Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Csekő Ernő: Ifj. Leopold és Szekszárd

S fönt a hegyeken is együtt él a szerény mód s a találékony okosság, hosszú tanakodás a csántérfa cseréjéről, a „mégezévbenmegteszi" présházi nádtetőről: csak félig földmíves, félig már kézmíves Szekszárd szőlős parasztja. 22. kép: Szekszárdi présházak a hegyoldalban. (Szekszárd város történeti monográfiája II. 80-81. p. között) Mert végül nála fut össze minden; szüretkor nincs hivatal, iparost sem kapni s félszemmel pislog a boltos a pult mögött. Alig is maradt egyebük a szekszárdiaknak, mint ez a szüret. Ahhoz, hogy a város mezei iparát, megyeközi forgalmát elreteszelje, ahhoz a Duna még elég közel van. Mióta a bajai Dunahíd is az átkozott légvonal kedvéért Bátaszéknek épült, a szekszárdkörnyéki gazdanép is többfelé megoszlik, ha vásárolni akar, ha piacot keres. A Siótól alig telik több, minthogy mesél a szekszárdiaknak a Balaton álmáról s a Duna híreiről. Jobban csak az ősi medréből felzajló nagy megyei élet, bíróság, iskola, adó s kamat gondja, európai tiszta őrhelyén a tökéletes új megyekórház és a még Japánból is meglátogatott selyemtenyésztő központ, ami a szekszárdi idegenforgalmat a falusi fölé emeli. Tokaj árnyéka Marad, ami marad: az öröm és gond szőlője, a szíve lelke Szekszárdnak. Bogyókék színe, mustos lélegzete csudás szeptemberének. Nem kúszik rajnai fellegvárakra a szekszárdi repkény. Nem néznek a tőkék elbízottan a Chateu Yquem boredauxi tornyaira, nem pihennek puhultan Lafitte palotás teraszán: - még a burgundi borok patrícius présházai sem várják alázatos szüretünket. Csak tömésházak, hajlott nádtetők. Világhír? Hiszen van belőle. De nem annyi, mint e bor megérdemelné s mit bőven megkapna, ha francia hegyen, vagy a Rajna lankáin terem. Bár 1703-tól, mikor szekszárdi bortól tömegesen gyógyult a tömöttgyomrú angol s a köszvényes hollandus, a külföld is jobban emlegeti Szekszárdot, csak valljuk meg: azért Tokaj árnyéka ráborul minden más magyar bor világhírére, mint ahogy háládatlan feladat tanítványának lenni Michelangelo mellett. Tokajt éneklik meg az angol és francia költők, Tokaj említik minden más borunk helyett is a külföldi nagy enciklopédiák. Még a szőlőtőkék plagizátorai is - a XVII. század óta, mikor francia szerzetesek Tokajból vittek vesszőt Chateau Chalonba - a tokajit igyekszenek reprodukálni, nem az egrit, badacsonyit, szekszárdit. Szó sincs róla:- Tokaj megérdemel minden diadémet s csak kár, hogy királyi trónján is koldus maradt. Am a hízelgés, amivel Voltaire Mme. Pompadourhoz intézett versében Tokaj borának hódol („Ce tokai dont votre Excellence Dans Etioles me régala, N'a-t-il pas quelque reesemblence, Avec le Roi qui le donna?"), mondván, hogy „nincsen hozzátéve semmi, erős és édes Chateau Lafitte, francia település, az egyik legnemesebb bordeauxi bor terem itt. 373