Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)
Balázs Kovács Sándor: A Tolna megyei Sárköz és rokon településeinek kapcsolatrendszere a 17–20. században
amott a pestmegyei homokdombok által határoltatva elterül, s a melyet a nép az egykori édes tenger medenczéjének tart. Nevét ez a lapály a föntebb már említett Sárvíztől vette ugyan, de megjegyzésre méltó, hogy e név kiterjed a pestmegyei oldal néhány községére is, a hol pedig semmiféle Sárvíz nincs... így az elnevezés a faji összetartozandóságnál fogva származhatott át rájuk; mely összetartozandóságukat világosan mutatja viseletük, szokásaik, szójárásuk, sőt vallásuk azonossága is. Mindamellett is az igazi Sárköz és igazi sárközi nép csak a tolnamegyei. Ebből is csak az az öt alsó község Szegzárdtól délkeletre, melynek szép s egészséges népét, férfit és nőt hetenként kétszer feles számmal láthatni a szegzárdi heti vásáron. A férfiak fehér szűre, a nők kurta szoknyás viselete, faji szépsége, mézes beszéde baranyai rokonságra vall egyéb erkölcseikkel együtt. " A Sárköz szó jelentésének térbeli leszűkülése nemcsak a tudományban következett be, hanem a közvélemény tudatában is. Ehhez nagymértékben hozzájárult az egyke fölfedezése, nemzeti üggyé válása, az írók 5 , szociográfusok 6 , újságírók, néprajzkutatók 7 nagy hírverése a Tolna megyei Sárköz körül. A magyar tájnévadás egyik sajátossága, hogy ha egy nagy folyó és egy kis folyó találkozik egymással, a köztük elterülő tájnak a kisebb folyó adott nevet. Például a Bodrogköz, Rábaköz, Muraköz, Drávaszög neve. Valószínűleg hasonló módon alakult a Sárköz tájnév. A Tolna megyei Sárköz esetében mindez nyilvánvaló, hiszen ott létezett a Dunába torkolló Sárvíz. A Duna balpartján azonban a 21. század eleji szemlélődő nehezen talál összefüggő, Sár nevű folyót. Korábban azonban létezett ilyen vízfolyás. A lecsapolások óta csak kisebb szakaszai lelhetők föl, Sár, Sára, Sártőfok néven. A hajdani Sár víznévvel kapcsolatos az Alsómégy tájékán állt középkori Sármégy falu neve is. Új dimenziót adott a Sárköz helynév keletkezés-történetének Györffy György, amikor a Solt-szék Árpádkori helymegjelöléseiben szereplő sár szócskát mocsárra utaló kifejezésként értelmezte, és I. Béla király Kalocsa környéki vonatkozású 1061. évi oklevelének Nagysár (Nogsar) helynevét a sárközi táj hatalmas keleti, délkeleti zárómocsarával, az Őrjeggel azonosított. 8 A középkorban a helyenként több ágon is folydogáló Duna még kevésbé volt választóvonal, mint az újkori évszázadokban. Következésképpen, az újkori két Sárköz azonos ökológiai adottságú, összefüggő egységes tájat alkotott. A Tolna megyei Sárköz 9 és a Kalocsai Sárköz 10 újkori területét a középkorban együtt 4 BAKSAY 1917. 174. 5 MÓRICZ 1950/a. 315-318., MÓRICZ 1950/b. 347-350. 6 KOGUTOWICZ 1930., KOVÁCS 1936. 905-919., PATAKI 1936. 9-10., PATAKI 1937/a., PATAKI 1937/b., KOVÁCS 1937., JÁKOB 1938. 7 MÁDY 1942. 8 BÁRTH 1998. 214-215. Tolna megyében, Szekszárd és Báta közti ártéri, mély fekvésű, hajdan mocsaras terület, amelyet nyugat felől a szekszárd-bátai magasabb löszös dombsor lábánál folyó Sárvíz zárt a Duna mellé (régiesen Sárközség). Mai településeinek határa a dombvidék területére (Szekszárdi hegyek) is átterjed. Mivel az ottani lakosság a hódoltság idején részben a Sárközbe menekült, indokolt e területrészt is hozzászámítani. A honfoglalás óta megtelepült. A középkor folyamán magas szintű fejlődést ért el, amit a BudaBelgrád közötti, erre vezető kereskedelmi útnak, s a dunai hajózó útnak is köszönhet. Öntudatos mezővárosi polgársága révén a reformáció egyik fontos központjává vált. A hódoltságkori változások erejére jellemző, hogy a középkori gyökerű szőlőtermesztése a középkori fehérbor termelésről átállt a balkáni eredetű kadarkára. A középkori vízszabályozás is megszűnt, a 19. század közepéig teljesen elvadult mocsárvilággá vált a sárközi falvak határának nagyobb része. Lakosságát, amelyet a hódoltság erősen megtizedelt, tovább csökkentették az ellenreformáció kitelepítései. Szomszédságába a 18. század folyamán nagy létszámban telepítettek németeket, akik között később viszont protestánsok is voltak. A Sárköz kontinuus községeit a 18. századi népmozgalmak érintetlenül hagyták, református vallásgyakorlatukat is megőrizhették. A Sárköz az ármentesítés következtében a 19. században robbanásszerű változáson ment át. Az egykori halász-pákász falvak nagy határú, szántóművelésre berendezkedő településekké váltak. Paraszti lakossága gyors gazdagodásnak, polgárosulásnak indult, ami azonban később a megmerevedett birtokstruktúra és az egykezes miatt nem tudott egészséges irányba fejlődni. Ezt tükrözi a Sárköz gazdag népművészetének, viseletének, társadalmi kultúrájának vizsgálata is. Összekötő kapocs volt Baranya és a Duna-Tisza köze református paraszti közösségei és kultúrájuk között. - KOSA - FILEP 1978. 163-164. 10 BÁRTH 1998. 215. - A Kalocsai Sárköz a déli Dunamellék, Ordastól Szeremléig elnyúló, mély fekvésű, árvíz járta szakasza, melyet nyugatról a Duna, keletről az egykori Őrjeg és a Kecel-Bajai hátság magas partja, északról pedig a Soltvidék határol. Földrajzilag, történeti-néprajzi alakulásában sok vonásában rokon a Tolnai Sárközzel A honfoglalás idején megtelepült vidék. Már az Árpád-korban Magyarország egyik fontos kultúrtája, középpontjában a nagytáji-központi funkciókat betöltő Kalocsával. A hódoltság során nagyon erősen elpusztult, de a Duna-parton megült települései többségükben kontinuusok a lakosságuk jó része református vallású maradt. A 18. század folyamán az érseki uradalom szervezésében az elpusztult vidéket újratelepítették. A Kalocsa környékén, a város egykori szállásain alakult Homokmégy, Szakmar, Öregcsertő és Drágszél községeiben élő magyar csoportjának római katolikus népességét potáknak nevezik. Sajátos színezetűvé teszi őket a 19. század második felében kialakult gazdasági fellendülés nyomán kibontakozott, máig élő, naturális motívumokat felhasználó népművészetük és viseletük. A Kalocsai Sárköz délkeleti területeire németek, szlovákok, római katolikus vallású délszlávok (ráchorvátok) is települtek. A Kalocsai Sárköz 172
