Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: A Tolna megyei Sárköz és rokon településeinek kapcsolatrendszere a 17–20. században

emlegették Sárköznek. Az árvíz járta, mocsaras, vízfolyásokkal szabdalt egységes Sárköz természetes határait a tolnai dombság, a kiskunsági homokhátság és az észak-bácskai meredek löszfal jelentette. Az egész területet hallatlanul kusza birtokviszonyok jellemezték. Példaként említhetjük, hogy a szekszárdi apátnak a Duna bal partján is voltak birtokai. Még Kalocsától keletre is léteztek olyan falvak, amelyek a szekszárdi apátot mondhatták földesuruknak. n Hasonló összevisszaság jellemezte a közigazgatási viszonyokat. A „nagy" Sárköz területén három megye (Bodrog - Fejér/Solt - Tolna) osztozott és találkozott. A közigazgatás képét színezték a különböző szabadalmas jogállású székek, mint a Fajszi szék, és a Homoki szék, amelyeknek falvai nem képeztek zárt területi egységet, hanem egymással keveredtek. Természetes, de az újkori helyzettel összevetve mégis szükséges megjegyezni, hogy a besenyők

12 beolvadása után, a középkorban a táj egészét magyar népesség lakta. Az egységes Sárköz az újkorban vált két tájra. A dunántúli Sárköz megmaradt magyarnak. Népe felvette a reformációt. Tolna megye kötelékében a szekszárdi apátság, majd az iskolaalap jobbágyaként élte életét. Az alföldi Sárköz néhány települését leszámítva a kalocsai érsekség birtoka lett. Vallási és nemzetiségi tekintetben sokszínűvé formálódott.

13 Tolna megyei Sárköz A Tolna megyei Sárköz, jellegzetes, néprajzi szempontból talán az egyik legismertebb, legkutatottabb magyar kistáj. A Duna és a Sárvíz által határolt területen lévő Ocsényhez, Decshez, Sárpilishez és Alsónyékhez, tehát a néprajzi értelemben vett klasszikus sárközi falvakhoz számítjuk még Báta református lakosságát és távolabb a műveltség hasonlósága alapján Érsekcsanád, Szeremle, valamint a Zengő környéki református magyar falvak: Váralja, Zengővárkony, Pécsvárad és Hidas népét is. Jellemző színpompás női viseletük, ezen belül különösen gyönyörűen hímzett főkötőjük, híresek művészi szőtteseik. Református vallásúak, ennek nyomán házassági kapcsolataik és viseletük, szőtteseik erősen kiemelik őket környezetük többi, leginkább idegen nemzetiségű népcsoportjai közül, de ezek a katolikus magyarságtól is elkülönítik őket. A Duna folyásától 10-15 km-rel nyugatra, a folyás irányával párhuzamosan haladó észak-déli dombsor aljában folyt régebben a Sárvíz. A Sárvíz és a Duna közötti területet nevezik Sárköznek. A Sárköz a geológiailag süllyedő alföldi medence legmélyebb, és egyben a Dunántúli Dombvidékbe benyúló része. Ezt a mintegy 100 ezer hold nagyságú síkot a Duna és a Balatonból jövő Sióval egyesült Sárvíz töltötte fel hordalékával. A Sárvíz esése igen csekély, régebben számtalan szeszélyesen kanyargó ágra szakadva saját iszapjába fúlt. A Duna is többször változtatta ezen a szakaszon medrét a történelem során. Az évente többször ismétlődő, de a nyár elejére okvetlen megérkező „zöldár" idején az egész dombokkal keretezett síkot elborította a víz. Az ártér 86-87 méter tengerszint feletti magasságából, a 92-94 méterig kiemelkedő szigetszerű hátak, valamint a dombokalji teraszok 92 méterről alig észrevehetően, 105-110 méterre emelkedő felszíne maradt csak száraz. Az ártérből kiemelkedő hátakat a történelem előtti időben az észak-déli széljárás is segítette halmozni s a neolitikum óta időszaki vagy állandó feltöltődés folytán a dombhátak relatív magassága egyre fogyott, egyre többet ért el az árvíz.

14 A mocsarak természetes védelmében a Dunántúl egyik legnagyobb szláv népcsoportja húzódott meg itt és érte meg, talán az avarokkal elvegyülve a honfoglalás korát. A helynevek és okleveles adatok alapján Györffy György ezt írja: „A korai besenyőségnek tekintélyes kiterjedésű településterülete húzódik itt le, a Duna menti mocsarakban. Központja kb. a mai Sárköz... Az itteni besenyőség már a XII. század folyamán teljesen megmagyarosodhatott. " 15 A honfoglalás korában a Sárköz a fejedelmi Megyer törzs szállásterületének legdélibb csücske lehetett, a mocsárvilág természetes választóvonalként határolta el a délebbre települt Botond törzstől.

16 településrendjét, paraszti gazdálkodását máig hatóan meghatározta a többszörös megosztottság, falu-városmenti, határbeli és pusztai szálláscsoportok egyidejű használata. - KOSA - FILEP 1978. 122-123. 11 FRAKNÓI 1879. 38., CSIZMADIA 1972. 12 GYÖRFFY 1940. 416-418., 491-492. 13 BÁRTH 1998.215. 14 BALÁZS KOVÁCS 1997. 7. 15 GYÖRFFY 1940. 98. 16 BALÁZS KOVÁCS 2006. 6. 173