Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Csekő Ernő: Ifj. Leopold és Szekszárd

büvital, a szemünk fénye, szívünk varázsa, sohasem változó Jótevőnk", azt Szekszárd nagyborairól is elmondhatta volna. Ámde akár rímelnek, akár hallgatnak róla, Szekszárd türelmes őshegye terem és terem és terem mézédes, pezsdülő, vagy vastag, fanyar vörösborokat, mit a régiek virilis-nek neveztek, csípős és édes ürmöst, napon feledett különös őszutói aszúkat, melyek ízekre váltják fel októberünk színeit, vérforraló csemege és pecsenyeborokat, miket félig töltünk kóstolni a vastagfalú pohárba, olaszrizlinget, furmintot, decsi szagost, nevető sárfehéret, malagaízű kadarkát, virágszagú muskotályt. Terem és terem és terem váltakozó népek puttonyaiba, agyaghordókba, tölgyfadongát abroncs rabságban vigasztalni, körülölelve házakat és temetőket, dévaj kedvet és bánatot. Itták kecsketömlőből, kokorsóból, pintesüvegbol, csutorából kishitűek és legénykedők, okoskodók és okosak. S itták töröksíp és dobpergés, majd cigányzene mellett, végül halkuló énekszóra. Itták urak és zsellérek, baráti pohárból és sarcos ellenségek. Adott szegény sorából méretlen gazdagon, ifjú évet az öregeknek s megkóstoltatta a fiatalokkal a borongó őszök zamatát. Ez a mi Szekszárdunk, szegény urak földje, zselléreké: - ám az évekből várkastélya van: határa szűk, de rajta az idők Bazilikája. Sanyi. Egy magyar óceánrepülő. Sanyi szüleivel Józsefpusztán, Szekszárd mellett, szomszédságunkban lakott. Mikor Sanyi kétéves volt, atyja egy igazi karikás ostort vett neki. - Evvel a „karikás"-sal Sanyi, aki akkortájt még vajmi keveset törődött az Atlanti-óceánnal, a disznócsordát segítette a déli nap heve elől az akolba terelni. Valahányszor ostorával hatalmasat durrantott és erre az egyik süldő ijedtében nagyot ugrott, csak úgy fénylett a kis Sanyi szeme. Ha valaki Sanyi navigációs műszereit alaposan átvizsgálná, bizonyára ott találná a József-pusztai „karikást"-t. Valamikor végtelenül büszke volt is rá a kis Sanyi, bizonyára arra használta, hogy a mennybolt csillagjait tizennégy órán belül egy akolba terelje. Egy szép napon - a savanykás siller mellett ott ültünk az asztal körül - apja közénk hívta Sanyit, hogy elmondassa vele azokat a borsos kiszólásokat, amelyeket ostordurrogtatás közben tanult paraszti játszótársaitól. Ezek hallatára aztán hosszasan nevetett és kék szemeiből csak úgy potyogtak a könnyek. Pedig erre a mesterséges öntözésre ott nem volt szüksége a talajnak. Hisz a Duna kéretlenül is meghozta a vizeit, akármilyen kitartóan harcoltak is ellene hajthatatlan apáink gáttal és csatornával. Rejtett, földalatti utakon át, ahol a mérnök-pandúrok nem hághattak a rablókedvű vadvizek nyomába, a Duna még mindig átlopódzott. S ha már egyszer a belterületre ért, akkor a jól gondozott lucernás kellős közepén „Kisduna" lett belőle, az aratásra érett búza lábján talajvízbe merült, az utak úgy elposványosodtak tőle, hogy még a bivaly is benneragadt. Köröskörül kákatermő ingovány. - Öntözte a holt Dunaág észak felöl Sanyi apja pusztáját meg a miénket is, mégpedig épp ott, a gógai sziget sarkán, ahol szomszédok voltunk. Az ősi víz ott színlelte legmélyebb álmát. A tavaszi áradáskor minden évben átjártunk egymáshoz és csak néztük, hogyan lúgozza ki a Bukodiból, meg Kutyatanya felől zavarosan előtörő talajvíz az illatos széna lelkét. Csóválhattuk a fejünket. Sanyi apja nálunk, én meg náluk. A látszólag megfékezett folyam alattomos álutaival nem tudtunk megbirkózni. Bár Sanyi apja a mindig megújuló újmocsarat kétségbeesésig benavigálta. Szikár termetű, hajdani lovastiszt volt: tréfaértő, készséges magyar farmer, aki rögtön megőszült, mihelyt ezt kora némiképp megengedte neki. Az egész megyében kitűnő gazda hírében állt. De a vagyona előbb kiapadt, mint a talajvíz. Fiatalos tudatalattiságában talán ezért haragudhatott Sanyi olyan rémesen minden vizekre. Az öreg Sándort legyőzte a Duna, de a kis Sanyi meghódította az óceánt. Előkészületei nem egy évig tartottak, egész életén át folytak azok. Már amikor két éves korában az ostort pattogtatta. Es később, midőn fiatal markába ostor helyett kézigránátot ragadott. Hát még mikor a levegő leszerelt hőse, talaj nélkül a lába alatt, az ismerős gazdák közt gabonakereskedéssel próbálkozott. - Kora reggeltől késő estig. Egyik majorból a másikba. - Még látom, hogy kanyarodik be a szekszárdi Kaszinó sarkánál egyik reggelen, hogyan kormányozza kéz alatt vett Ford-kocsiját, siet a pusztákra, emitt 374