Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

November 28. Kaposvár felé vettük az irányt. Nagy szomorúságomra útközben Edda lovam megijedt valamitől, felugorva egy kocsi lőcsébe esett. Csúnyán felrepedt az egész combja. Gyalogolnom kellett. Kaposvárra érve beszállásoltunk egy istállóba, s az egyik hadnagy utasítására a beteg lovamon hagytam a nyeregpokrócot, leszorítva egy hevederrel. Másnap reggel a hadnagy utasítását letagadta, nagy-nagy könyörgésre szabadultam meg a kiköttetéstől. Még csak az hiányzott volna, úgy is nagyon gyöngének éreztem magam. Fáradt voltam. November 30. Böhönyére értünk, Festetits gróf birtokán egy dohánypajta lett lakásunk. Az éjszaka folyamán állományunk egyharmada meglépett. Főleg Somogy és Zala megyeiek. December 2-4. Balatonszentgyörgy-Keszthely-Zalaszántó útirányon át értünk Gógánfára. Dergecs pusztán kaptunk szállást. Végre szobában vethettük meg szalmaágyunkat. Tizennyolcan kerültünk egy szobába. Gondoltuk, itt csak megmaradunk egy jó ideig. December 5 - 22. Két és fél hétig tartózkodtunk Dergecs pusztán. Híres ember lettem. Lovam sebét olyan tökéletesen meggyógyítottam, hogy kineveztek „lódoktornak". A beteg lovakat ápoltam, kezeltem, minden felettesem nagy megelégedésére. Esténként a pusztán élő cselédekkel jöttünk össze. Beszélgettünk, szórakoztunk, néhanéha nótáztunk is. Útban Németország felé és Németországban December 23. Éjfélkor felkeltettek bennünket és közölték, hogy egy kiképző táborba visznek. Reggel csomagolunk és indulunk. Valamennyien tisztában voltunk, hogy Németországba visznek. Reggelig nem is aludtunk, csak beszélgettünk. A puszta lakóitól elbúcsúztunk. Vörös alhadnagy szinte zokogva búcsúzott el. Integettek, ameddig csak egy útkanyarban el nem tűntünk. A faluban dohányt osztottak az ünnepekre való tekintettel. Vagy 20 deka szalonnát is adtak az útra. Kertész hadnagy parancsnokunk és még egy-két tiszt búcsúzott tőlünk. Ahogy három sorban sorakozva álltunk, jöttek soronként és kézfogással minden jót kívántak. Én a második sorban álltam. Amint a búcsúzók elmentek tőlem, Palka barátom hátulról hátba vágott. - Tartsd a zsákot! A zsák száját kibogoztam, s míg a többiek egymást ölelkezve búcsúzkodtak, Palka két nagy tábla szalonnát, vagy 20 húskonzervet dobált zsákomba. Ugyanis a szakasz mögött volt az élelmiszerraktár, onnét hozta ki az élelmet és rakta meg a körülötte állók zsákjait. Lovrencsics „őrmester" lett a kísérőnk, aki rövid idő alatt nagy karriert futott be. Mikor bevonultam őrvezető volt. Mire valamennyien összeverődtünk Pécsett, előléptették tizedessé, mondván a karpaszományosok rövidesen utolérnék rangban, Pécsről már mint szakaszvezető jött el. Gógánfáról való eljövetelünk előtti parancs úgy szólt, hogy altiszt kísérjen bennünket, mivel ilyen nem volt, Lovrencsics szakaszvezető urat őrmesterré léptették elő. December 24. Karácsony előtti nap. Az éjszakát az Ukk-i vasútállomás padlóján feküdve töltöttük. Elhatároztuk, nem szomorkodunk, hiszen a karácsony örömünnep, a béke ünnepe. Üres, hideg vagonban indultunk el Celldömölk felé. Celldömölkről Pápa felé döcögött vonatunk. A vagonban ért a szenteste. Énekeltünk, egy-egy verset mondtak el. Szép kis műsor kerekedett. Majdnem végzetessé vált a szép este. A szomszéd vagonban németek utaztak. Meghallván dalainkat, szinte átparancsoltak magukhoz. Nagy volt a meglepetésünk, amikor láttuk, hogy mit kaptak ők karácsonyra, tele minden jó falattal, itallal. Mi pedig 20 deka szalonnát rághattunk e nagy ünnepen. Igaz megkínáltak bennünket. Közben megérkezett egy tökrészeg német tiszt, s mikor meglátta, hogy mi magyarok is ott vagyunk, agyon akart lőni 300