Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

valamennyiünket. Alig tudták kivenni kezéből a pisztolyt, amivel már kétszer-háromszor átlőtte a vagon tetejét. Úgy kellett elmenekülnünk. Pápára érve magunknak kerestünk szállást. Nem kaptunk sehol. Bencés papok ajtaján kopogtattunk. Itt ismét meglepetés ért bennünket. Két pap nyitott ajtót. Kérésünkre, a szó legszorosabb értelmében, nagy hangoskodás közepette közölték, hogy a magyar katona tetves, nincs szállás. Sokáig zengett fülemben a bevágott nagykapu mély hangja. December 25. Már hajnalodott mire visszaértünk a vasútállomásra és ott feküdtünk le. A reggeli órák azzal teltek el, hogy szállást kerestünk. Végre egyik utcába betérve, szívesen fogadtak az utca asszonyai. Mindegyikőnknek lett szállása és karácsonya is ezzel. Aranyos asszonyok voltak. Tuba néni volt háziasszonyom. Mindent megtett, hogy igazi karácsonyunk legyen. Délelőtt városnézés közben légiriadó alatt egy kocsmába húzódtunk. A somlói papok pincéjéből hozott bort mértek. Kiváló bor volt. Nagy öröm ért, falumbeliekkel találkoztam. December 26. Egyre nagyobb a zűrzavar, állapítottuk meg. Ide kell menni, majd oda, onnét vissza. Reggel autóra raktak bennünket, vittek Bakonyszombathely felé. Csak Láziig értünk. Egy padlásszobába aludtunk. Egy tejcsarnokosnak volt a tulajdona. Látszott rajta, hogy nagyon gazdag. Amilyen gazdag volt, annál csak a zsugorisága volt nagyobb. Pénzünkért sem volt hajlandó egy deci tejet sem adni. December 27. Nehéz csomagokkal gyalog indultunk el Bakonyszombathely felé. Bakonybánkra érve közölték, hogy tovább kell mennünk Hantára. Ott már 90 vonatos karpaszományos tartózkodott. Útközben nagyon elfáradtam. Volt olyan pillanat, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább, összeesem. Győztem! Pár napot ígértek az itteni tartózkodásra. Egy tanteremben éppen lefeküdni akartunk, amikor szigorú riadót rendeltek el. 5 perc alatt kellett felkészülni. Agyonlövéssel fenyegettek. Szinte félig felöltözve rohantunk ki. Fél óra múlva közölték, hogy visszamehetünk, de ruhástól feküdjünk le. Kisbérnél három orosz harckocsi áttörte a német vonalakat, de visszaverték. Azért volt a nagy riadalom. December 28. Reggel ismét megkezdhettük vándor életünket. Bombákkal megrakott német gépkocsi tetejére ültettek bennünket. Irány vissza Pápára. Csontig ható hideg szél fújt. Pápateszértől pedig gyalog, hófúvásban botorkáltunk Pápáig. Torkom bedagadt, alig tudtam beszélni. Régi szálláshelyemre, Tuba néniékhez mentem. A lázam már 39 fok fölött volt. Úgy ápoltak, mintha otthon lettem volna. December 31. Pápáról Celldömölkre, onnét Ostfyasszonyfán keresztül Csöngére mentünk, hol vonattal, hol gyalogosan. Mindig magas volt a lázam. Szinte úgy vonszoltak tovább. A kis falu már teljesen tele volt katonával. Egy istállóban kaptunk helyet vagy húszan. Vastag szalma lett az ágyunk. Betakaróztunk a szalmával, így értük meg az évfordulót. Kint nagy lármával búcsúztak az ó évtől. Durrogatás, csörömpölés, kiabálás hosszú perceken át. Leráztuk magunkról a szalmát, elénekeltük a Himnuszt, mindannyiónknak boldog új esztendőt kívántunk. Ereztük, hogy nem lesz boldog évünk, de reménykedtünk. 1945. január 1. 1 kg. marhahúst és 1/2 kg májat sikerült venni. Megsüttettük ebédre. Nem törődött senki velünk, úgy nézett ki, hogy önellátók leszünk. Délben visszarendeltek bennünket Ostffyasszonyfára. Január 2-4. Előző este már vacsorát sem kaptunk. Az is kiderült mért kellett visszamenni Ostffyasszonyfára. A falu karpaszományos őrmesterekkel volt tele. Minket bíztak meg, hogy kiszolgáljuk őket. Olyan pucér munkára osztottak be. Egész nap fát aprítottunk, sőt esténként parancsot adtak, hogy menjünk fát lopni az erdőbe. Szép kívánság, szép kilátás! 301