Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

II. Öreg: Bogár Pali keserűségében rosszat tött, elbujdosott. De nem bírta sokáig, visszatért, ott bujdosott a Tejesszögben, a susogó nagy nádasban. II. Asszony: Évi hamar hírét vötte a nádasban bujdosó Palinak, nótával üzent neki: Öreg utcán végöstelen végig,/ Fújjad babám furulyádat végig./ Hadd hallja meg az a kis mönyecske,/ Ki az urát soha sem szerette. I. Öreg: Hogy esött, hogy nem, Evi harmadnapra otthagyta az urát. Osztozott Pali sorsában. Szegényöknek nem jutott hosszú boldogság. Hajtották, űzték ezután kettőjüket együtt. Pali mindjobban betyárságra adta fej ét. II. Öreg: Mindig úgy tudtam, hogy ő utánuk maradt a nóta, a hat csikórul. A mezőben szépen legel hat csikó,/ Mind a hatnak lábán van a békó./ Ergye rózsám, tered errébb a csikót,/ Hadd vögyem le a lábárul a békót. Ha levöszöd a lábárul a békót,/ Hát azután hova töszöd a csikót?/ Majd elhajtom, amerre a nap lejár,/ Arra tudom, a gazdája úgy sem jár. Pali, mint a többi szegénylegény is Bácskába, de még messzebb is elhajtotta a nagyurak lovát. Először aztán mégis kézre kerítötték. Kilenc esztendőt mértek ki neki. I. Öreg: Akkor éneköték a lányok ezt a nótát, hogy... Akkor aratják a búzát,/ Mikor pirulását látják -/Akkor szánja lány a legényt,/ Mikor vasban látni szegényt. Gyönge karja be van kötve,/ Be van gyöngén tekergetve./ Gyönge szája nem mosolyog,/ Kivel gyöngén csókolgatott. I. Asszony: Evi hüsegösen kivárta a kilenc esztendőt, mosogatta a rabruhát Palira, de a várakozás csak ölte, csak sorvasztotta szegényt. II. Öreg: Pali természete nem bírta ki a kilenc esztendőt. Kiásta a börtön falát, szömbeszállt az őrzőkkel, s az lőtt a vége, hogy még tizönegy esztedőt kapott a kilencre. II. Asszony: Úgy üzente meg szegény Évának énekbe: Legények: Boldogtalan sorsa egész életömnek,/ Arad naprul napra bánatos szívemnek./ Arad naprul napra bánatos szívemnek,/ Mert végére jártam szabad életömnek. Elöm a tömlöcöt hat szilaj tinóért,/ Zörgetöm a vasat nyergös paripákért./ Az én égő gyertyám, kígyók, békák szöme,/ Takaródzó párnám tömlöcöm teteje. Ne csudálkozz rózsám, hogy én sárga vagyok,/ Kilenc esztendeje, mióta rab vagyok/ A kilenc esztendőt töltöm rabságba,/ Tizönegyet kaptam mellé ráadásra I. Öreg: Ezt már Evi sem tudta kivárni, elsorvasztotta szegényt a búbánat. Halála előtt még egyszer elénekelte: Éva: En már eztán feketébe járok,/ Ha meghalok sirassatok lányok./ Világoskék lögyÖn a koporsóm,/ Barna legény lögyön a siratom.