Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

II. Öreg: I. Öreg: Domokosné: Éva: Domokosné: Éva: Domokosné: Éva: Domokosné: II. Öreg: I. Asszony: Éva: Mind: I. Asszony: Mind: II. Öreg: Pali: I. Asszony: Éva: I. Asszony: Éva: Ugön kicsi gyerök vótam, amikor Bogár Pali nagylegény sorba vót. Egyször láttam táncóni pajtásaival. Az vót ám a tánc! Mégis nyomorult végük lett, mert Bogár Pali szegény vót, nem adták neki Évát. Cudar anyja vót annak a szegény lánynak! Édös lánykám, kegyös, kicsi madaram! Nagy hírt mondok néköd! Neköm-e? Neköd ám, kedveském, kéretnek édös szivecském! Kéretnek? Kinek a részére? Mestör Jani részére, - én már jó szót adtam rá. Köll a kutyának! így fogadod ezt a nagy szeröncsét? Majd töszök róla, hogy az övé löszöl! Szegény Bogár Palira aztán kitűzték a célt, összefogtak ellene, bajt bajra töttek neki! Évit meg addig kínozta az anyja, hogy mikor a kérők megjelöntek, nem tudott az szóni szegény se igönt, se nemöt! Csak egy hét múlva csendült föl bánatos hangja. Jegös a sudárfa, nehéz vizet merni,/ Akit néköm szántak, nehéz megölelni./ ölelni akarom, nem hajlik a karom,/ Csókóni akarom, nem az én angyalom. Nincsen annak a madárnak kedve,/ Aki kalickaba van rekesztve./ Odahordják ételét, italát,/ Mégis röpdös, várja szabadságát. Mégis férhő erőtették, olyan szomorúan búcsúzott leánypajtásaitól, mint aki halni mögy. Nincsen annak a madárnak kedve,/Aki kalickaba van rekesztve... Bogár Pali meg csakjött-mönt a faluba, mint az egyes csillag az égőn, - osztán csak mondta a keserű nótákat. Öreg utcát végös-végig jártam,/ Babám házát sehol sem találtam./ Pedig itt vót ebben az utcában,/ Piros rózsa nyílt az ablakában. Szegény Evi meg nem tudott mit tönni, minthogy újasszony létire gyászba öltözött. En már ezután feketébe járok,/ Ha meghalok, sirassatok lányok,/ Világoskék lögyön a koporsóm,/ Barna legény lögyön a siratom. Nem is mönt le róla élete végéig a gyász. Edösanyám egyetlen egy lánya,/ Korán eladta a más házára./ Átkozott lögyön az édesanya,/ Ki a lányát korán férhő adta. 291