki is ízentek alulrul." „Hát míg legínyek vótunk, addig jobban elcsecserésztünk a jánnyal, megszorongattuk, megsimogattuk egy kicsit, akkor muszáj vót addig bizserélni, míg izentek neki alúrul, oszt rálett ű is, mer ha nem hoztuk meg az étvágyát, mink maradtunk éhen. Mikor mán asszonyunk vót, nem tőtöttük mink az időt ilyen bolondsággal. " „Hát próbált vóna meg az ember bolondozni, örültem, hogy bedughattam, oszt jól van, el van intézve. Az asszony így is mindig mondta, haggyál mán te, hát mindjárt felíbrednek a gyere kik. " „ Tudja kedves, ha az nincs meg, a férfi akarata, akkor még az ajtófélfa sincs a helyén. A férfinak az akaratát be kell tőteni, amék olyan, hogy nem enged. Például az én uram nagyon pedáns vót abbul a részből, ha én azt mondtam, hogy most nem, akkor nem. Meg, hogy a gyermekágyamban az engem nem bántott vóna. De vótak olyan valakik, hogy nem várt még két hetet se, mán akkor csinálta. De hát ez nálunk nem törtínt meg. Tudja én nagyon szerettem összebúni az urammal, mer nagyon jó a. Ami jó a nem vót rossz, ami jól esik a meg nem fáj. Csak én tudja, azír mindig féltem tűle, mer filtern, hogy kettő fekszik, három kel, hát hogy megint besikeredik egy gyerek. Mer én egíssíges vótam. A jó fődben, még ha a szélire is esik a búza, ott is kikel. Vagy a szekérúton, hányszor láttam mán az asszonyi életemben, mikor megokosodtam, hogy a szekérúton is kikőtt a búza. Hát én meg jó fogamzásképes vótam. Ténylegesen, én még a gatya mellé feküdtem, akkor is egy gyerek. Bizony én mán filtern. Az én uram komagyűjtője, elmondhatom, ténylegesen gyűjtögette a keresztkomákat, mer ügyi csinálta vele a gyereket, osztán a gyerekhe meg keresztkomát kellet híjni. Én váltig mondogattam az uramnak, hogy vigyázzon, de ü azt mondta, hogy ebbe én ne szóljak bele. Az én uram olyan formán vót, hogy ameddig az isten meggalyazta, hogyha mán bement, hát hadd mennyen. Hát míg a termíszet el nem ment tűle, addig ű csinálta. Hát vótak olyan ügyes férfiak, hogy ha mígy Debrecenbe, ne menny be a debreceni állomásra, hanem szálljál ki Kismacsnál. Az okosabb vagy ügyesebb férfiak, vótak olyanok, hogy ezt meg tudták tenni, hogy kivették időbe, nem mentek el a végállomásig, de hát az én uram, ilyet nem csinált. Hát vót olyan hallottam, hogy az asszonyok beszígettük, hogy valahogy elhúzta magát. Mer amikor a nő vele van a férfi ott van a döcögősin, hát félrerántja a farát. De hát én ilyet nem csináltam. Az én uram nem engedte azt meg. Mer amikor fel van indulva egy férfi, hát annak menni kell, jaj mer nem is tudom, hogy mit csinált vóna az uram, ha nem engedem. "

108 „Hát mikor még fiatal az ember, még hozzá se értünk a nőhö, még be se ért, mán elokádott. VAJDA 1987, 190. VAJDA 1987, 193. VAJDA 1987, 198. VAJDA 1987,200. 302