Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

Február 24. - Ha nincs fegyverünk majd csinálunk - fejezte be beszédét a minap ezredes urunk. A mai nap elkezdtük a fegyverkészítést. Mindegyikönknek egy rohamkest és három darab kézigránátot kellett faragni fából. Ezredes úr bizonyára nagyon sajnálta, hogy a leventében használatos gyakorló fapuskákat nem küldték utánunk. A mai nap mínusz 30 fok alá süllyedt a hőmérő. Egy csöpp vigasz a nagy bútengerben. Fejenként este 4 szem burgonyát és 20 dkg lisztet osztottak. Magunknak kellett megfőzni. Krumplis nudlit főztem szakaszunknak. Február 25. A beígért test sanyargatást is el kellett kezdeni. Úgy gondolták, először a katonák lelkét kell megpuhítani. Istentiszteletre vittek bennünket, lelkigyúrásra. Pass tisztelendő úr prédikált. Prédikációjában kifejtette, hogy Krisztus elvei megegyeznek a nyilasok elveivel. így tulajdonképpen az első nyilas Jézus Krisztus volt. Mondott még egy-két megszívlelendő igét: „Akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk!" „Készüljetek, mert rövidesen eljön az idő, amikor az Úr ítélőszéke előtt kell megjelenni!" Február 26. Test sanyargató nap. Ébresztő reggel 5 órakor. Cudarul esett a havas eső. Vagy 50 km-es sebességgel fújt a szél. 6 órakor rendeltek el sorakozót, mégis csak 8 órakor indultunk el menetgyakorlatra, addigra mindannyian bőrig áztunk. 25 km-t gyalogoltunk, mikor egy kis majorba értünk. A major gazdája titokban adott egy kis kenyeret és tejet. Alig nyeltük le, 2 óra hosszáig hegyet mászattak, majd vissza a táborba. Éjfél felé feküdtünk le. Március 2. Tóth ezredes közölte, hogy a szakácsok megcsaltak bennünket. Ellopkodták az élelmünket, így három napig csak ebédet kapunk. Éhező gyomorral teljesítettük a napiparancsot. Minden rajnak fakereplőket kellett faragni, kisebbet, nagyobbat. A kisebbek lesznek a golyószórók, a nagyobbak a nehéz géppuskák. Még jó hogy voltunk ketten, hárman „népi gyerek", akik ismertük a kereplőket, azok szerkezetét. Ha mi nem vagyunk, nagy gondban lettek volna, mert soha nem szólalhatott volna meg a „magyarok golyószórója, nehéz géppuskája"! Március 5. Megkaptuk az első égi áldást. Vagy 500 méterre tőlünk hullottak a bombák. Ami nagyon érdekes, minden bomba német csoportokra esett. Magyar egy sem sérült meg. A nagy ijedtség után, szinte kuncogva vettük tudomásul, hogy a felfegyverzést gyorsítani kell. Egész délután páncélöklöket és páncélrémeket készítettünk. Páncélököl: egy méteres seprünyél vastagságú karó, a végén egy gömb szalmából. Páncélrém: vagy két méteres fenyőgerenda, elől 50x50 cm-es kartonlemez, páncél elővéd helyett. A legrosszabbul az járt aki páncélrémes lett, mert a nyers fenyőgerendát cipelhette a gyakorlatokon. Március 7. Bakancsom talpa teljesen levált. Madzaggal kötöztem fel. Nagyon elkeseredtem, de humorom most sem hagyott el. Elképzeltem, hogy rongyos bakancsomban, fakézigránáttal, rohamkéssel az övemben golyószórómat (mármint kereplőmet) ész nélkül forgatva rohanok majd az amerikai hadseregnek. Ha majd meglátnak olyan röhögés tör ki rajtuk, hogy gutaütést kapnak, én pedig győztesként vonulok be Londonba, esetleg New Yorkba is. Gondolataimat Kövi őrmester úr zavarta meg. Közölte velünk, hogy őt osztották be hozzánk rohamparancsnoknak. Március 9. Két karpaszományos német házaktól tojást lopott. Fogdába zárták és várták az ítéletet. Az első éjjel meg is szöktek az őrrel együtt. Hiába, a legnagyobb úr a gyomor! Dokink szerint is: ezzel az élelemmel mi is 307