Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)
Csekő Ernő: Ifj. Leopold és Szekszárd
honnan veszi a pénzt s merről vetik szemére, amit költött? Nem sok öröm van itt a könnyű adósban, nem biztat nyereséggel a silány portéka. A gyorsan kilyukadó talpat, a fölös csontot a húson, a belül férges almát a kerek kis völgyben másnap mindenki tudja. így kerekedik boltban és műhelyben pátriárkája, de bolondja is a maga érdekével nem számoló szekszárdi becsületnek. Nézd kilencven évét az ősz boltosnak a Nagy utcán, az öregapját, a dédapját is ösmerte minden vevőnek. - Még az a bekecs jó lesz, amit két év előtt vett, Prantner uram, - mondja az egyiknek. - Négy méter? Nem. Ebből a szélességből az sok lesz. (...) Itt élt a kerge lakatos, ki - mint operáció előtt a sebész - óráikig eltűnődött, nem lehetne-e az új lakat helyett inkább kifoltozni a régit s végül alig akart fizetséget elfogadni <ezért a semmiségért>. Itt élt a kárpitos, ki száz évre gondolt előre s kevesebbre nem, csak száz évre varr, töm, feszit, zsinóroz, behúz zsöllyét és matracot s hiába rendelnél nála csak egy életre eleget. „Ázsia" vagy „bájos kisváros"! Mint láttuk fiatalkorában inkább az előbbi, idősebb korára már az utóbbi volt Szekszárd ifj. Leopold Lajos számára. Ez az ő esetében is egyrészről az életkor igényeinek, az életút eltérő szakaszainak kivetülése, de hogy ez a felemás érzés Szekszárddal kapcsolatban másban is megfogant, álljanak itt Mészöly Miklós sorai, az egyrészről biztonságot adó, akolmelegséget árasztó, másrészről korlátozó, visszahúzó városról és társadalmáról: „Mint tünetgóc, mindenesetre iskolásán komplett. Adva volt egy város, tipikus lateiner megyeszékhely, gyermekes dzsentroid allűrök, viszonylag jómódú polgárság, iparosság, parasztság, ahol igazi indulattal egyik réteg sem acsarkodott a másikra. Mindegyik elvolt a maga kialakított, kialakult rendjében. Volt Úri Kaszinó, de volt Legényegylet is, Gazdakör, Iparos Székház. Es mindegyik büszke a szagára. (...) Amíg én Szekszárdon éltem - 1938-ig -, Babits Halálfiai-nak a látlelete szinte módosítás nélkül érvényes volt. A Halálfiai nem jó regény, de a maga nemében leverő-izgalmas tudósítás. Legalábbis a lényeget illetően. Amiről folyamatosan szó volt: egy rangosán érzékeny és jó képességű értelmiség - és leendő értelmiségiek - méltatlan elfuserálódása. Holdkóros tehetetlenség. " III. Szekszárd szerepe ifj. Leopold Lajos pályaívének, életművének alakulásában Ifj. Leopold Lajos Leopold Sándor és Kron Ottilia utolsó gyermekeként 1879. december 5-én Szekszárdon született. A szekszárdi polgári fiúiskolában, a ciszterciek bajai főgimnáziumában és végül a pesti Pázmány Péter Tudományegyetem jog- és államtudományi karán folytatott tanulmányit követően hazatért, és Szekszárdon telepedett le. Evekkel később, 1905. január 8-án vette feleségül Jacobi Lívát, egy tehetős pesti zsidó polgárcsalád leányát, a híres zeneszerző, Jacobi Viktor húgát. 27 Ezt követően nejével, valamint leányával, Évával (született 28 : 1905. október 20.) jó tíz évig éltek Szekszárdon. Az I. világháború alatt, 1915-1916 táján felesége és kislánya felköltözött Budapestre. A Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank igazgatósági tagságáról, 1916 februárjában történt lemondását Leopold maga is a fővárosba történő távozásával indokolta. 29 Elköltözésükre utalt 25 Budapesti Hírlap 1935. január 20. 7-8. 26 MÉSZÖLY 1991.35-36. " 7 Tolnavármegye 1905. január 1. 4. p. 28 TMÖL, Felekezeti anyakönyvek másodpéldányainak gyűjteménye, Szekszárdi izraelita hitközség i. születési anyakönyv 29 Tolnavármegye és a Közérdek 1916. február 24. 1-2. 6. kép: Jacobi Lívia fényképe. (Badics Lívia tulajdona) 347
